Így látták a szerkesztők… I. rész

A szezon csalódásai számomra…
Hertha BSC: Arra ugyan számítani lehetett, hogy az „Öreg Hölgy” gyengébb lesz, mint tavaly volt, de a kiesés (ami egyébként elkerülhető lett volna!) még így is sokakat meglephetett. Nem akarunk senkit sem megbántani, de tény és való: a Hertha tavasszal legalább féltucat (ha nem több…) olyan mérkőzést játszott, amit simán megnyerhetett volna, de mivel nem tette meg, így most 13 év után újra bele kell kóstolnia a Bundesliga 2 légkörébe. Hogy lesz-e egyből visszajutás? „Schwer zu sagen!” (Nehéz megmondani.)
VfL Wolfsburg: Az már tavaly nyáron tudvalevő volt, hogy a sikerkovács Felix Magath távozását követően nem lesz egyszerű megfelelni az elvárásoknak, de arra aligha számított bárki is (vagy legalábbis nagyon kevesen), hogy az alapcsapat megmaradása ellenére a gárda nem jut ki újra Európába. Egyedül talán a gólkirállyá avanzsált Edin Dzeko hozta a formáját…
Hamburger SV: Ahogy az elmúlt években mindig, úgy most is új edzővel vágtak neki a bajnokságnak, és hiába alakult bíztatóan az ősz, tavaszra összezuhantak, és nem érték el Európát. Hiába jött a szezon előtt például Zé Roberto és Marcus Berg, a télen pedig Ruud van Nistelrooy is a csapathoz, Bruno Labbadia nem tudta kezelni egyrészt a sok sérülés miatti helyzetet, másrészt kicsúszott a kezéből az irányítás. Balhé-balhé hátán, elbeszélések egymás mellett (ld. a mozis eset), gyenge játék – és az ilyenkor (arrafelé is) megszokott edzőváltás, az elbukott Európa-liga elődöntőről nem is beszélve…
TSG Hoffenheim: Hiába álltak fel többször is a tavaly még sokszor rettegett támadósorral, a labdarúgás egyik alaptörvénye számukra is érvényes volt idén, hiszen a feljutott csapatoknak mindig a második év a legnehezebb.
A szezon kellemes meglepetései számomra…
Eintracht Frankfurt: Michael Skibbe kis híján Európába kormányozta csapatát, sőt, a Bayern München elleni hazai sikerről még évekig beszélni fognak majd.
FSV Mainz: Thomas Tuchel Jürgen Klopp örökébe lépve produkált egy remek évadot a januártól Szalai Ádámot is soraiban tudó, az élvonalba tavaly két év szünet után visszajutott Mainz-cal.
Borussia Dortmund: Azt egyelőre nem tudni, hogy a sárga-feketékből lesznek-e esetleg az újabb „fiatal vadak”, de az tény, hogy a csapatot mindenképpen erősíteni kell, hogy elbírják a nemzetközi és a hazai porond adta kettős terhet. Ha sikerrel járnak, akkor mindenképpen számolni kell Jürgen Klopp csapatával az elkövetkező években. Lukas Barrios leigazolása telitalálat volt.
Akik előtt megemelem a kalapomat…
VfB Stuttgart: A legnagyobb feltámadást kétségtelenül ők vitték véghez. Az ősznek még Markus Babbellel vágtak neki, ám a tavalyi bronzérmes csapat nagyon visszaesett, így nem várták meg a karácsonyt, hanem edzőt váltottak – ez pedig telitalálatnak bizonyult, hiszen Christian Gross összekapta a „svábokat”, akik a kiesőzónából Európába jutottak, méghozzá úgy, hogy tavasszal ők szerezték a legtöbb pontot. Volt még bennük egy kis Cacau…
Hannover 96: Pokoli évadon mentek keresztül. A szezont bíztatóan kezdték, ám eljött november eleje, majd Robert Enke tragikus halála, és ez (érthető módon) hónapokig annyira visszavetette őket, hogy márciusig úgy tűnt, „csont nélkül” fognak majd kiesni. Nem így történt. A szezon közben érkezett Mirko Slomka vezetőedző ugyanis felrázta a legénységet, amelyik végül hatalmas bravúrral kiharcolta a bennmaradást. Az utolsó két mérkőzésükön mutatott teljesítményüket követően alighanem néhai kapusuk is elégedetten csettintett odafenn…
Schalke 04: Felix Magath jött, látott – és majdnem győzött. A korábban Wolfsburgban bajnoki aranyat szerző trénernek ugyanis nem sok hiányzott hozzá, hogy a sok fiatalt felvonultató (nem mellesleg anyagi gondokkal küszködő) csapata megelőzze a Bayern Münchent, ám végül ez nem sikerült – de ez a második hely szinte minden elemző szerint több annál, mint amit a szezon előtt elvártak a klubtól. Az már más kérdés, hogy így egy évig még biztosan hallgathatják pl. Dortmundban a „Durch einen lebenslang ohne Schale in der Hand”-ot…
Akiket nem tudok hova tenni…
SC Freiburg: Bennmaradásuk félig-meddig csodának számít, hiszen ők is nyeretlenek voltak hónapokig, és sokak szerint csak idő kérdése volt, hogy mikor menesztik majd Robin Dutt mestert. Nem tették – és alighanem ez volt a nyerő húzás, mert amíg az összes vetélytársuknál legalább egyszer edzőt váltottak, addig az utánpótlásáról híres klubnál ezt nem lépték meg…
Bayer Leverkusen: Ismét nem tudták magukról lemosni a „vesztes” bélyeget. A veretlenségi rekord (24 meccs) mindenképpen megsüvegelendő, de a gárda szurkolói talán elcserélték volna ezt egy trófeára. Ha a szezon első kétharmadát nézzük, akkor mindenképpen sikertörténet az övéké, de utána sokszor még nyomokban sem emlékeztettek korábbi önmagukra.
Akik hozták a szokásosat…
Werder Bremen: Nem hazudtolták meg önmagukat, idén is a Bundesliga egyik legszebb, leggólratörőbb játékát mutatták be, és ez a tavaszi meneteléssel párosulva végül bronzérmet ért a csapatnak. Ahhoz, hogy jövőre mindenképpen vérmesebb célokkal vágjanak neki a bajnokságnak, mindenképpen jobban kell befejezniük az őszt, és jobban kell kezdeniük a tavaszt – és persze a védelmet is stabilabbá kellene már végre tenni… Claudio Pizarro hamarosan egyedül is a szövetségi liga legeredményesebb idegenlégiósa lesz.
Bayern München: Egy év kihagyást követően újra duplázás odahaza – sőt, még triplázás is lehet belőle. Közepes ősz, fantasztikus tavasz. Fiatalok és idősebbek remek keveréke, megsózva egy kis Arjen Robbennel, egy kis csípős Ivica Oliccsal, és mindehhez hozzáadva egy kis „tulipán generálist.” Louis van Gaal jött, látott és győzött! De azért hadd kukacoskodjunk egy kicsit: a nyári igazolások közül messze nem vált be mindenki, sőt…
A többiekről röviden…
VfL Bochum: Hónapokig tartó nyeretlenség ellenére sokáig a saját kezükben volt a sorsuk – mégis kiestek…
1. FC Nürnberg: A kiesőjelöltek közül nekik volt a legeredményesebb támadójuk (Albert Bunjaku 12 góllal) – ennek ellenére osztályozót vívtak. Igaz, végül bennmaradtak…
1. FC Köln: Középszer – még a legnagyobb jóindulattal is…
Borussia Mönchengladbach: Egy fokkal talán jobb. Marco Reus idei produkciója kellemes meglepetés.
És akik nem maradhatnak ki…
Ők a Bundesligában szereplő magyarok. Nem Dárdai Pálon múlott, hogy a Hertha kiesett. Hajnal Tamásnak nem volt szerencséje a sérülésekkel. Futács Márkó jövőre nekiveselkedhet, hogy rendszeres kerettagja legyen a brémai „felnőtteknek.” Szalai Ádám fél év alatt meggyőzte a Mainz vezetőit arról, hogy érdemes lenne őt végleg megvenni – csak nehogy kettétörjön most a pályafutása… Summa summarum: írhattuk volna azt is, hogy tulajdonképpen nem is történt semmi, hiszen a Bayern München egy év kihagyás után visszavette a Wolfsburgnak „kölcsönadott” salátástálat. De nézhettük volna úgy is az egészet, hogy mintha két bajnokságot rendeztek volna – az elsőben a Leverkusen, míg a másodikban a Bayern és a Schalke dominált inkább. És még sok mindent leírhattunk volna a Bundesliga 2009–2010-es évadáról, de egyvalami tény: a német pontvadászat mind a 18 tagja kitett magáért, hiszen a kiesés elkerülésétől kezdve a nemzetközi porond elérésén át egészen a bajnoki címért folytatott küzdelmek közül szinte mindegyik harc az utolsó pillanatig tartott, nem kis izgalmat okozva ezzel a nézőknek, játékosoknak, edzőknek, sportvezetőknek egyaránt.
Zárásként csak annyit tennék hozzá: soha rosszabb évadot!
Lendvay Lajos