Heynckes úr, mikor volt utoljára moziban? Nem mostanában, sőt… Az utolsó film, amit moziban láttam, az a Dustin Hoffmann és Tom Cruise főszereplésével készült Esőember volt.
Wow, az egy huszonhárom éves film. De hogyan lazít Jupp Heynckes, a magánember? Eddig nem sok időm volt kikapcsolódni, mert már három hónapja aktívan dolgozom Münchenben. Alfons Schuhbeck (német sztárszakács – a szerk.) például már többször is meghívott magához enni, de még sohasem tudtam az invitálásnak eleget tenni, mert egész egyszerűen nincs rá időm.
Udo Jürgens (osztrák zeneszerző – a szerk.) nagyjából az ötvenes évek közepére saccolta a korát… Ó, Udo… Ez kedves volt tőle, de szerintem az ember nem igazán tagadhatja meg a korát. Én nem érzem magam ötven évesnek, de a jelenlegi koromnál azért fiatalabbnak érzem magam. Ezt el lehet érni egy bizonyos életformával.
És hogyan néz ki ez az életforma? Az edzői munka nagyon stresszes. De az nagy kérdés, miként birkózik meg az ember a rá nehezedő nyomással. Sohasem hagytam, hogy a nyomás összetörjön, és még mindig a szakmában vagyok. Annyi rossz történik a világban, amiket el kell tudni viselni. Persze, a vereséget sohasem fogadom el, de mentálisan erős vagyok, és tudom, hogyan dolgozzam fel.
Szokott egyébként sportolni, hogy formában tartsa magát? Igen, a vidéki házamban van egy fitnesztermem, benne egy olyan géppel, amivel huszonöt gyakorlatot tudok elvégezni. Ezenkívül szoktam biciklizni, gimnasztikázni, úszni. De sajnos az utóbbi három hónapban csupán kétszer tudtam ezt megcsinálni…
És Münchenben szokott privát módon edzeni? Itt kevesebb időm van, főleg akkor, ha hetente két meccset játszunk.
Ezek szerint arra sem volt ideje, hogy Philipp Lahm könyvét elolvassa. Nem, valóban nem volt. De nem hiszem, hogy elolvasom majd. Azt hallottam, róla, hogy jó könyv. Persze, vannak benne olyan dolgok, amiket sokan nem szívesen olvasnak el, de pár hét múlva már senki nem beszél az erről az egészről.
Továbbra is tartja, hogy 2013-ban nyugdíjba megy? Na, most kell nagyon vigyázni… Korábban azt mondtam, hogy a Bayer Leverkusennél töltött időszak után vége lesz az egésznek, de aztán nem így lett. Megpróbálom megcsinálni ezt a két évet, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Elvileg 2013-ban tényleg vége lesz, de hát ki látja előre a dolgokat?
Utána esetleg valóra váltja egyik álmát? Mondjuk, elmegy egy világkörüli útra? Nem nagyon kell nekem utaznom, szinte az egész világot láttam már. Valószínűleg inkább vidéken járom majd a természetet, és hagyom, hogy feltöltődjek.
Szinte mindent elért a futballban, de sohasem lett önből szövetségi kapitány. Ez sohasem érdekelt különösebben. Izgalmasabbnak találom a kluboknál való napi munkát, és biztos vagyok benne, hogy minden szövetségi kapitány valahol ezt szeretné. Nagyon ritkán láttam egyszerre ennyi jó fiatal játékost. Joachim Löw igazán irigylésre méltó helyzetben van. Forrás. bild.de Lendvay Lajos
Jupp Heynckes interjú – csak kicsit másképp


A szokásostól eltérő interjút készített a Bild című német napilap Jupp Heynckesszel, a Bayern München vezetőedzőjével. A rendhagyó beszélgetés során azért a futball is szóba került, de „Don Jupp” olyat dolgokat is elárult magáról, amiket elsőre talán kevesen hittek volna róla.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!