Kardos József a szívműtét után: A süteményről nem mondok le – és egy társra is vágyom!

Kardos József (jobbra) egyszer talán még a pályára is visszatérhet… (Fotó: life.hu)

– Máskor banális a kérdés, most helyén való: hogy van? – Köszönöm, jól. Most már teljesen jól. – Mindenesetre augusztus közepén érkezett az aggasztó hír: előbb autóbalesetet szenvedett, majd szívinfarktust kapott. Mi történt pontosan? – Az egyik nap rosszul lettem otthon, Tökölön. Magam sem tudom, miért, beültem a kocsimba, és rövid idő után belehajtottam az árokba. Még az a szerencse, hogy jobbra kaptam a kormányt, így nem a szembejövőkkel találkoztam, hanem az árokban kötöttem ki… – Mi történt ezután? – Először a Merényi Gusztáv Kórházba kerültem, ahol az ügyeletes orvos – miután összevarrta a szemöldökömet, mivel lefejeltem a sebességváltót – pár perc múlva közölte velem: mehetek! Kérdeztem: hová? „Mivel a röntgen semmit sem mutat ki, természetesen haza!” Hiába mondtam, hogy fáj a hátam, nem volt mese. Gondoltam, ha ilyen marha jól vagyok, hívok egy taxit, elmegyek a tököli HÉV-megállóig, onnan pedig hazagyalogolok. Amint kiszálltam az autóból, muszáj volt leülnöm, mert szorított a szívem. Nagyon rosszul lettem, az volt a szerencsém, hogy hétköznap, reggel 8-9 óra között elég forgalmas a környék, így a munkába igyekvő emberek hamar észrevették, hogy valami nincs rendben velem. Sokan megálltak, hiszen vérzett a fejem, a ruhám is elszakadt, koszos lett, végül csak érkezett egy mentő. Ekkor már mindenem fájt… Elvittek a neurológiára, ahol a főorvos megállapította, hogy a problémám szíveredetű, ezért kiadta a parancsot: irány a kardiológia! Nem viccelek: 5 óra 10 percet vártam a mentőre, végül délután négy órára kerültem a Bajcsy Zsilinszky Kórházba. Másnap megkatétereztek, átszállítottak a Haller utcai klinikára, ahol Székely László főorvos úr egy bypass-műtétet hajtott végre rajtam. Ennek lényege, hogy az elmeszesedett koszorúeremet egy lábamból kivett érrel pótolták. – Azt szokták mondani: egy ilyen műtét után az ember kicsit átértékeli az életét. Önnel is ez történt? – Hál’ Istennek elég régóta nem iszom már alkoholt, nem dohányzom, ám a sok gyümölcsről és a süteményről nem mondok le! De tudja, hogy mi a nagy vágyam? – Hallgatom… – Imádom a munkáimat, elfoglalom magam, (a Szent Pál Akadémia 2000-2001-es korosztályával foglalkozom, és testnevelő tanárként a Bornemissza Péter Általános Iskola és Gimnáziumban dolgozom), de mindemellett – egy szerető társra vágyom! A 33 éves Krisztina lányom és a 25 éves Ádám fiam egyaránt Németországban dolgozik, tehát elég távol vagyunk egymástól, így ritkán találkozunk… Egy darabig jó volt egyedül, de már három és fél éve magányosan élek. A jókedvemet nem vesztettem el, de azért nem jó egyedül!