Noha a Schalke vezetőedzője, Felix Magath mostanáig látott esélyt arra, hogy valahogy megtartsa Kevin Kuranyit, a csapat házigólkirályát, de a mai kijelentése alighanem szomorúsággal tölti el a gelsenkircheni klub nem kevés drukkereinek szívét.
„A hétvégéig bezárólag Kevin Kuranyi volt a Bundesliga góllövőlistájának vezetője. Szabadon igazolható, aki külföldön több pénzt kereshet. Ha elhiszem azokat, amiket a menedzsere állít, akkor könnyen elképzelhető számomra az, hogy vannak olyan ajánlatai, amikkel a Schalke nem tud versenyezni” – mondta Magath.
Nem mondta ki ugyan, de ezek után nem lenne dőreség azt feltételezni, hogy a Schalke mindenható ura (nemcsak vezetőedző, hanem a klub menedzsere és sportigazgatója is egyben) felkészült a csapat legjobbjának nyári távozására.
Nem hivatalos információk szerint a csatárért sorban álló klubok közül a török Fenerbahce az, aki a legtöbb fizetést kínálja neki – ez körülbelül hatmillió eurót jelentene Kuranyi számára évente.
Forrás: bild.de Fordította: Lendvay Lajos
Magath feladta a Kuranyiért vívott harcot?
Könnyen lehet, hogy a Schalke 04 mindenható ura, Felix Magath beletörődött abba, hogy legjobb játékosa, a német válogatottba visszakövetelt Kevin Kuranyi nem hosszabbítja meg a szezon végén lejáró szerződését a klubnál.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!