A két csapat egymás elleni mérkőzése az elmúlt években, a debreceniek sikerszériája óta mindig rangadónak számít, akárhol is állnak a tabellán. Kétségtelen, hogy a BL-szereplés óta némileg botladozó, de még mindig második és a Videotont kitartóan üldöző DVSC várja jobb formában a ma este 19 órakor kezdődő összecsapást, ráadásul szurkolóik az országban mindenhová rendre igen nagy számban kísérik el a bajnoki címvédőt. A Fradi viszont hiába veretlen még a tavaszi szezonban, jelentős előrelépést sem a csapat játékában, sem a helyezésben nem vehettek észre a szurkolók, a sorozatban gyártott döntetlenek lényegében vereséggel érnek fel. A múlt statisztikái azonban ferencvárosi fölényt mutatnak. A két csapat eddigi 70 összecsapásán 33 zöld-fehér és 21 piros-fehér siker született, 16 alkalommal végeztek döntetlenre a felek. A gólkülönbség 113–76 a fővárosiak javára. A hazai mérleg még imponálóbb a Fradi számára: az eddigi 34 budapesti meccsen 24 ferencvárosi siker mellett mindössze hét döntetlen és három Loki-siker született, 74–21-es gólkülönbséggel, kijelenthető tehát, nem győzni jár az Üllői útra a DVSC. Ráadásul a debreceniek első pontjukat 1987-ben szerezték meg a Fradi otthonában, győzni pedig mindössze 1999 őszén sikerült először! A 2000-es években aztán a Debrecen szépen lassan kiemelkedett a magyar mezőnyből, ám 2002 óta nem sikerült nyerniük az Üllői úton. Idén azonban egyértelműnek látszik, hogy a Loki sokkal jobb csapat a jelenlegi Ferencvárosnál, és az őszi, debreceni 2–1 után is ők tekinthetők a találkozó esélyesének. Ám saját táborának, és az Albert-stadion hangulatának visszatérése nagyon feldobhatja Craig Short legénységét, így akár még egy kemény, jó meccs is kerekedhet a találkozóból. Ráadásul a krónikák szerint a Ferencváros 4900. hivatalos mérkőzése következik. Kiderül, mit hoz ki a Fradi a javuló körülményekből, a visszatérő szurkolók támogatásából, és az ünnepi hangulatból. Ráadásul a Lokit sérülések is sújtják: ugyan van esély a játékukra, de Dombi Tibor és Rudolf Gergely is sérüléssel bajlódik. A mérkőzés további pikantériája, hogy mindkét oldalon szerepelnek olyan labdarúgók, akik volt csapatuk ellen lépnek pályára. A két szakvezető is egyetért abban, hogy kemény, küzdelmes meccs, igazi rangadó várható ma este. „A Ferencváros agresszív felfogású csapat, ebben mindenképpen fel kell velük vennünk a harcot, de persze a játékot sem szabad itthon felejteni – fogalmazott Herczeg András, a Loki mestere. – Kemény, éles mérkőzést várok, amelyen nagy küzdelem lesz. Ha megfelelően agresszívek leszünk, fölvállaljuk a párharcokat, és abból sokkal többet tudunk megnyerni, a Ferencváros veszélyes támadóinak a fejjátékát pedig megakadályozzuk, akkor annak eredménye lehet, ezért ezekre próbálunk felkészülni. Természetesen szeretnénk egy jó eredményt elérni az Üllői úton. Az FTC veretlen a tavasz folyamán, nem bánnám, ha ez a sorozatuk most megszakadna, és sikerülne legyőznünk őket, de nagyon nehéz lesz, mert most igencsak együtt vannak.” Craig Short szerint győzelemre készül a Ferencváros a jelenlegi legjobb magyar csapat ellen is: „A címvédő, az ősszel még a Bajnokok Ligájában szerepelt Debrecen érkezik hozzánk, a legjobb magyar csapat, ezért elképzelhető, hogy a mérkőzés után elégedettnek kellene lennünk a döntetlennel is, de most még azt mondom, győzni akarunk. Döntetlenből már volt elég, több is, mint kellene. Bizonyos tekintetben olyan lesz ez, mint egy idegenbeli mérkőzés, mert az ellenfél várhatóan nem húzódik be a kapuja elé, nem adja át a teret, hanem támadni fog. Méghozzá veszélyes csatárokkal, ezért a védelmünknek nagyon jól kell állnia a lábán. Viszont valószínűleg, éppen abból adódóan, hogy nyitott meccset játszunk majd, előttünk is kínálkoznak lehetőségek. Hogy mást ne mondjak, ha labdát szerzünk, a Debrecennek nem tartózkodik majd annyi embere a labda és a saját kapuja között, mint mondjuk a Vasasnak. Mindent összevetve, nagy örömmel és kíváncsisággal készülünk, mert ez a mérkőzés igazi teszt lehet játékosaink és csapatunk számára, megmutathatja, hol tartunk. Ezért sem bánom, hogy mostantól következnek az úgynevezett rangadóink.” A mérkőzés 19 órakor kezdődik az Albert-stadionban, a Duna Tv pedig élőben közvetíti a találkozót. FTC–DVSC-TEVA. Albert-stadion, 19.00. Tv: Duna Tv (Élő). Várható kezdőcsapatok: FTC: Megyeri – Csizmadia, Dragóner, Tutorics, Stockley – Kulcsár D., Doherty, Adnan, Tóth B. – Elding, Ferenczi. Klubmenedzser: Craig Short. DVSC-TEVA: Polekszics – Bodnár, Mészáros N., Mijadinoszki, Laczkó – Czvitkovics, Ramos, Varga J., Yannick – Feczesin, Coulibaly. Klubmenedzser: Herczeg András. (ftc.hu) Boldizsár Márton
Kemény meccsre számítanak az Albert-stadionban
Mint arról már korábban beszámoltunk, a szervezett ferencvárosi szurkolótáborok és a klubvezetés hosszas tárgyalásai végre eredményre vezettek, így már a ma esti, Debrecen elleni rangadón visszatér a tábor az Albert-stadionba. Igazi rangadóhangulat lesz tehát az FTC történetének 4900. tétmeccsén.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!