Puyol történelmi időszak részese volt Barcelonában
Korántsem biztos, hogy így is lesz, de valahol a sors igazságtételét jelentené, ha utolsó évében bajnoki címmel búcsúzhatna. Még akkor is, ha ebben az idényben sorozatos sérülései miatt már messze nem volt annyira meghatározó tagja a csapatnak, mint évekkel korábban. Kevés olyan játékos volt a Barcelona történelmében, akiről még a nagy rivális Real Madrid-szurkolói is csak felsőfokon tudtak beszélni. Puyol egyike volt ezen játékosoknak, és hogy minek köszönhette a nagy népszerűségét? Elsősorban annak, hogy mindig sportemberként tudott viselkedni, a pályán és azon kívül is. Még akkor is, amikor sok csapattársa képtelen volt ugyanerre. Persze tény, hogy Puyol mint futballista is kiemelkedőt alkotott, és nemcsak a Barcelona, de a spanyol labdarúgás legnagyszerűbb védői között kell emlegetni, emberi oldalról vizsgálva azonban még maradandóbb az a szobor, amit képletesen felállított magának az évek során. Amikor a csapattársai hevesen vitatkoztak a pályán, vagy indulatosan megrohanták a játékvezetőt, Puyolra mindig lehetett számítani, csapatkapitányként viselkedett, mindig tiszteletben tartotta az ellenfelet. Ezt az adottságát főleg annak köszönhette, hogy hosszú pályafutása során nem csak a nagy győzelmek mámorát, de a vereségek keserű érzését is megtapasztalta. Amikor a Real Madrid egy éve elbúcsúztatta a Barcelonát a Király-kupából, az első meccsen az egyik madridi szurkoló öngyújtót dobott Gerard Piqué irányába, aki megpróbált volna okot adni arra, hogy a játékvezető legalább a jegyzőkönyvbe vésse be az esetet. Puyol abban a pillanatban rövidre zárta a történetet: odarohant csapattársához, megfogta az öngyújtót és ahelyett, hogy vehemensen mutogatta volna a kamerába, gyorsan kihajította a kapu mögé.
Ez az egy eset nagyjából össze is foglalja Puyol egész lényét, teljes jellemét. Vagy emlékezhetünk még arra is, amikor a Barcelona braziljai egy "saját gyártású" idétlen gólörömmel próbálták meg cukkolni a Rayo Vallecano közönségét. Puyol természetesen ebben sem vett részt, helyette azonnal leállította a neveletlenül viselkedő csapattársait. Ugyancsak árulkodik jelleméről, hogy barcelonai pályafutásának legszebb pillanataként nem egy El Clásicót vagy egy nagy győzelmet említett meg, hanem azt, amikor Eric Abidal visszatérése után felemelte a bajnoki címért járó serleget.
Ilyen ember Puyol. Aki persze játékosként is maradandót alkotott, és leírhatatlanul nagy érdemeket szerzett abban, hogy a spanyol válogatottat ma ott jegyzik, ahol. A 2010-es dél-afrikai világbajnokság elődöntőjében a spanyol válogatott kritikus meccset játszott a bombaformában lévő Németországgal, 73 percig nem is találtak fogást egymáson a csapatok. Ekkor azonban ki más döntött volna, mint Puyol: egy szöglet után mindenkinél magasabbra emelkedett, és befejelte a spanyolok győzelmet jelentő találatát (a videón 3:00-tól).
Puyol nemcsak azon a meccsen, de az egész tornán élete talán legjobb formájában futballozott, most négy évvel később Vicente del Bosque szövetségi kapitány törheti is a fejét, hogyan tudja majd pótolni a Barcelona csapatkapitányát. A Barcelona aranygenerációjának oszlopa már korábban engedte sejtetni, hogy az idény végén elhagyja a Barcelonát, talán az aktív játéktól is visszavonul. Néhány napja ez már nem sejtés, hanem tény. Egy szomorú tény, mert az biztos, hogy a Puyolhoz hasonló játékosokra mindig nagy szüksége volt a labdarúgásnak, mert miattuk is ilyen szép ez a játék. Mégis, 2014-re eltűnőben vannak az ilyen jellemek a pályáról. Sajnos. Carles Puyol dicsőséglistája: Hatszoros spanyol bajnok (2005, 2006, 2009, 2010, 2011, 2013) Kétszeres spanyol kupagyőztes (2009, 2012) Hatszoros spanyol szuperkupagyőztes (2005, 2006, 2009, 2010, 2011, 2013) Háromszoros BL-győztes (2006, 2009, 2011) Kétszeres európai szuperkupagyőztes (2009, 2011) Kétszeres klubvilágbajnok (2009, 2011) Egyszeres világbajnok (2010) Egyszeres Európa-bajnok (2008)
T. Z.
