Színvonalas mérkőzést vívott egymással a Debrecen és a Honvéd. Bár Herczeg András és Massimo Morales is inkább második csapatának legjobbjait próbálta ki, a fiatalok mindkét oldalon tisztesen helytálltak.
A kispestieknél egy próbajátékos is szerepet kapott: Kemenes Szabolcs korábban megfordult az FTC-nél, valamint az MTK-nál, most viszont a piros-feketék kapuját őrizte. Bánatára hamar felavatták őt, hiszen Bodnár jobboldali szabadrúgása után Rezes már a második percben vezetéshez juttatta a bajnoki címvédőt. A félidő hátralévő részében is inkább a hajdúságiak voltak aktívak, ám a Honvéd mégis egyenlíteni tudott. Moreira csúsztatása után Palásthy vett át jól egy labdát a tizenhatos vonalánál, majd kilőtte a hazai kapu jobb alsó sarkát.
A fordulás után valamivel kiegyenlítettebbé vált a játék, bár ekkor is elsősorban a DVSC akarata érvényesült. Egy óra elteltével ismét megszerezte a vezetést a Loki. Bodnár egy szólót követően tíz méterről, éles szögből helyezett a rövid felső sarokba. A hátralévő időben a Kispest nagy erőkkel rohamozta a hazai kaput, ám a csereként beállt Azevedo csak a keresztlécet tudta eltalálni, a hazaiak részéről Szilágyi pedig egy támadáson belül kétszer is Kemenesbe lőtte a labdát.
A végén maradt az egygólos cívisvárosi siker, ami azt jelenti, hogy a Debrecennek a Videotonnal kell megküzdenie a döntőbe jutásért a hátra lévő három fordulóban.
Debreceni VSC-TEVA – Budapest Honvéd 2–1 (1–1)
Debrecen: Pantic – Bodnár, Komlósi, Fodor, Korhut – Bódi, Spitzmüller, Lucas (Etogo), Rezes – Vinicius, Szilágyi (Kardos) Honvéd: Kemenes – Horváth A. (Carlos), Cuerda, Madar, Gohér – Kleiber (Baráth), Sós, Hidi (Rábold), Moreira – Bojtor (Czár), Palásthy (Vólent) Gól: Rezes, Bodnár ill. Palásthy
Ligakupa: Lerázta a Honvédot a Loki
Behúzta a három pontot a Debrecen hazai pályán a Honvéd ellen a Ligakupa középdöntőjének harmadik fordulójában. A fővárosiaknak már nagyon kevés esélyük van a fináléba jutásra, a DVSC viszont jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a csoportját.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!