A védő még az előző szezon végén, Mikael Arteta esetéhez hasonlóan, szenvedett súlyos térdszalagszakadást, amely már sokadik sérülése volt az utóbbi időszakban. Míg nemrég Arteta visszatérhetett, és két alkalommal csereként is pályára léphetett, addig Jagielka még legalább négy hétre van attól, hogy újra tétmérkőzésen húzhassa magára a Stolverkosok mezét. Bár addig még hosszú időnek kell eltelnie, Moyes reméli, hogy az egykori Sheffield United-játékos már a jövő héten elkezdheti az edzéseket. „Remekül halad. Volt néhány problémája, úgyhogy óvatosnak kell lennünk vele kapcsolatban, és csak akkor szabad újra bevetnünk, ha maximális erőállapotba kerül” – mondta a skót menedzser Jagielkáról a Liverpool Echónak adott nyilatkozatában. „De ahogy Mikael esetében, vele is megpróbáljuk minél előbb elkezdeni a gyakorlátokat. Ő eddig is fontos volt, és most is az számunkra.” „Azt reméltük, hogy már január elején visszatérhet, aztán hogy akkor, amikor Jo távozott, de van még néhány dolog, például a térdében lévő zsírszövetek és porcok, ami problémát jelent számára.” „Újra el kell kezdenie a tréningeket, és sokat kell futnia. Ez akár újabb négy hetet is igénybe vehet, amíg újra fitt lesz. Ha minden jól megy, akkor következő héten már ott lesz az edzésen.”
Jagielka edzésbe állhat
Az Everton menedzsere, David Moyes reméli, hogy Phil Jagielka már a következő héten edzésbe állhat, de akár egy hónap is eltelhet, mire megfelelő erőnléti állapotba kerül.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!