MTK BUDAPEST–MVM PAKS 3-1 (1-1) Gólszerzők: Bese (37.), Pölöskei (60.), Horváth Zs. (88.), illetve Báló (45., 11-esből) Az MTK és a Paks nyitotta az NB I tavaszi idényét. A meccset végül az az MTK nyerte, amely a legutóbbi 12 hazai meccséből tízet megnyert, ráadásul ebben az idényben még nem játszott döntetlent.
SZOMBATHELYI HALADÁS–DIÓSGYŐRI VTK 1-1 (0-1) Gólszerző: Németh M. (63.), illetve Krsztics (16.) A dobogóért hajtó Diósgyőr csupán 1-1-es döntetlenre volt képes a kiesés elől menekülő Haladás otthonában – persze, az előzményeket nézve ez már nem annyira meglepetés, hiszen a két csapat legutóbbi három, Szombathelyen játszott mérkőzése döntetlenre végződött.
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–BUDAPEST HONVÉD 2-0 (1-0) Gólszerző: Abdouraman (24.), Seydi (86.) Mátyus János irányításával sorozatban a harmadik hazai bajnoki mérkőzését nyerte meg a Nyíregyháza, mindegyiket kapott gól nélkül, a télen Debrecenből érkezett Seydi pedig góllal debütált új csapatában. A Nyíregyháza egyébként a bajnoki idényben mind a hat pontot megszerezte a Bp. Honvéd ellen, amely csapat immár 11 bajnoki mérkőzése óta nyeretlen.
KECSKEMÉTI TE–LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 3-2 (2-0) Gólszerző: Kitl (20.), Bebeto (37., 53.), illetve Seye (77.), Csizmadia (79.) A 2014–2015-ös idényben a két csapat mindkét egymás elleni mérkőzése öt gólt hozott, Pápán és Kecskeméten is a házigazda 3-2-re nyert. A Kecskemét egyébként április 19. óta először szerzett hazai pályán három gólt, a Pápa viszont a legutóbbi hat fordulóban mindössze egy pontot gyűjtött.
PUSKÁS AKADÉMIA–DVSC-TEVA 0-1 (0-0) Gólszerző: Tisza (56.) A címvédő DVSC-Teva először áll a mostani bajnoki idényben dobog&oa cute;s helyen. Kondás Elemér együttese a legutóbbi hat bajnoki mérkőzését megnyerte, ezen 540 perc alatt mindössze egy gólt kapott. A felcsútiak viszont október 21. óta először veszítettek bajnoki mérkőzést.
ÚJPEST FC–PMFC-MATIAS 0-2 (0-2) Gólszerzők: James (11.), Rácz (90.) 15 éves átkot tört meg Pécs, hiszen legutóbb 2000. május 17-én tudott nyerni a Megyeri úton. Az Újpest viszont 2014. május 3. óta először veszített otthon bajnoki mérkőzést. Azóta mindössze egyszer, augusztus 30-án, a Honvéd elleni mérkőzésen maradt még szerzett gól nélkül a csapat pályaválasztóként.
GYŐRI ETO FC–VIDEOTON FC 2-2 (1-2) Gólszerzők: Koltai (45., 11-esből), Priskin (91.), illetve Nikolics (31.), Juhász (39.) A forduló rangadójának kikiáltott meccs valóban a forduló rangadója volt. A Videoton egyébként 2011. október 23. óta nem kapott ki az ETO Parkban, viszont a fehérváriak mindössze nyolc gólt kaptak eddig a bajnoki idényben, de ezekből négyet a Győri ETO-tól.
DUNAÚJVÁROS-PASE–FERENCVÁROSI TC 0-1 (0-1) Gólszerző: Lamah (32.) Bár egy kissé haloványra sikeredett a mérkőzés, ettől még tény: a Ferencváros október 4. óta, nyolc bajnoki óta veretlen a bajnokságban, a legutóbbi három mérkőzését megnyerte. A győztes gólt az a Lamah szerezte, aki november 7. óta minden páratlan sorszámú meccsén gólt szerzett. Az elsőn, a harmadikon és az ötödiken is. A háromból kettő győztes gól volt.