Leekens: Nekem harcosokra van szükségem!

Georges Leekens szövetségi kapitány a Magyar Labdarúgás Napja alkalmából a legfontosabb témákról beszélt az mlsz.hu-nak, ezt közöljük most.


Elszántan veti bele magát a munkába (Fotó: mlsz.hu)

Az első benyomások – Úgy látom, bőven akad tennivalónk. Kemény feladat vár ránk a következő 8-9 hónapban, hiszen a Nemzetek Ligája kezdetére teljesen készen kell majd állnunk. A játékosokat nézve azt látom, hogy megvan a szükséges tehetség bennük az előrelépéshez. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy tehetséggel önmagában nem lehet meccset nyerni. Az önmagában legfeljebb középszerűségre elég. Odaadással, hittel, akarattal, küzdéssel, megfelelő fizikai állapottal, megfelelő intelligenciával viszont erősebb ellenfelek is legyőzhetőek. A legfontosabb feladatunk a következő időszakra, hogy szintet lépjünk, fejlődjünk. Alapvetően ehhez a most működő rendszer és a biztosított körülmények megfelelő alapot jelentenek, de minden területen szükség van változtatásokra, finomhangolásokra ahhoz, hogy elég jók legyünk. Milyen játékosokra számít a válogatottban – Eddig ugye leginkább a Luxemburg és a Costa Rica elleni keret tagjait volt alkalmam kicsit jobban megismerni, élesben, meccsen vagy edzésen látni őket, hogy hogyan dolgoznak. Az én elképzelésem szerint egy válogatottban minden játékosnak kicsit többet kell nyújtania, mint a klubcsapatában és hogy számára a válogatott még önmagánál is fontosabb. Éreznem és látnom kell a játékoson, hogy nyerni akar mindig minden körülmények között. Ahogy azt sokszor mondani is szokták, a futballisták a modern kor gladiátorai, így én is harcosokat akarok látni a pályán. Olyan játékosokat, akik harcolnak egymásért, a csapatért, Magyarországért. Ütköznek, sok párbajt vállalnak fel, mondhatnám úgy is, hogy megvan bennük a gyilkos ösztön és akik gyűlölnek veszíteni, még az edzésen egy nem kiélezett párharcban is. A legfontosabb játékosok emellett képesek szenvedni is a sikerért, a győzelemért! Azért fogalmaztam így, hogy a legfontosabbak, mert nem mindig a legjobb, legtehetségesebb játékosok a leghasznosabbak egy csapat szempontjából nézve. A következő hetek feladatai – Természetesen amikor csak lehet, mérkőzésekre fogok kilátogatni. Erre a hétvégére a Vasas-Debrecen találkozót választottam, de magától értetődő, hogy a hétközi kupaforduló során is lesznek olyan mérkőzések, amelyekre kilátogatok. Amíg a mérkőzések erre lehetőséget adnak, addig minél több játékost szeretnék személyesen is megnézni. Emellett pedig különböző egyeztetések és a jövő évi feladatok tervezése is vár még rám, hiszen ezekből rengeteg van. Előrelépni azonban csak így lehet, ha mindannyian keményen dolgozunk.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában