Király Gábor személyében egy magyar résztvevője is volt az idén január 31-ről elhalasztott találkozónak, a magyar kapus ugyanis stabil kezdőnek számít az 1860-nál. Királynak az első negyedórában nem akadt komolyabb dolga, ám kollégájának, Markus Millernek a 13. percben nagyot kellett hárítania Rakics lövésénél. A folytatásban inkább a mezőnyben folyt a játék, így a 27. percben kissé váratlanul szerzett vezetést a KSC: Krebs egy jobb oldalról érkező beívelést öt méterről fejelt Király kapujába. Előnye tudatában kissé visszább húzódott a Karlsruhe, ám a müncheniek sok hibával játszottak, így a szünetig nem tudtak igazán nagy gólhelyzetet kialakítani. A fordulást követően aztán hamar kettőre nőtt a különbség a két csapat között. az örmény Alexander Iashvili a 48. percben Stindl nagyszerű passza után jobbal lőtt a vendégek kapujába. Az 1860 játékosait láthatóan alaposan megzavarta a második kapott gól, percekig tartott, mire magukhoz tértek az újabb pofont követően. Támadásban azonban továbbra is értékelhetetlen volt a teljesítményük, így a Karlsruhénak nem okozott gondot megtartani az előnyét, egészen a mérkőzés végéig. A KSC győzelmének köszönhetően pontszámban (27) beérte a 12. helyezett Energie Cottbust, míg az 1860 München 29 pontjával maradt a tizedik. Bundesliga 2, 20. forduló: Karlsruher SC–1860 München 2–0
Karlsruhei siker a pótolt meccsen
Szerdán este pótolták a Bundesliga másodosztályának 20. fordulójából elmaradt Karlsruhe–1860 München mérkőzést, amelyen az előzetesen esélytelenebbnek tartott hazaiak 2–0-s győzelmet arattak.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!