Kovács Pétert a hazai edzők nem fedezték fel, északon sikert sikerre halmoz

---

Oslo a világ legnyugalmasabb nagyvárosa, vagy a legzsúfoltabb kisvárosa. Sokan nem tudják eldönteni, hogyan viszonyuljanak Norvégia csodálatos fekvéssel megáldott centrumához, amely az év minden szakában gyönyörű. Persze, a többség szerint júniusban a legszebb, amikor este 11 órakor is napfény mellett olvashatunk valamelyik parkban. Látogatásom időpontja ráadásul egybeesett az év leghosszabb napjával (június 21.), és amikor leszálltam a repülőről, már dobhattam is el a kabátot meg a pulóvert. Este tízkor 22 fok, verőfényes napsütés, így fogadott egyik kedvenc településem. Vasárnap délelőtt a főpályaudvar melletti jelképnél, az oslói tigrisszobornál beszéltük meg az első találkozót. Kevesen tudják, hogy a négy és fél méter hosszú, bronzból készült szobrot 15 évvel ezelőtt, a város alapításának 1000. évfordulójára állították fel. A tigris amúgy Oslo egyik jelképe. Állítólag egy norvég költő versében a tigris szimbolizálta a vad, veszélyes települést, szemben a békés, biztonságos vidéket jelképező lóval. A magyar futballista a megbeszélt időben érkezik, aztán keresni kezdünk egy kávézót, ahol leülhetünk. Ám errefelé vasárnap délnél előbb semmi sem nyit ki. Mindegy, vesszük a bátorságot, és lehuppanunk az egyik vendéglő előtt kitett szabadtéri asztalokhoz. Senki sem szól ránk, nyugodtan beszélgethetünk alig hat órával az esti Strömsgodset–Tromsö bajnoki mérkőzés előtt. Játszol ma este? Nem, de talán csereként beküldenek egy negyedórára. (Hogy mennyire igaza lett Kovácsnak, azt a meccsen láthattam, mert a magyar futballista a 75. percben 2–0-s hazai vezetésénél lépett pályára Drammenben.) Ez az idény nem arról szól, hogy minden találkozón kezdő vagyok, de igyekszem ebből a helyzetből is a lehető legjobbat kihozni. Amikor kihirdetik a kezdőcsapatot, néhány percig rossz érzés fog el, de aztán ez elmúlik, és a következő edzésen is igyekszem magam maximálisan odatenni.

Az idény végén elhagyod a drammeni klubot? Nem tudom. Hamarosan döntenem kell, alaposan át kell gondolnom a dolgot. A szerződésem lejár, szabadon igazolhatok. Egyelőre kivárok, meg kell, hogy ismerjem a klub álláspontját. Azt mindenesetre közöltem velük, hogy nem óhajtok hónapokig a kispadon ülni. Van még bennem három-négy jó év, játszani szeretnék, lehetőleg kilencven perceket. Lehet, hogy erre sokan felkapják a fejüket, hogy mit akar ez az ember harminchét esztendősen, de a fizikai állapotom tökéletes, és futballozni sem felejtettem még el. Az Odds BK együttesében Frode Johnsen negyvenegy évesen játszik középcsatárt. Ő az egyik példaképem, ha neki megy, nekem sem lehet ez akadály. A norvég menedzserem szerint nem kell izgulnom, lesz ajánlatom. Mondjuk, jó lenne Oslóban maradni, de ha Stavangerbe, Bergenbe vagy netán Trondheimbe kellene mennem, az sem okozna problémát. A lényeg az lenne, hogy első osztályú női együttes is legyen a városban, hogy Melissa tudjon játszani. Emellett fontos, hogy a párom dolgozhasson is, ő most szerezte meg a diplomáját, tanárnak készül. Furcsa figurája vagy te a magyar labdarúgásnak. Hosszas nyomozás után derítettem ki, hogy mindössze négy NB I-es meccset játszottál az Újpestben, aztán Érdre kerültél. Onnan egy svájci és egy belga kitérő kivételével már Finnország és Norvégia határozta meg az életed és a sportpályafutásodat. Ha visszagondolsz a húsz évvel ezelőtti eseményekre, hogyan látod akkori önmagad, és miért nem teljesedett ki jobban a magyarországi karriered? Húsz éve, 1995 decemberében kerültem Újpestre, akkor Garami József nagy lehetőséget látott bennem. Nála debütáltam 1996. május 25-én a Haladás ellen az NB I-ben. (Csereként állt be Véber György helyett a 81. percben – a szerk.) Sajnos, Garami a nyáron otthagyta a klubot, az őt követő Nagy László pedig már kevesebb fantáziát látott a játékomban. Azt elfogadom, hogy rám speciális taktikát kellett volna alkalmazni, de azért van olyan helye a világnak, ahol erre is találtak megoldást. (Nevet.) Végül is sajnálkozhatnék azon, hogy csak négyszer szerepeltem az NB I-ben, de attól tartok, hogy ezzel nem sokra mennék. Örülök, hogy Norvégiában meg tudtam mutatni a képességeimet. A Wikipédia szerint Újpestről Vácra igazoltál… Sohasem futballoztam Vácott. Kozma Mihály és Pálinkás András volt az edzőpáros Érden. Oda mentem fél évre, de ott sem játszottam jól. Miért nem? Mert nem voltam akkor elég jó futballista. Eleinte kezdőként szerepeltettek, de nem jöttek a gólok, és a kispadra szorultam. Minimális svájci kitérőt követően 1999-ben a lehető legjobbkor érkezett a Lahti ajánlata, így odaigazoltam. Nagy szerencsémre a finnek éppen akkor a Népligetben edzőtáboroztak. Később a másik finn csapatommal, a Hakával bajnok és kupagyőztes lettem, ekkor lőttem azt a bizonyos gólt az Anfielden a Liverpoolnak. Erre a mai napig nagyon büszke vagyok. Néhány percig egy egyre álltunk a híres angol gárdával szemben, a vége persze négy egy lett – nem ide. Ha már Angliát említetted, tegyünk egy kis kitérőt. Édesapád szerint, ha egy igazán jó menedzser kezébe került volna a sorod, akkor akár a Premier League-ben is szerepelhettél volna… Lehetséges. 2003-ban a Sunderland együttesénél jártam egyhetes próbajátékon. A menedzser, az ír Mick McCarthy azonnal szeretett volna szerződtetni, mert a csapat kiesésre állt a bajnokságban. Ám hazánk ekkor még nem volt az Európai Unió tagja, így külföldiként eleve esélytelen voltam arra, hogy munkavállalási engedélyt kaphassak. Ezt nagyon sajnálom, mert a Sunderlandnél töltött egy hét alatt tényleg jól ment a játék, nagyon élveztem, hogy olyan futballistákkal edzhettem együtt, mint az amerikai Claudio Reyna vagy a norvég Thomas Myhre. Az igaz, hogy majdnem kézilabdázó lett belőled? Így van. Az általános iskolában balátlövőt játszottam, nagyon nagy ígéretként tartottak számon, csak akkor a magasságommal akadtak problémák. A százhatvanöt centiméter nem éppen ideális egy kézilabdázónak, úgyhogy ez a karrier félbe is szakadt. Amire hirtelen megnőttem, addigra a focinál kötöttem ki. Emellett tornáztam és atletizáltam is. Ennek köszönhetően sohasem voltam sérült vagy beteg – kivéve egyet, amikor keresztszalag-szakadást szenvedtem. Amikor 1999 áprilisában Finnországba igazoltál, tudtad, hogy a magyarországi futballkarriered befejeződött? Igen, mert idehaza senki sem látott bennem lehetőséget. Szerintem egy olyan felépítésű embernek, mint amilyen én vagyok, szinte mindig a kezdőben kellene szerepelnie. Nézd meg az angol Peter Crouch vagy Emil Heskey, esetleg a cseh Jan Koller példáját. Valamennyien erőcsatárok voltak, és a testfelépítésük is hasonló az enyémhez. Nem azért kellene nekem mindig kezdeni, mert biztosan gólt rúgok, hanem azért, mert egy csomó védőt lekötök, és akkor a többiek helyzetbe tudnak kerülni. Hogy ezt Magyarországon nem ismerték fel, az nem az én gondom, mert Norvégiában szerencsére rájöttek erre. Volt egy kis kitérőd, amikor 2010-ben Belgiumba, az SK Lierse csapatához mentél. Sokan a szemedre vetik, hogy ott semmi sem sikerült neked. Azt azért elfelejtik hozzátenni, hogy négy edzővel dolgoztam együtt, és aki ragaszkodott a szerződtetésemhez, azt néhány hét után menesztették. De nem akarok magyarázkodni. Egyrészt valóban szerettem volna kipróbálni magam egy másik futballkultúrában, másrészt a párom, Melissa akkor Wolfsburgban focizott, így én is közelebb lehettem hozzá. Furcsa volt a belgiumi időszak, mert a vezetőség szakmailag tényleg kapkodott, de most már erre is úgy tekintek vissza, hogy ebből is csak tanulhattam. Elcsépelt mondás, de nagyon igaz, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Visszajöttem Norvégiába, és azóta sem mentem el innen. Tíz alkalommal szerepeltél a magyar válogatottban, kizárólag akkor, amikor Lothar Matthäus ült a kispadon. A német szakember bukása után senki sem keresett meg? Egyszer állítólag itt volt Erwin Koeman, de soha senki sem küldött meghívót. Pedig 2004–2005 környékén őszintén hittem abban, hogy növelhetem a válogatott szerepléseim számát. Az, hogy nem így történt, nem az én saram. Mindenesetre 2006 és 2010 között fejlődtem itt a legtöbbet, akkor lőttem góljaim nagy részét, miközben a magyar nemzeti együttes vészes csatárgondokkal küszködött. Nem hívtak. Túléltem. A mostani magyar válogatottról mennyit tudsz? Nem túl sokat, de azt igen, hogy esélyünk van kijutni a jövő évi Európa-bajnokságra. Dárdai Pali alaposan összekapta a srácokat, nagyon szurkolok nekik, hogy ott legyenek Franciaországban. Ráadásul most vannak igazi csatáraink, gondolok itt Stieber Zoltánra vagy az Amerikában pallérozódó Németh Krisztiánra, na meg Szalai Ádámra. Úgyhogy mielőtt megkérdezed, hogy lenne-e helyem a mostani együttesben, azt mondom, hogy ez már lejárt lemez.

Hetvenhét első osztályú gólnál tartasz a norvég bajnokságban, ami abszolút rekord, mert ennél többet idegenlégiós nem ért el. Gólkirály voltál, és megválasztottak a bajnokság legjobb légiósának. Büszke vagy minderre? Persze, de nem szabad abba a hibába esni, hogy a statisztikai adatoktól hanyatt essünk. Minden nap új kihívás, a múltból nem lehet megélni. A beszélgetést itt és most függesztjük fel, mert lassan indulni kell a meccsre. Amire felállunk, dörögni és villámlani kezd, de félóra múlva újra kitör a nyár speciális változata. Irány a vasútállomás, cél a fővárostól 40 kilométerre fekvő Drammen. Itt játssza hazai mérkőzéseit a Strömsgodset együttese, a mai ellenfél Kovács egyik volt klubja, a Tromsö. A közúton 1700 kilométerre, északra fekvő városból is érkeztek vagy százan, a mérkőzés pedig laza telt ház előtt kezdődött. A kezdés Kovács számára megható és ünnepélyes, hiszen virágot kapott abból az alkalomból, hogy klubjában eddig 150 találkozón játszott, és 73 gólt lőtt. Aztán leült a kispadra, és onnan látta, hogy a hazaiak a belga Marvin Ogunjimi révén gyorsan vezetést szereztek. A belga srác az edző nagy kedvence, igaz, tavaly augusztus óta egyetlen gólt sem rúgott. Most fejjel beköszönt, majd sokáig semmi sem történt. Az iram közepes, a közönség minden egyes önfeláldozó megmozdulást vastapssal honorált. A 67. percben a német születésű Lars Christopher Vilsvik érte el a vendéglátók második találatát, majd nyolc perccel később pályára léphetett Kovács Péter. Ahhoz képest, hogy az ezt megelőző két bajnokin egyetlen pillanatig sem szerepelhetett, most kapott negyedórát. Nem sokkal a befejezés előtt az oldalvonal mellett méterekről csúszott be, a parádés alakítását felállva fogadta a közönség. A 88. percben a cseh Zdenek Ondrásek szépített, a vendégek mindent megtettek az egyenlítésért. Kovács, ha kellett, a saját tizenhatosán belül önfeláldozóan védekezett. A játékvezető 94 perc elteltével lefújta a mérkőzést. A Strömsgodset sorozatban a harmadik mérkőzését nyerte meg (2–1), és ezzel – bár csak hetedik helyen áll a tabellán – három pontra megközelítette a dobogó harmadik fokán álló Valerenga együttesét. A lefújás után tíz perccel már csak egyetlen játékos volt kint a pályán, Kovács Péter. A kapu mögött hosszan beszélgetett a szurkolókkal, akik ölelgették őt, miközben sorra készültek a közös fotók. A csapattársak már régen a zuhany alatt álltak, amikor Péter az öltözőbe ért. Negyven perccel később pedig már párjával, Melissával együtt gurultunk elektromos autójukban Oslo felé. Ekkor hoztam szóba a meccs utáni jelenetet, a hosszas diskurzust a rajongókkal.
"Tudod, ha egy család Norvégiában kimegy egy mérkőzésre, könnyen elkölt ezer koronát (mintegy 35 ezer forintot – a szerk.), mert a belépőjegyek sem olcsóak (150-200 korona), no meg enni és inni is kell. Egyszóval, sokat áldoznak ránk, én pedig azt gondolom, hogy kötelességünk velük beszélgetni, autogramot adni. Ezért maradtam kint sokáig, na meg él itt Drammenben egy magyar srác, Székely Zsolt, aki minden találkozónkon ott van. Nekem ez nagyon sokat jelent." Hogyan látod magad tíz év múlva? Akkor negyvenhét éves leszek. A gyermekeinkkel Oslóban fogunk élni, és remélem, hogy sportigazgatóként dolgozhatok valamelyik futballcsapatnál. Hiszen ezért tanulok és végzem a sportmenedzseri iskolát. Jut eszembe, most nyáron elő is kell vennem a szakdolgozatomat, amelyet hamarosan le kell adnom. Melissa már megkapta a pedagógusi diplomáját, én sem maradhatok le mögötte. Elég sokszor találkoztunk már, és most is meg kell állapítanom, hogy végletekig optimista ember vagy. Az év minden napján ennyire kiegyensúlyozottan tudsz élni? Igen. Persze, mondhatják erre azt, hogy könnyű ebben a gazdag országban, de ez túlságosan egyszerű válasz lenne. A hétköznapi életben is igyekszem magamból a legjobbat kihozni, így a norvégiai lét számomra tényleg ideális. Melissa nagy családban nőtt fel, hatan vannak testvérek, amikor például minden második évben náluk karácsonyozunk, az maga a megtestesült boldogság. Olyankor tényleg kikapcsoljuk a mobiltelefonokat, eltesszük a táblagépeket, és csak egymással vagyunk elfoglalva. Beszélgetünk, de ezek nem felszínes diskurzusok, hanem nagyon őszinte, mélyről jövő családi együttlétek. Ráadásul akkor csak vegetáriánus ételeket kapunk, még hal sem kerül az asztalra, csak rengeteg zöldség és egészséges táplálék. Az étkezésemre is odafigyelek, nagyon szeretem azokat a napokat, amikor Melissa édesanyja főz nekünk. Akkor tényleg igaz lehet, hogy ezt az országot, Norvégiát neked találták ki… Lehetséges. Mindenesetre imádok itt lenni, és nagyon jól érzem magam.
Lantos Gábor

Kíváncsi vagy további kulisszatitkokra Kovács Péter norvégiai életéből? A gigantikus cikket megtalálod a FourFourTwo magazin júliusban megjelent lapszámában!