A Serie A 31. fordulójában a tabellán a második helyet elfoglaló AS Roma a listavezető Internazionalét fogadta, s a tét nagy volt: abban a tudatban léphetett pályára Claudio Ranieri gárdája, hogy egy győzelemmel igen komoly kihívóvá válhat, viszont ha kikap, akkor hátránya hét pontra nő, és nagyon nehéz helyzetbe kerül a bajnoki cím megszerzését illetően. Az első negyedórában nem sok feljegyeznivaló momentum akadt, a 17. percben aztán a fővárosiak vezetéshez jutottak, Daniele De Rossi Júlio César hibáját kihasználva talált a kapuba. A játék ezután valamelyest felpörgött, mindkét oldalon akadtak lehetőségek, a vendégek kétszer is a kapufát találták el, először az első félidőben Walter Samuel, majd a másodikban Diego Milito. Az argentin csatárnak a 66. percben már összejött az egyenlítés, Wesley Sneijder beadása után közelről volt eredményes. Nem sokáig örülhetett ugyanakkor az Inter, a 73. percben Luca Toni a bal sarokba lőtt. A Roma ezt követően már nem engedte ki a kezéből a meccset, amelynek így 2–1 lett a vége. Serie A, 31. forduló: AS Roma – Internazionale FC: 2–1 (De Rossi 17., Toni 73. ill. Milito 66.) Roma: Júlio Sérgio, Cassetti, Juan, Burdisso, Riise, Perrotta, Pizarro, De Rossi (Brighi 75.), Menez (Taddei 68), Toni, Vucsinics (Totti 87.). Inter: Júlio César, Maicon, Lúcio, Samuel, Zanetti, Sztankovics (Pandev 60.), Cambiasso (Quaresma 77.), Motta (Chivu 77.), Sneijder, Milito, Eto’o.
Motyvai Márk Viktor
Legyőzte és egy pontra megközelítette az Intert a Roma
Továbbra sem lehet megállítani a legutóbb október végén bukó Farkasokat.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!