Még a barátságos meccseken is szörnyen idegesítő az a sok cserélgetés (fotó: BT Sport)
Szokták mondani, hogy a futball azért a legjobb sportág a világon, mert megkövesedett, jól bevált szabályrendszere van. Tény, hogy az utolsó igazán nagy szabályváltozásra, a lesszabály gyökeres reformjára csaknem száz éve került sor, de az utóbbi évtizedek kisebb szabályváltozásai azért mindenképpen nyomot hagytak a játékon. Ezek a módosítások kivétel nélkül mind azt szolgálták, hogy folyamatosabb legyen a játék, több legyen a gól, könnyebb dolga legyen a támadóknak. Ezért tiltották meg a hazaadás felvételét a kapusnak, illetve ezért vezették be, hogy két pont helyett három járjon a győztes csapatnak. Az iram, a tempó növelését szolgálta továbbá, hogy két csere helyett hármat engedélyeztek egy mérkőzésen csapatonként.
Tegnap hír, hogy a játékosok érdekvédelmi szövetsége, a FIFPro újra kezdeményezte az IFAB-nál, a szabályalkotó testületnél a negyedik csere bevezetését. Bár az IFAB korábban egyszer már visszadobta a javaslatot, a FIFPro most azzal érvel, hogy a játékosok 86 százaléka támogatja az ötletet, amely mögé oda állt a világbajnoki címvédő német válogatott szövetségi kapitánya, Joachim Löw is.
Vajon mi oka lehet annak, hogy változtatni akarnak? Nyilván azzal védhető a javaslat, hogy a fáradó játékosok helyére beküldött friss cserék révén nem csökkenne a tempó a mérkőzések végéhez közeledve, a több friss játékos révén pedig valószínűleg több lenne a gól is.
Maradjunk naivak, és higgyünk benne, hogy ez a valós szándék is, de akarva-akaratlanul ezen is a nagycsapatok nyernének a legtöbbet – azok a csapatok, amelyeknek a kispadján is világsztárok ülnek, és a fáradó klasszis helyére beküldött újabb klasszis révén fenntartható lenne a minőség, csere esetén is. A kisebb csapatok az „aszimmetrikus hadviselés” jegyében a sztárcsapatok ellen gyakran élnek azzal a kézenfekvő stratégiával, hogy visszahúzódnak saját kapujuk elé, és abban bíznak, hogy a folyamatosan támadó erősebb ellenfél nem fogja bírni erővel és idegekkel végig, ha nem sikerül korán gólt szereznie. A negyedik csere azonban növeli annak esélyét is, hogy egy hasonló képességű, ám jóval pihentebb sztár felküldésével keresztülvigye szándékát a tehetősebb csapat. A kisebb vagy közepes együttesek annak is örülni szoktak, ha egy tisztességes kezdőcsapatot ki tudnak állítani, erejükből arra már nem telik, hogy a kispadra is minőségi cserejátékosokat ültessenek. Míg a nagyoknál válogatottak töltik meg a kispadot is.
Az erőnléttel való taktikázás, az erre épülő stratégia érdekesebbé és színesebbé teszi a futballt. Ne induljunk el abba az irányba, hogy hamarosan már sorokat cseréljenek majd a nagycsapatok, mint a jégkorongban.
Nem kell negyedik cserelehetőség, és már a harmadik sem kellett volna. Ha kevesebb csere lenne, talán a sztárok is elunnának, hogy mindig a kispadon ücsörögjenek, és talán inkább átszerződnének egy kisebb csapathoz, ahol folyamatos játéklehetőséget kapnak. Ez is egy kis, de fontos lépés lehetne az erőviszonyok kiegyenlítésére. Már ha volna ilyen szándék…
Bodnár Zalán
