Magabiztos Alkmaar-siker a Heerenveen ellen

Az élvonalbeli holland bajnokság 26. fordulójának első, szombati mérkőzésén a bajnoki címvédő AZ Alkmaar bár hátrányba került, végül könnyedén, 4–1-re verte a Heerenveent.

A mérkőzés esélyese az Alkmaar volt, azonban nem így indult a találkozó. A 20. percben a 18 éves szerb Filip Djuricsics könnyedén otthagyta őrzőjét, David Mendes da Silvát és megszerezte a vezetést. Azonban csupán két percig örülhettek a vendégek a vezetésnek, amikor is a belga Maarten Martens egyenlített, majd a 35. percben Henk Timmer kapus hibáját kihasználva Mounir El Hamdaoui egy kapufáról visszapattanó labdát fejelt a hálóba. A második játékrészben tovább folytatódott a hazai fölény – bár Djuricsics felső lécet eltaláló lövésénél azért meghűlt a vér a hazai szurkolókban –, amely a 68. percben lett meg az eredménye, amikor is Jeremain Lens zseniális megmozdulással – kapásból kilőtte a bal felső sarkot – betalált, majd a csereként beállt Brett Holman pályára lépése után három perccel beállította a 4–1-es végeredményt. Magabiztos győzelmével az AZ továbbra is a negyedik, míg a Heerenveen maradt a 13. AZ Alkmaar–Heerenveen 4–1 Gólszerzők: Martens (22.), El Hamdaoui (35.), Lens (68.), Holman (90.) ill. Djuricsics (20.)

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában