A német együttes Twitter-oldalán jelentette be pénteken, hogy a 26 éves futballista már Gelsenkirchenben van, ahol orvosi vizsgálat vár rá.
A Németországban született, ám a ghánai válogatottban szereplő játékos eladása meglepetésnek nevezhető, különösen
annak fényében, hogy Boateng remek játékkal és két góllal segítette a milánóiakat a Bajnokok Ligája főtáblájára szerdán a holland PSV Eindhoven ellen. Az egyik verzió szerint az olaszok azért egyeztek bele Boateng klubváltásába, hogy még a hétfőn záródó átigazolási szezonban szerződtetni tudják a Real Madridtól elvágyódó brazil aranylabdást, Kakát, illetve a CSZKA Moszkvától Honda Kejszukét. A japán játékossal a piros-feketék már korábban megállapodtak arról, hogy januártól Milánóba költözik. A télen Hondáért már nem kellene fizetni az orosz klubnak, most azonban a CSZKA még kérhet érte átigazolási díjat.
A Schalke számára komoly erősítést jelentene Boateng. A csapat a német bajnokságot nagyon rosszul kezdte, három meccsen mindössze egy pontot szerzett, a Bajnokok Ligájában ugyanakkor sikerült főtáblára kerülnie, miután – többek között Szalai Ádám két góljával – 4-3-as összesítéssel búcsúztatta a görög PAOK-ot.
(MTI)
Kevin Prince Boateng Szalai csapattársa lehet


Kevin-Prince Boateng, az AC Milan ghánai labdarúgója Szalai Ádám csapatánál, a Schalke 04-nél folytathatja pályafutását.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!