Volas tizenegyesből szerezte a Loki győztes találatát (Fotó: MTI)
Az NB I 14. fordulójában megrendezett találkozón a papírformának megfelelően a Loki szerzett vezetést – a 10. percben Szakály Péter vette be a felcsúti csapat kapuját. A bekapott gól nem törte össze a Puskás Akadémia FC-t, amelyt ezt követően átvette a játék irányítását, és nem sokkal később Tischler Patrik révén máris kiegyenlítette a találkozó állását. A három pontot azonban a Loki szerezte meg, miután rögtön a középkezdés után a PAFC kapusa, Lubos Hajdúch rácsúszott a hazaiak támadójának lábára, amiért a játékvezető egyrészt kiállította, másrészt tizenegyest ítélt a házigazda javára. A megítélt büntetőt aztán Dalibor Volas simán értékesítette, és mint később kiderült, egy felejthető találkozón ki is alakította a 2-1-es végeredményt. A debreceni közönség ugyanakkor cseppet sem volt elégedett a látottakkal, ezt a lefújást követően füttyszóval hozták a kedvencek tudtára… További részleteket ide kattintva olvashatsz a találkozóról!