Fotó: mlsz.hu
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) ismét meghirdeti az amatőr labdarúgó-létesítmények (labdarúgópályák, öltözők) felújítását támogató, előminősítéses pályázatát, a látvány-csapatsportok támogatásának adókedvezménye program (tao) keretében. Az előminősítésnek megfelelt szervezetek bruttó 700 ezer és 7 millió forint közötti összeget nyerhetnek el, amelyet a szükséges önrésszel kiegészítve, a többi között például a sporttelep biztonságát (kerítés, korlát, játékos kijáró), a szurkolók és játékosok komfortérzetét (öltöző, mosdók, lelátó, eredménykijelző), valamint a sporttelep funkcionalitásának fejlesztését (pályafelszerelések, játéktér-felújítás, öntözőberendezés) célzó beruházásokra költhetnek. A pályázatokat 2014. január 9. és 2014. február 14. között az MLSZ online rendszerében lehet benyújtani.
Az előminősítéses pályázat bevezetését a tao támogatási rendszer gyakorlati nehézségei indokolták. A tao-rendszer keretében ugyanis a támogatott sportszervezetnek kellett megkeresnie azt a gazdasági társaságot, amellyel megállapodott a fejlesztés megvalósítását biztosító támogatás kifizetéséről. Ez pedig jelentős erőfeszítést igényelt a sportszervezetektől, hiszen maga a potenciális támogató gazdasági társaság megtalálása, valamint a szükséges együttműködési megállapodások megkötése komoly adminisztrációs terhet jelentett. Nagyon sok esetben a – Magyar Labdarúgó Szövetség által egyébként jóváhagyott – beruházásokat támogató cég hiányában nem tudták megvalósítani a klubok.
Az MLSZ – felismerve a „hagyományos” rendszer működési nehézségeit – alternatív végrehajtási rendszert dolgozott ki, kizárólag a tárgyieszköz-beruházásra, a felújításhoz kapcsolódó fejlesztésekre.
A program célja, hogy egy következetes, ütemezett forrás-felhasználási koncepció segítségével, az amatőr sportszervezetek által használt sporttelepek felújításán, biztonságosabbá, komfortosabbá tételén keresztül az amatőr futball játékos-, szakember-, valamint szurkolómegtartó és -vonzó képessége javuljon. Az MLSZ ezzel egyben azt is szeretné elérni, hogy szélesebbé váljon a futball tömegbázisa és javuljon a közösségi elfogadottsága.
Az előminősítéses eljárásban nyertes pályázó jogosultságot szerez arra, hogy: • az MLSZ az azonos tartalmú tao sportfejlesztési programját automatikusan jóváhagyja, • az MLSZ a beruházáshoz az adótámogatási forrást az azt biztosító támogatótól megszerezze és a sportszervezet rendelkezésére bocsássa. Az MLSZ tehát a forráskeresés terhét leveszi a sportszervezetek válláról, ezzel elsősorban a gazdaságilag hátrányos kistérségekben lévő, illetve a gazdasági kapcsolatokkal nem rendelkező klubokat segítve.
A pályázaton azok az amatőr sportszervezetek indulhatnak el, amelyek TAO támogatásra is jogosultak,felnőtt férfi nagypályás bajnokságban indított csapatuk legmagasabb bajnoki osztálya a megyei I. osztály, továbbá valamilyen jogcím alapján nagyméretű füves labdarúgó sportpálya – és a hozzá kapcsolódó egyéb létesítmények – használatára jogosultak. A jogosultsági kör kiterjed az önálló amatőr utánpótlás-képző egyesületekre is. Fontos változás az előző pályázati körhöz képest, hogy a jogosultsági feltételek között már nem szerepel az az előírás, amely szerint a pályázónak „legalább 6 éve részt kell vennie az MLSZ versenyrendszerében”. A változtatás célja az, hogy a potenciális pályázói kör jelentősen bővülhessen. A pályázat keretében előre meghatározott beruházási tevékenységek támogathatóak, mint például a sporttelep biztonságát (kerítés, korlát, játékos kijáró), a labdarúgásban részt vevők komfortérzetét (lelátó, eredménykijelző, öltöző, mosdók), valamint a sporttelep funkcionalitásának fejlesztését (pályafelszerelések, játéktér-felújítás, öntözőberendezés) célzó tevékenységek.
Az előminősítéses pályázat lebonyolítása megelőzi a tao jogszabályokban meghatározott sportfejlesztési program benyújtásának határidejét. A támogatásban részesített sportszervezetnek a sportfejlesztési programját el kell készítenie, amely változatlan költségvetéssel és műszaki tartalommal tartalmazza a tárgyi eszköz beruházás, felújítás jogcímhez kapcsolódó tevékenységeket. A benyújtott program legmagasabb elszámolható költsége bruttó 10 millió, legkisebb elszámolható költsége pedig bruttó 1 millió forint lehet, amely már tartalmazza a pályázótól várt, köteles 30%-os önrészt, azaz a támogatási arány 70%-os.
A pályázatokat 2014. január 9-től kezdve, 2014. február 14-ig az MLSZ online rendszerében lehet benyújtani az alábbi linkre kattintva: http://mlszkerelem.innospectrum.hu/kerelem2014
(mlsz.hu)