Nincs sok ok a mosolyra… (Fotó: kicker.de)
Sami Hyypia nem csak a finn labdarúgás, hanem az angol Liverpool történelemkönyveibe is joggal írta be magát. 105-ször szerepelt a nemzeti csapatban, a Liverpoolban pedig 10 éven át volt a védelem oszlopa, nem véletlenül kapta meg a „Big Finn”, azaz a „Finn Óriás” becenevet.
A már említett Bajnokok Ligája-elsőségen kívül az akkor még létező UEFA Kupát, a Szuperkupát, a Ligakupát is begyűjtötte, sőt 2005-ben a Liverpoollal klubvilágbajnok is lett.
Vezetőedzőként a német Bayer Leverkusennél kezdett, következett az alacsonyabb osztályú Brighton and Hove Albion, majd tavaly augusztusban az FC Zürich.
A 12-szeres svájci bajnok minden képzeletet alulmúlóan szerepel ebben az idényben: az FC Luganótól hazai pályán elszenvedett 4-0-s vereség után (három fordulóval a zárás előtt) az utolsó helyre csúszott vissza.
Sami Hyypia bizalmi szavazást kért maga ellen, a játékosok a váltásra voksoltak, a vezetőség ezután köszönte meg a finn szakember munkáját.
