NAC Breda–AZ Alkmaar Nincs könnyű helyzetben a NAC vezetőedzője, Robert Maaskant, ugyanis több játékosa sérüléssel bajlódik, köztük volt a csapat magyar védője, Fehér Csaba is, aki azonban felépült és ott lehet kedden az Alkmaar ellen. „Tavaly több mérkőzést is elveszítettünk, amikor sok sérültünk volt. Most ismét vannak hiányzóink, de ilyen pillanatokban is megállja a helyét a csapat, bizonyítja ezt a Venlo elleni játékunk. Fehér Csaba és Ellery Caioróra számíthatok az AZ ellen, viszont a Matthew Amoah, Leonardo, Rob Penders trió kihagyja a mérkőzést” – mondta a nac.nl-nek a szakvezető. „Az Alkmaaron most nagy nyomás van, hiszen az elmúlt két bajnokijukat elveszítették, és most arra készülnek, hogy legyőzzenek minket. Azonban mi is szeretnénk nyerni, így egy izgalmas és érdekes összecsapás elé nézünk” – tette hozzá Maaskant. A címvédőnél nem rózsás a helyzet. Az Ajax ellen idegenben, a Groningentől hazai pályán kapott ki a gárda, ráadásul Dick Advocaatnak néhány játékosa nincs bevethető állapotban. „David Mendes da Silva ágyéksérülést szenvedett, így kihagyja a Breda elleni meccset, Brett Holman felépülése jó ütemben halad, de még nincs olyan állapotban, hogy játsszon” – kezdte Advocaat. „A Groningen ellen megvoltak a lehetőségeink, de nem éltünk velük. Ez nem valami balszerencse, vagy a minőség hiánya. Én is voltam profi labdarúgó, úgy hogy meg tudom érteni azt, hogy a játékosok idegeskedni kezdenek, ha nagy lehetőségeket szalasztanak el” – tette hozzá a belga labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. „Ellenfelünk agresszív stílusban játszik, főleg ha hazai pályán vannak, ahol nagyszámú közönsége is mögötte áll. Vissza kell rázódnunk a bajnokságba, nem akarok hallani mentségeket. Az egyetlen dolog, hogy jó eredmény érjünk el Bredában és ebben én biztos is vagyok” – mondta az az.nl-nek a mester. NEC Nijmegen–Willem II Bennmaradásért küzdő csapatok találkoznak kedden este az McDOS Goffertstadionban, ahol a 14. helyen álló NEC a 17. Willem II-t látja vendégül. Mindkét gárda megnyerte előző bajnokiját, így jó formában várják az összecsapást. Wiljan Vloet gárdájában több játékos is sérüléssel bajlódik, többek között John Goossens, Lasse Schöne és Mark Otten. „Goossens bokaproblémák miatt nem lesz ott a keddi meccsen, akár csak Otten és bár Schöne ínszalagja is szépen javult, nincs még olyan állapotban, hogy pályára léphessen” – mondta az edző a helyi Omroep Gelderland nevű lapnak. Az erős havazás Hollandiában is tapasztalható volt, így a nijmegeni stadionban komoly munkálatokat kellett végezni, hogy játékra alkalmas legyen. A hét második napján még két mérkőzést rendeznek. Venlóba látogat a szebb napokat is megélt Heerenveen, míg a három bajnoki óta veretlen Groningen az ADO Den Haagot fogadja. Eredivisie, 21. forduló NEC–Willem II 20 óra NAC–AZ Alkmaar 20 óra Venlo–Heerenveen 20 óra Groningen–Den Haag 20 óra
Kiesés elleni csaták a középpontban
A holland labdarúgó-bajnokság 21. fordulóját hét közben rendezik. Kedden este a Fehér Csabát soraiban tudó NAC Breda a bajnok Alkmaart, Babos Gábor csapata, a NEC Nijmegen pedig a kiesés elleni kulcsfontosságú mérkőzésen a Willem II-t fogadja.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!