A Barcelona elnöke, Joan Laporta kijelentette, hogy hiba lenne azt hinni, hogy a Barcelona már bajnok, miután szombaton megverte a rivális Real Madridot.
Még hét bajnoki forduló van hátra. Előzés már abban az esetben is lehetséges, ha a Real Madrid tökéletes hajrát produkál és a Barcelona két botlást követ el a hátralévő meccseken. Laporta tehát óvatosságra intette csapatát, hangsúlyozta, hogy van még tennivaló!
„A Bernabéuban elért siker után azt kell mondanom, hogy vissza kell vennünk az eufóriából és továbbra is két lábbal a földön kell járnunk! Az újságok címlapjait látva olyan érzésem van, mintha bajnokok lennénk. Pedig ez nem így van.” – mondta az elnök az AS-nak.
„A bajnokság még nem dőlt el, a pályán kell megnyernünk azt. Nagy hiba lenne azt gondolni, hogy végeztünk. Igen, megelőztük a Real Madridot és jobb helyzetben vagyunk, de most a Deportivóra kell koncentrálnunk.”
Laporta kiemelte a rivális Real Madrid-elnök, Florentino Pérez szombati sportszerű magatartását.
„Florentino a meccs előtt, alatt és után nagyszerű sportemberségről tett tanúbizonyságot. Azt akarta, hogy ugyanolyan vendéglátásban részesítsenek, mint ahogyan mi tettük Barcelonában. Ezt többször hangoztatta. Azt mondta, hogy jó úton vagyunk és a Barcelona nagyon magas szintű focit játszik.” – tette hozzá Laporta.
Pádár Anita (goal.com)
Joan Laporta: Hiba lenne azt gondolni, hogy a Barcelona már bajnok
A Katalánoknak a Deportivo elleni bajnokira kell összpontosítani.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!