Hol van már a nagy széria, amikor 24 fordulón keresztül nem talált legyőzőre a gyógyszergyári alakulat? Most öt meccs óta képtelenek nyerni, és utolsó kilenc mérkőzésükből is csak egyszer gyűjtötték be a három pontot. A pocsék teljesítmény természetesen a tabellán elfoglalt helyezésükre is kihatott, hisz visszacsúsztak a negyedik helyre, de ezt is csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetik, sarkukban a Borussia Dortmund. Ha a tavaszi idényt górcső alá vesszük, akkor derül csak ki igazán, milyen nagy a különbség az őszi formájukhoz képest. Míg ősszel a tabella élén végzett a Leverkusen, most az is kérdéses, hogy sikerül-e elérni a minimális elvárható célt, a Bajnokok Ligája-szereplést. Teljesítményük jelenleg az 1. FC Kölnével vetekszik (11. a tabellán, a szerk.), már-már kísértetiesen hasonló. Mindkét csapat egyaránt 19 pontot gyűjtött, ötször nyert és ötször vesztett, mindemellett négyszer ikszelt. Az már csak ráadás, hogy a kapott gólok számában is egyezik a statisztikájuk: 23. Az egyetlen különbség, hogy Jupp Heynckes fiai néggyel több gólt szereztek. Kínos. Nagy kérdés, hogy a hátralévő három forduló elegendő lesz-e arra, hogy kicsit tompítsanak az eddigi meredek zuhanásukon. Azt azonban már most kijelenthetjük, hogy idei produkciójukkal nem mosták le magukról az „örök vesztes” becenevet, sőt… (bild.de) Pócza Máté
Leverkuseni zuhanórepülés
Az őszi bajnok Bayer Leverkusen már rég kiszállt a salátástálért folytatott küzdelemből, sőt, a Bajnokok Ligája-szereplése is veszélybe került, és ha így folytatja, már most elbúcsúzhat nemzetközi porondról szövögetett álmaitól.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!