A 40 éves Vastic, akivel három éves szerződést írtak alá az Austria vezetői, nem ismeretlen a bécsi lila-fehér szurkolók számára: 2003 és 2005 között játszott az együttes színeiben. „Nagy játékos volt és a Waidhofen edzőjeként már szakvezetői képességeiről is tanúbizonyságot tett. Azért őt bízzuk meg a feladattal, mert véleményünk szerint megfelelően tud irányítani és lelkesíteni egy kizárólag fiatalokból álló csapatot.” – mondta Thomas Parits klubelöljáró.
Vastic így nem csak a tavaszi szezont fogja harmadosztályban szereplő együttes trénereként végigdolgozni. A másodosztályban szereplő csapatok számát ugyanis csökkentik és az Austria amatőrcsapata „kényszerkiesőnek” számít. A második számú gárda szakvezetője jelenleg Hans Dihanich, aki a szezon végéig marad az együttesnél. Egyébként az egyesület sokat nyert Vastic szerződtetésével: az egyik főszponzor ennek apropóján ugyanis 2012-ig meghosszabbította jelenleg érvényben levő támogatói szerződését a klubbal.
Ivica Vastic az Austria amatőrcsapatának edzője
Iviva Vastic a nyártól az Austria Wiennél folytatja: a második számú csapat edzőjeként fog dolgozni.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!