Így látták a szerkesztők… III. rész

Szubjektív szezonértékelőink első két részében elsősorban a csapatok szemszögéből olvashattak értékeléseket. Ebben az epizódban megpróbálom egy szinttel „lejjebb”, a játékosok oldaláról megközelíteni az elmúlt bajnoki évadot, posztonként számba véve a Bundesliga 2009-2010-es sorozatának legjobbjait, legnagyobb csalódásait, illetve esetenként a legemlékezetesebb pillanatokat. Kapusok A legjobb: Manuel Neuer. A Schalke 24 esztendős hálóőre az egész szezonban megbízható, jó teljesítményt nyújtott, a gelsenkircheni szurkolók egyik kedvence, Butt mellett ő kapta a legkevesebb gólt a bajnokságban. Adler kiesésével nagy valószínűséggel a világbajnokságon is a Nationalelf elsőszámú kapusa lesz az ultrából lett játékos. Nagy pillanata volt, amikor a Leverkusen idegenbeli legyőzését vezérszurkolóként ünnepelte az akkor még első számú bajnokesélyes Schalke portása. A legnagyobb csalódás: René Adler. Ígéretesen indult a szezon a Leverkusen és Adler számára, ám a 25. fordulóban a gyógyszergyáriak elvesztették bajnoki veretlenségüket a kiesés ellen harcoló Nürnberg ellen, onnantól aztán nem bírták a nyomást, sorra jöttek a blamák, melynek eredményeképp a csapat még a dobogóról, így a Bajnokok Ligája-indulásról is lecsúszott a végére. Ebben pedig nagyban benne volt Adler teljesítménye, aki elvesztette önbizalmát, a válogatottban sem ment neki, nem tudta elviselni a terhet, hogy neki kellett Enke örökébe lépni a nemzeti csapat 1-es számú mezében. Ráadásul meg is sérült, így álom marad Dél-Afrika. A legemlékezetesebb: Jens Lehmann búcsúja/Robert Enke halála Az egyik egy pozitív, a másik egy nagyon negatív emlék… Az ezredforduló legnagyobb német kapusa Oliver Kahn mellett, akivel állandó harcot vívott az elsőszámú hálóőr posztjáért, a Hoffenheim elleni idegenbeli bajnokin lépett utoljára pályára profi játékosként. Lehmann több országot és klubot megjárt, többek között BL-döntőt játszott az Arsenal színeiben, majd búcsúajándékként Európa-liga induláshoz segítette a lehetetlen helyzetből feltámadó Stuttgartot, a tavasz legjobbját. A szurkolók soha nem fogják elfelejteni, amit a német válogatottért, a német labdarúgásért tett karrierje során. Köszönjük, Jens! A Hannover és a német válogatott első számú kapusa az ősszel lett öngyilkos. Csapata teljesen összeomlott, hosszú ideig kieső helyen álltak, óriási lelkierőt igénylő bravúr a hannoveriek bennmaradása. Nem felejtünk el, Robert!

Középpályások A legjobb: Arjen Robben. Itt is igen nehéz dolga van az emberfiának, hiszen ebből a csapatrészből majdnem bármelyik alakulatból lehetne kiválasztani olyan játékost, aki méltó lenne a címre. De ha már meg kell ennem, amit főztem, igyekszem a legkevésbé megkérdőjelezhető döntést hozni. Robben ugyanis a Realnál csak vergődött, Louis van Gaal kezei alatt viszont ismét szárnyal. A Juventus elleni, sorsdöntő BL-csoportmeccs után a csapattal együtt ő is feltámadt, és azóta élete szezonját produkálva majdhogynem egymaga lőtte el a BL-döntőig az erre esélytelennek tartott bajorokat, miközben a Bundesligában karrierje legeredményesebb idényében 16 gólt szerzett, ezzel a Bayern házi gólkirálya lett, a gólvadászok összesített listáján pedig az ötödik helyen zárt. De ami talán a legfontosabb: az elmúlt hónapokban minden meccsen eksztázisban játszott, hozzáállása és teljesítménye folyamatosan tüzelte, hajtotta a társakat, így kiemelkedő érdemei vannak a bajor duplázásban – amiből akár még tripla is lehet…


Nem tudtam azonban szó nélkül elmenni a Bayern–Hamburg meccs mellett sem, hiszen ezen a találkozón ünnepelték a bajorok 110. születésnapjukat, és végül egy remek egyéni megmozdulás után Ribéry lőtt győztes gólt. Később kiderült, ezzel a találattal állt a tabella élére, a megbotló Leverkusen elé a Bayern – a szezon során először.
Támadók A legjobb: Edin Dzeko/Stefan Kiessling/Lucas Barrios Holtversenyt hirdetek, nem meglepő módon a góllövőlista első három helyezettje között. Edin Dzeko ugyan a címvédőként nagy csalódást keltő Wolfsburgban szerepelt, ám előnyére válik, hogy zsinórban a második szezonjában jutott húsz találat fölé, gólkirály lett, és megmentette a „farkasok” szezonját, sokáig halvány reményük még az Európa-ligára is volt. Kiessling teljesítményével bekerült a válogatottba, a szezon első felében mindenképpen a liga legjobb támadója volt, majd később is sok esetben egyedül húzta ki a Leverkusent a pácból – nagyszerű teljesítménye azonban csak egy negyedik helyre volt elegendő. Barrios játéka tetszett nekem a hármasból a legjobban, a dortmundi csatárnak elévülhetetlen érdemei vannak a sárga-feketék nagy tavaszi menetelésében, ami után majdnem a BL-indulás is meglett, de végül maradt a szintén bravúros Európa-liga. A legnagyobb csalódás: Vedad Ibisevic. Amilyen lendülettel a Hoffenheim és Ibisevic berobbantak tavaly a Bundesligába, olyan hirtelen szürkült bele csapat és legjobb támadója a mezőnybe, és süllyedt szép lassan középszerűségbe. A 12 bajnoki találat így is nagyszerű teljesítmény, de a kiscsapattól és Ibisevictől is sokkal többet vártak – talán egy éve túl magasra tették maguknak a lécet. A legemlékezetesebb: Ebben a kategóriában annyi minden eszembe jutott – a futballt mégiscsak gólra játsszák, és a jó csatárok játéka marad meg a leginkább a fejekben, így jómagaméban is –, hogy csupán címszavakban emelném ki a szezon számomra legnagyobb pillanatait, történéseit: Grosskreutz berobbanása az élvonalba, Cacau feltámadása – Maricával karöltve kulcsszerepe volt a Stuttgart tavaszi menetelésében. Aztán ott van még Müller mesterhármasa a Hannover ellen, meg Pizarro lenyűgöző, sarkazásos perdítése az utolsó fordulóban, amivel a Werder a BL-be, a perui pedig minden idők legeredményesebb Bundesliga-légiósainak listájának élére került…
A legjobb edző: Louis van Gaal.