Játékvezetők

A szereplők a kép bal felső sarkából indulva az óramutató járásának megfelelő irányban haladva láthatók sorrendben:
Mark Clattenburg,
Martin Atkinson,
Mark Halsey,
Dermot Gallagher.
Mit élvez a leginkább abban, hogy Premiership játékvezető?
Gallagher: Az egész hetemet onnantól, hogy hétfőn elindulok, addig, hogy kisétálok és levezetek egy meccset, és aztán végzek és hazavezetek nagyon elégedetten, hogy amit egész hétre terveztem, megvalósult. Nem tudom elképzelni, hogy a negyvennyolc éves kor elérése után bármely más életpályán, olyan fittnek és egészségesnek érezném magam, mint most, és elégedettséggel tölt el szombaton vagy vasárnap kifutni, és részt venni a világ egyik legjobb sportjában.
Clattenburg: Egyetértek. Mivel most már profi játékvezetők vagyunk, mindenben van élvezet, amit csinálunk, a szabályok kialakításától egészen magáig a játékig.
Halsey: Nos, mi is futball-szurkolók vagyunk: szeretjük a játékot, ezért öröm a részesének lenni. Az emberek gyárakban dolgoznak, reggel hatkor kelnek és tizenkét órás műszakot teljesítenek – mi elszakadtunk ettől. Benne voltunk, láttuk, csináltuk, koptattuk a munkásruhát – jó érzés, hogy nem vagyunk a része többé!
Hogyan változtak a dolgok, mióta a játékvezetők teljes munkaidős profik lettek 1998-ban?
Gallagher: Mára már teljesen más a heti munkaidőnk, mivel alacsonyabb osztályú meccseket is kapunk. Valójában egész héten végig edzünk, hogy kapjunk egy meccset szombaton. És ez árulja el, hogy milyen sokat jelent mindez nekünk – sokkal szívesebben vezetek egy meccset Yeovil Townban, mint hogy negyedik számú játékvezető legyek egy Newcastle United meccsen. Most már el tudom képzelni, hogy mit érez egy labdarúgó, amikor egész héten edz, és a kispadon kap helyet. Megértem, hogy frusztráltak, dörömbölnek a menedzser ajtaján és mondogatják, „el akarok igazolni!”
Halsey: Mérkőzést akarunk vezetni, nem akarunk a kispadon ücsörögni. Amikor az emberek látnak azokon a pályákon (az alsóbb osztályokban), azt hiszik, hogy kikerültünk a Premiership keretből, pedig nem ez a helyzet.
Gallagher: Hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy most is él ez a tévhit. A menedzserek és a szurkolók most már felismerik, hogy egyre több és több meccset vezetünk, és sokkal jobban méltányolják ezt.
Változtak az elvárások is?
Atkinson: Az elmúlt két-három évben az elvárások pokoli sokat nőttek. A játék egyre gyorsabb és gyorsabb; a játékosok képzettebbek; azon van a hangsúly, hogy folyamatos legyen a játék. Mi gyakorolunk nyomást saját magunkra a teljesítmény terén is – tény, hogy most már profik vagyunk, ezért az emberek másképp néznek ránk, és mi is a legjobbunkat akarjuk nyújtani. Az emberek a lelátón ülnek és nézik, ahogy vezetjük a mérkőzést, de nem csak az alpján ítélkeznek, ahogyan a kilencven perc alatt érzékelik a dolgokat. Utána fogják a videót, leülnek és mondogatják, hogy „ez egy kis szabálytalanság volt, és ez a kis szabálytalanság oda vezethetett volna”, és így tovább.
Halsey: Senki más nincs olyan alapos vizsgálat alatt, mint mi a munkánk során. Az emberek – a nézők, a menedzserek, az edzők és a játékosok – elszámoltathatóságot akarnak a játékban. Mi pedig nem bujkálhatunk. Ha bármelyikünknek rossz meccse van szombaton, biztosak lehetünk benne, hogy nem kapunk Premier League mérkőzést a következő héten. Minden edzésen, minden meccsen egy szívritmus-vizsgáló berendezést viselünk, amelynek az adatait el kell küldenünk Matt Westonnak, a fitness edzőnknek, hogy ellenőrizze, nincs semmi gond velünk. A nyáron pedig üzennek, hogy adjunk le bizonyos százaléknyi zsírt, különben megbüntetnek.
Clattenburg: Még vizeletvizsgálatunk is van, hogy meggyőződjenek, a vizeletünk megfelelő színű a meccs napján.
Milyen mérkőzés előtti szokásaik vannak?
Atkinson: Ha a mérkőzés előtti este otthon vagyok, szeretek elmenni a konditerembe pénteken teaidőben, és csak lazítani. Ülni a szaunában, ülni a jacuzziban – nem beszélni senkivel, csak a játékra próbálok összpontosítani. Gondolkodni a csapatokról. Vezettem már mérkőzést azon a pályán ezelőtt? Jó tapasztalatok arról a pályáról… Csak mentálisan próbálok felkészülni, így a meccs jól fog menni.
Clattenburg: Én teljesen más vagyok. Nem töltöm felkészüléssel az estét egy meccs előtt. Még csak nem is gondolok a játékra a meccs reggeléig vagy a délutáni kezdőrúgásig. Körülbelül 11 órától kezdek el erre koncentrálni, így nagyjából három óra körül érek igazán a csúcsra.
Halsey: Én ugyanilyen vagyok. Ha túl hamar elkezdesz gondolkodni a meccsről, akkor annak következtében nyugtalan és feszült leszel.
Clattenburg: Az első évemben, Premiership karrierem kezdetén ugyanúgy csináltam, ahogy Martin, de felhagytam ezzel, mert az agyamra ment. Aztán elkezdtem úgy felkészülni, ahogy most.
Halsey: Ha Martin tapasztaltabbá válik, nem fog gondolkodni a meccsekről; nem fog gondolkodni a játékosokról.
Clattenburg: A játékosok nagyon különbözőek: egyes játékosok nagyon másféleképpen reagálnak az egyik játékvezetőre, mint a másikra. Vannak olyan játékosok, akikre hatással tudok lenni, és Mark (Halsey) nem, és fordítva. Az irányítói képességemre gondolva talán a barátaimmá tudom őket tenni a kilencven perc alatt, amelyet Mark nehéznek találhat; de nem ítélhetsz előre. Nem mondhatsz semmit, amíg a játékos és a közönség hatással van rád és a játékvezetői stílusodra adott napon – mert egyik hétről a másikra is vezethetsz másképp mérkőzést, így nincs értelme kiszúrni játékosokat, akiket talán nehéz lesz kezelni.
Halsey: Igen, minden meccs különböző. Úgy gondolom, legkevesebb négy évbe telik kivívni a játékosok tiszteletét – hogy megismerhessenek.
Beszéljünk a játék szabályairól…
Gallagher: A szabályok olyanok, mint a KRESZ – ezt nem szarkasztikusan mondom -, tudnom kell használni a szabályokat. Tudnom kell, hogy mi rossz, mi jó és hogyan kezeljem ezt. Mindig szerettem autót vezetni: ha piros lámpát látok, sosem kezdek el gondolkodni, hogy „fékezz, válts vissza, állj meg”, csak megteszem. És ezt teszem a futballpályán is. Látok valamit, tudom, hogy rossz és reagálok rá.
Önök szerint milyen jól ismerik a labdarúgók a játék szabályait?
Gallagher: Nem kell tudniuk a szabályokat, hogy játszhassanak, ugye? A játékszabályok ismerete talán nem segítene azoknak a játékosoknak, akik gyakran szabálytalankodnak, és jobban játszanak szabálytalanul, de mindannyian tudjuk, kik ezek a játékosok. Egy kis tudás talán elvenne egy keveset abból, amit csinálni próbálnak. A legtöbb csapatnak szüksége van egy játékosra, aki keményen játszik, és a legtöbb csapatnak már van is ilyen.
Halsey: Nem azért fizetik őket, hogy ismerjék a szabályokat, ugye?
Mi a helyzet a szurkolókkal? Ők informáltabbak a játékosoknál?
Clattenburg: Mindannyian szurkolók vagyunk. Amikor elmegyek és megnézek egy Newcastle meccset, van olyan, amikor nem értek egyet egy döntéssel, de amikor elemzem tíz perccel később, azt gondolom, „Na, ez nagyon ott volt.” De az igazi szurkolók nem így gondolják, mert úgymond csőlátásuk van – csak a saját csapatukat akarják győztesként látni. Van egy hibás kultúra az országban, és ők mindig keresnek valakit, akit hibáztathatnak, és a szurkolók nem fogják hibáztatni imádott középcsatárukat három tiszta ziccer kihagyásáért, de a játékvezetőt fogják hibáztatni, aki valamit rosszul ítél meg.
A vitatott vagy marginális döntések hozzájárulnak a futballélet gazdagításához, igaz? Vitatott döntések nélkül kevesebb beszédtéma lenne.
Clattenburg: Ha a játék izgalmas, rengeteg az akció és az esemény, akkor azon a meccsen akár négy rossz döntésem is lehetne, de a stadionból kifelé menet az igazi szurkoló azt fogja mondani, hogy: „Milyen nagyszerű meccs volt, fantasztikus”. Aztán elköveted ugyanezt egy gyenge meccsen, és ugyanabból a stadionból kifelé menet az emberek azt fogják mondani, hogy „Pocsék voltál ma”. De sajnos nem a játékvezető teszi a meccset izgalmassá. A játékosokat a szórakoztatásért fizetik; mi csak irányítjuk őket.

Gallagher: Ez az, ahol egy játékvezető igazi tehetsége megmutatkozik, kiválasztani egy ilyen meccsen, mit adj meg és mit ne. Ő tudja, ha egy meccs pocsék, és tudja, hogy mindenki őt lesi – ilyenkor meg kell találni az egyensúlyt a mérkőzés vezetése, a szabályok alkalmazása között, és nem vonsz mindenkit magad köré. Ha huszonkét játékos felizgatja a szurkolókat – rendben, legyen. De nem akarhatsz az lenni, akinek hirtelen oldalt kell választania. Az ilyen mérkőzések vezetéséhez nagyon különleges tehetség kell.
Halsey: A szórakoztatóiparban vagyunk; a szurkolók pedig szórakoztató meccseket akarnak látni.
Gallagher: Mi vagyunk a katalizátor két vegyi anyag között.

Atkinson: Ha jól teljesítesz játékvezetőként, akkor remélhetőleg a játékosok is teljesítenek és a játék folyamatos lesz, és minden más ezzel együtt. De ha nem megy ilyen jól, ha ez szedett-vedett, és a játékosok is fegyelmezetlenek, akkor muszáj bekapcsolódnunk. Még mindig lehet kontrollálni, nem igaz?
Halsey: A játékosok szabják meg, hogyan vezetjük a mérkőzést. De úgy gondolom, hogy azok a természetes érzékkel megáldott és természetes képességű játékvezetők – akiket a srácok akarnak a pályán – kifutnak, és különféleképpen „gyárilag előállított” játékvezetőként fejezik ki magukat. Az emberek tudják, hogy szeretem folyamatosan tartani a játékot, a játékot részesíteni előnyben – hasonlóan Markhoz, hasonlóan Dermothoz. Martin nincs ebben olyan régóta, így ő nem is lehet a mi kategóriánkban, mert ő a saját útját járja. Ő máshogy fog vezetni egy meccset, mint ahogyan én vezetek egy meccset.
Mit értenek a „gyárilag előállított” játékvezető alatt?
Gallagher: Valaki, akit betanítottak, hogy csak fekete-fehérben lásson.
Clattenburg: Tisztában vagyunk azzal, hogy kell játszani a labdarúgást és a szellemiséggel, ahogyan játszani kell. Van, amikor egy becsúszás belefér, és a „gyárilag előállított” játékvezető nem fogja látni, miért: minden, amit fog látni, az a sárga vagy a piros. Nem látják az ide vezető utat.
Halsey: Gordon Strachan mondta néhány évvel ezelőtt, hogy „a játékvezetők ismerik a játék szabályait, de szükségképpen nem értik a futball nevű játékot.” Pedig néhányunk igen.

Clattenburg: Sokszor előfordul egy meccsen, amikor egy játékos idegessé válik, én pedig elgondolkodok: „miért ideges ő? Ki idegesítette fel? Mit tudok tenni, hogy az irányítás ne csússzon ki a kezemből?”, míg más játékvezető hagyja kibontakozni a dolgot. Így a játékos megüt egy másik játékost, és piros lapot kap. Így amiért leküldtem egy játékost, belsőleg feldúlttá válok. Elgondolkodok, „nem előzhettem volna ezt meg?”
Halsey: Amikor kimész egy meccsre, amit egy Premiership-játékvezető irányít, látni fogod, miről beszélünk: az a megelőzés. A természetes játékvezető észre fogja venni, hogy mi folyik körülötte, mielőtt más ember venné észre.
Clattenburg: Mindnyájunknak más a végzettsége és a háttere, de azok a játékvezetők, akik menedzseri vagy igazgatói háttérrel rendelkeznek, nem használhatják ugyanazokat az eszközöket az irányítás terén, amit korábbi munkájukban használtak – meg kell változnod, hogy megfelelj a futballnak.
Gallagher: Ha egy dolgot átadhattam volna a szurkolóknak, azt mondanám, hogy „húsz emberként fogadjanak el minket, ne egyként; mert sosem leszünk az az egy”. És ezek mind a következetességről, a józanészről, valaki mással való egyformaságról beszélnek… Amíg tudod kontrollálni a játékot a nulladiktól a 90. percig, korrektül alkalmazod a szabályokat, és a játékosok azzal az érzéssel mehetnek haza, hogy meg voltak védve, akkor úgy gondolom, elvégezted a munkádat. Hogyan tedd ezt a szabályokon kívül, a saját személyiségeden kívül és a saját tehetségeddel – ez alakítható, nemde? Van emberünk a rendőrségről, és van emberünk tanári háttérrel is – ők nyilvánvalóan különböző emberek, egészen egy taknyos orrú dublini srácig, aki egy gyárban dolgozott.
Ön támogatja olyan technológia bevezetését, ami segíti a játékvezetőket?
Halsey: Személy szerint úgy gondolom, hogy a gólbíró – gól volt, nem volt gól? – elég alapvető lenne. De egyébként a játék elég gyors a Premier League-ben, és ha úgy csináljuk, mint a krikettben, meg kell állni, várni, felmenni az emberhez az állásába, aztán megosztani a döntést.
Clattenburg: A rögbiben ez működik, de hatalmas különbség, hogy ott a játékban természetes a megállás, hogy döntést hozzanak. Miért ne nézhetnénk meg tárgyilagosan, hogy a labda vajon áthaladt-e a gólvonalon vagy nem, de az olyan dolgokat nem, mint a büntetők vagy a figyelmeztetések, amelyek esete felfogás vagy értelmezés kérdése.
Gallagher: Továbbmegyek. Bármely esemény, ahol a játékvezető szabálytalanságot vagy kezezést ítél meg a védekező játékosnál a büntetőterületen belül, után van egy természetes szünet. Manapság lehetetlen gyorsan elvégezni a szabadrúgásokat, így minden alkalommal húsz vagy harminc másodpercbe telik újraindítani a játékot. Négy másodpercen belül vissza lehet játszani és ellenőrizni, hogy vajon belül volt-e a büntetőterületen – és azt kell mondanom, ez hatalmas különbséget tenne egy döntés esetében. Én megcsinálnám ezt, akár már a következő szezontól.

Clattenburg: De ha kétes esemény történt, az talán többet is igénybe vehet négy másodpercnél. Mi van, ha a kamera vagy a negyedik játékvezető visszajelez és mondja, hogy ez mégsem volt szabálytalanság – és nem beszélték meg.

Gallagher: Jó lenne, ha a FIFA vetne erre egy pillantást.
Ha lenne egy dolog, amit meg tudnál változtatni a játékvezetésben, mi lenne az?
Gallagher: Elmondom, hogy számomra mi a legfrusztrálóbb dolog a világon: a felhajtás egy bedobás körül. A játékvezető mondhatná azt, hogy „te vagy a legközelebb hozzá – végezd el te”, mert nem űrtudomány elvégezni egy bedobást.
Halsey: Szeretnék változást látni abban a helyzetben, amikor megadsz egy büntetőt, és le kell küldened a játékost is. Azt hiszem, hogy a tizenegyes is elég nagy büntetés.
Gallagher: Sajnálom a kapusokat is, mert valahogy veszélyesebb lett a posztjuk manapság.
Halsey: Igen, mert többször jönnek ki és kísérlik megszerezni a labdát. Egyetlen másodperc késés is következményekkel járhat – természetesen a srácok átesnek a kapusokon; gólszerzési lehetőség; megadod a büntetőt; le kell küldened a kapust a pályáról. És ez néha igazságtalan. De ezek a szabályok – nem szükségszerű egyetértenünk velük, de nekünk kell végrehajtani azokat. Forrás: foufourtwo.com Fordította: Atkári Krisztián