Kovács "Kokó" István önnön ifjúkori fotója alatt
Mivel tölti szabadidejét egy volt válogatott futballista? Unokázással. Gyönyörű szép kislány, Villőnek hívják, most szeptemberben lesz 6 éves. Teljesen megváltoztatta az életemet, nem is gondoltam volna, hogyan lehet valakit ennyire szeretni. Szerencsére a sporttól nem szakadtam el. A nagybátonyi futballklub elnöke nagyon jó barátom, és az utánpótlás csapatok körüli feladatokat látom el. Megpályáztam a Magyar Labdarúgó Szövetségnél a mérkőzésellenőri posztot. Ez jövő évtől lenne aktuális. Az MLSZ-ben épp egy díjátadón voltam az elmúlt hónapban. Nagyon kellemes élményekkel gazdagodtam.
Úgy értesültem, hogy Önt is kitüntették. Igen. A 60. születésnapom alkalmából kaptam egy csodaszép vázát, rajta a nevemmel, valamint egy válogatott melegítőt. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy nem feledkeztek meg rólam. Például a Vasas mindig küld éves bérletet a futballmérkőzéseire. Ellentétben a salgótarjáni klubbal, ahol emberszámba sem vesznek, még csak fel sem köszöntöttek. Nem vártam el, de jólesett volna. Ezért nem is járok már lassan 15 éve ki a mérkőzéseikre, mert ahová nem hívnak, oda minek menjen az ember?!
Említettük itt az utánpótlást. Ezek szerint van rálátása a következő generációra. Mi a véleménye róluk? Nagyon ügyesek, de azt sajnos nem tudom, hol akad el a gyerekek fejlődése. Régóta nagy betegsége ez a vidéknek.
Az ön idejében ez másképp volt. Nagybátonyban kezdte, aztán került fel a „Stécéhez”. Úgy kezdődött az egész, hogy édesapám volt a nagybátonyi klub elnöke. A házunk még most is a pályára néz, és már 6 éves koromban, a reggeli órákban ott csüngtem a kapufa tetején, raktam fel a hálót, hogy megengedjék, hogy labdaszedő legyek. Egyre jobban beleszerettem a labdarúgásba, 8 éves koromba már igazolt játékos voltam. 15 éves koromban már az NB II-ben futballoztam Laczkó Sanyi bácsinak köszönhetően. Az SBTC a kitűnő minőségű pálya miatt Bátonyba járt le edzeni. Én 17 éves voltam, amikor, Moór Ede meglátott játszani az egyik tréningen.
Az első SBTC-s évében mindjárt bajnoki bronzérmet szerzett… Igen. Rögtön befogadtak. Nem volt gond az idősebbekkel sem, hiszen Bástiék közel 10 évvel voltak korosabbak nálam. Mondhatom, hogy szerencse is kellett, nem csak tudás ehhez, mert eleinte Moór Ede mindig berakott 10-20 percekre, és általában sikerült gólt szereznem. Fokozatosan játszatott egyre többet, amíg végül kezdőjátékos lettem. A következő évben sajnos, nem sikerült az UEFA-kupa szereplés, annyi volt a csapatban, amennyi.
1975-ben elhagyta a csapatot. Mi volt a váltás oka? Nem akartam én elmenni a városból, bár így, visszanézve, jól döntöttem. 1974-'75-ben katona voltam. Megmondtam a csapatnak, ha segítenek leszerelni, maradok, ha nem, akkor megyek. Hívott a Fraditól kezdve minden nagy klub, köztük a Vasas is. Egyetlen egy klub sem tudta elintézni azt, hogy leszereljek, csak a Vasas. Bekerültem egy sportszázadba, ami mellett tudtam játszani is. De a döntésem fő oka az volt, hogy házhoz jött értem Illovszky Rudi bácsi, aki nagyon ragaszkodott hozzám, mindenáron el akarta érni, hogy a keze alatt játsszam. Azt mondta, ha odaigazolok, válogatott lehetek. És igaza volt!
Ezek után sikeres évek következtek. A Vasassal bajnok lettem, MNK-győztes, és amint már említettem, innen lettem válogatott játékos is. Mindent megadott nekem a klub. A bajnoki évben minden meccsen pályára léphettem, egyet kivéve, akkor is húzódás miatt. Hatalmas élmény volt olyan játékosokkal együtt játszani, mint Komjáti András, Izsó Ignác, Várady Béla, Hegedűs Béla és még sorolhatnám.
A sors úgy hozta, hogy tovább kellett állnia 1979-ben… Igen, Tatabányára kerültem. Mészöly Kálmán miatt kellett elhagynom a Vasast. Az akkori nézeteltérést már megbeszéltük, azóta nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Nem bánkódom, mert Tatabányán is sikeres voltam, hiszen egyszer második és egyszer harmadik helyen zártuk a bajnokságot. Sajnos, három év után el kellett hagynom a klubot családi okok miatt. Vártuk második gyermekünket, és Tatabányán a mészpor és a bánya miatti rossz levegő nem tett volna jót egy kisgyermek egészségének, környezetváltozásra volt szükség, és visszaköltöztünk Nógrád megyébe.
Salgótarjánban sem hagyott fel a labdarúgással. Nem. 1983-ban bent maradtunk NB II-ben. A következő évben a Honvédtól jött edző, Haász Sándor személyében. Természetemnél fogva vele sem jöttem ki túlságosan jól, amit azóta már szintén tisztáztunk. Csank János hívására el is fogadtam az egri ajánlatot 1985-ben, és odaigazoltam egy félévre. A következő évben már ismét a Salgótarjánt erősítettem, ám egy budapesti látogatásom során – mert mindig meglátogattam a régi barátokat -, Rudi bácsi megkérdezte, hogy nem volna-e kedvem visszamenni hozzájuk. Annyira komolyan gondolta, hogy haza sem engedett. A feleségemnek úgy üzent, hogy maradok Pesten. Gyorsan beépültem a csapatba, és hát a szezon végén 1986-ban megnyertük a MNK-t.
És a svájci FC Malley? Hogyan került szóba a légióskodás? Úgy egyeztem meg Rudi bácsival, hogy a szezon végén intéznek nekem egy külföldi kisebb csapatot, ahol kipróbálhatom magam. A kupadöntőben megvertük a Fradit tizenegyes-párbajban, és megválasztottak a meccs legjobbjának. Másnap már hívtak is, hogy a svájciak itt vannak, és szeretnének leigazolni. Két évig voltam kint Lausanne-ban, csodálatos hely, és külön megtiszteltetésnek érzem, hogy egy csapatban játszhattam a későbbi svájci legendával, Chapuisat Istvánnal (Aki később a Dortmund BL-győztes kiválósága lett – a szerk.) Név: Kovács István Születési hely, idő: Salgótarján, 1953. 04. 21. Posztja: Csatár Sikerei: – Magyar bajnok: 1976-77 – Magyar bajnoki ezüstérmes: 1980-81 – Magyar bajnoki bronzérmes: 1971-72, 1981-82 – MNK-győztes: 1986 – Magyar válogatott: 10 mérkőzés/ 1 gól – 10-szeres utánpótlás válogatott – 11-szeres egyéb válogatott (5-szörös B-válogatott)
Kecskés Gábor
