A forduló előtt egy hely választotta el egymástól a Király Gáborral a kapujában kezdő 1860 Münchent és a pénzügyi gondokkal küzdő Bielefeldet. A vendégek kezdték aktívabban a mérkőzést, ám a magyar válogatott kapusnak nem kellett különösebben megerőltetnie magát, ugyanis Berisha és Katongo helyzete sem volt túlzottan veszélyes. A bielefeldiek birtokolták többet a labdát, így kissé meglepő volt, hogy a 21. percben Mlapa góljával a haziak kerültek előnybe. A szünetre azonban mégis döntetlennel vonultak a csapatok, ugyanis az első félidő hosszabbításának elején Rukavina egy szerencsétlen mozdulat után saját kapujába rúgta a labdát. A fordulást követően is az Arminia kezdett veszélyesebben – Schuler a kapufát is eltalálta –, gólt azonban ismét az 1860 szerzett: az 57. percben Aigner mintegy húsz méterről tüzelt a vendégek kapujának jobb alsó sarkába. A Bielefeld játékosai mindent megtettek az egyenlítés érdekében, ám a müncheniek jól tartották az eredményt, sőt az utolsó pillanatokban Rakics egy kontrát követően még fölényesebbé tette a győzelmet. A kieső helyen álló Koblenz Stieber Zoltán nélkül látogatott Aachenbe, ahonnan egy ponttal távozott. A hazaiak végig irányították a játékot, ám egy kivételével kihagyták a helyzeteiket, amit a második félidőben Anel Dzaka egy közeli fejessel büntetett meg. A döntetlennek köszönhetően a Koblenz már csak egy pontra van az osztályozót jelentő 16. helytől. Egyre kilátástalanabb helyzetben van viszont a sereghajtó Ahlen, amely sima 2–0-s vereséget szenvedett a Paderborn otthonában, és lassan beletörődhet abba, hogy a következő szezont már a harmadosztályban kezdi meg. 1860 München – Arminia Bielefeld 3–1 (Mlapa 21., Aigner 57., Rakics 90+1. ill. Rukavina 45+1., öngól) Alemannia Aachen – TuS Koblenz 1–1 (Auer 35. ill. Dzaka 60.) SC Paderborn – Rot Weiss Ahlen 2–0 (Krause 39., tizenegyes, Brückner 67.)
Királlyal a kapujában szerzett három pontot az 1860
Célegyenesébe érkezett a Bundesliga másodosztálya, ugyanis pénteken koraeste már a 30. forduló kezdődött meg három mérkőzéssel. Király Gábor csapata a pozíciószerzés szempontjából fontos összecsapást nyert meg a Bielefeld ellen, míg a kiesés elől menekülő csapatok közül a Koblenz egy pontot szerzett, az Ahlen pedig újabb vereségével egyre közelebb sodródik a harmadosztályhoz.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!