Miután a Magyar Labdarúgó Szövetség jelenleg is dolgozik azon a metóduson, amely lehetővé teszi, hogy a vendégcsapat kontrollálni tudja a jegyárusítást a vendégszektorba az idegenbeli mérkőzéseken, így a fent említett kitiltás a Honvéd idegenbeli mérkőzéseire is vonatkozik. Az új jegyértékesítő rendszerről valószínűleg még ezen a héten értesíteni fogjuk szurkolóinkat. A kitiltott személyt a kitiltásról értesítettük, és már a Budapest Honvéd FC – Győri ETO mérkőzést sem tekinthette meg. Klubunk vezetősége, játékosai, és edzői őszintén remélik, hogy szurkolóink megértik bizonyos elemi viselkedési szabályok betartásának szükségességét nem csak a Bozsik Stadionban, de idegenbeli mérkőzéseken is. Továbbra is számítunk szurkolóink támogatására, amely oly sokat jelent csapatunknak és klubunknak. Forrás: honvedfc.hu
Kitiltva


A Budapest Honvéd FC november 1-i hatállyal egy személyt, aki a múlt heti Kemecse SE – Budapest Honvéd FC Magyar Kupa mérkőzés után viselkedésével szégyent hozott a Budapest Honvédra és a kispesti szurkolókra, két évre kitiltotta a Bozsik Stadionból és a Budapest Honvéd idegenbeli mérkőzéseiről is - szól a Budapest Honvéd közleménye, melyet szó szerint közlünk.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!