Húsz forduló óta tart a leverkuseni csoda

Kis túlzással akár története harmadik bajnoki címéért is hajthatna a gyógyszergyári csapat, hiszen lassan pont egy évtizede annak, hogy drámai csatában (az azóta már alacsonyabb osztályokban vitézkedő müncheni kiscsapat) az Unterhaching elleni utolsó fordulóbeli vereséggel elbukta a salátástálért folytatott küzdelmet. Annak a gárdának a később kokainbotrányba keveredett Christoph Daum volt a trénere, míg a keretben olyan játékosok voltak, mint a lengyel válogatott kapus Adam Matysek, a védelemben Jens Nowotny és Robert Kovac, egy sorral előrébb a brazil válogatott Emerson, Zé Roberto, továbbá két német válogatott, Michael Ballack és Bernd Schneider, a csatárok között pedig ott volt Oliver Neuville és Ulf Kirsten. Akkoriban sokan azt gondolták, hogy ennél drámaibb finálé nem lesz többé a Bundesligában – hát tévedtek! Az még hagyján, hogy egy évvel később a Schalke négy percig bajnoknak érezhette magát, de a 2002-es végjáték (amikor is a Leverkusen a 31. fordulót követően 5 pont előnnyel vezetett a második Dortmund előtt, de aztán a gyógyszergyáriak kétszer kikaptak, és utána hiába győzték le az utolsó fordulóban a Hertha BSC-t, végül mégis a Westfalen stadionban ünnepelték a német bajnoki címet) szintén nem volt semmi. És arról még nem is beszéltünk, milyen körülmények között vesztették el a leverkuseniek a Német Kupa és a Bajnokok Ligája fináléját… (Nemhiába kapták többek között a „Looserkusen” vagy a „Neverkusen” csúfneveket) Érdemes megvizsgálni, kik alkották ezt a csapatot is! A kapuban ott volt a Bundesliga történetének leggólerősebb hálóőre, a jelenleg a Bayern Münchent erősítő Hans-Jörg Butt, a védelemben a másfél évvel korábban megvett, akkor még szinte ismeretlen Lúcio (Jens Nowotny szintén a fedélzeten volt, de súlyos keresztszalag-szakadást szenvedett a szezon vége előtt), aztán a középpályán a már korábban említettek mellett szerepet kapott Carsten Ramelow, Yildiray Bastürk, míg a csatársorban feltűnt egy ígéretes tehetség, bizonyos Dimitar Berbatov, akiről a csapat akkori mestere, Claus Toppmöller egyszer állítólag azt mondta, hogy a világ egyik legjobb csatára lesz majd belőle. A következő, a 2002-2003-as évadban aztán távozott a csapattól Ballack és Zé Roberto, visszavonult Ulf Kirsten, és a csapat annyira összezuhant, hogy csak az utolsó fordulóban aratott győzelemmel tudta bebiztosítani élvonalbeli tagságát! A következő évek Németországban leginkább a Bayernről, a „fiatal vadakról”, vagyis a Vfb Stuttgartról, valamint a 2004-ben bajnokságot és kupát nyerő Werder Bremenről szóltak. Ez idő alatt a Leverkusen sorrendben a 3., 6., 5., 5., 7., 9. lett a végelszámolásnál, de a 2006-2007-es szezonban az Andrej Voronin-Dimitar Berbatov csatárduó személyében a Bundesliga egyik leggólerősebb támadósora az övék volt. Közben generációváltás ment végbe mind a játékoskeretben, mind pedig a vezetőségben. Az évek során távozott a csapattól Butt, Lúcio, Bastürk, míg Bernd Schneidert elsősorban sérülései akadályozták meg abban, hogy újra a régi fényében csillogjon, és 2008 nyarán visszavonult Ramelow is. És ugye váltás volt a vezetőségben is, Reiner Callmund sportigazgató átadta a stafétabotot a klub korábbi csatárának, Rudi Völlernek. A távozott (vagy visszavonult) játékosok pótlása érdekében azonban nem kezdte el két kézzel szórni a pénzt a klub (ez amúgy sem szokása), hanem igyekezett tehetséges fiatalokkal egy új csapatot építeni. Ennek a jegyében lett a klub első számú kapusa 2007-ben a ma már válogatottban is stabil hellyel bíró, és még mindig csak 25 esztendős René Adler, így került a védelembe Gonzalo Castro, Daniel Schwaab; a középpályára Arturo Vidal, Simon Rolfes, Toni Kroos, vagy éppen Tranquillo Barnetta, míg a csatársorban a házi gólkirály Stefan Kiessling a legidősebb a maga 26 életévével. Persze nem szabad elfeledkezni a szezon előtt érkezett Sami Hyypiäről, vagy a kilencszeres német válogatott Manuel Friedrichről sem. Az imént felsorolt helyezések annyiban csalókák, hogy a 7. és a 9. helyből azt hihetnénk, hogy a csapat visszasüllyedt a középmezőnybe. Nos, az az érdekes, hogy a 2007-2008-as szezonban a csapat (megint az a bizonyos utolsó forduló…) a legvégén bukta el a nemzetközi porondon való részvétel lehetőségét, míg fél évvel később ősszel sokáig a dobogón foglalt helyet, de végül összezuhant. De most 20. forduló után veretlenül áll az élen, mi több, nemcsak csapatként tud remek eredményt eddig felmutatni, hanem egyénileg is van néhány játékos, aki igazán kiemelkedő teljesítményt nyújt. A számok nyelvére lefordítva: 44 pont, 12 győzelem, 8 döntetlen; emellett 45 rúgott (ez a legtöbb a mezőnyben) és 16 kapott gól (második legkevesebb) az eddigi mérleg. Sőt, a góllövőlistát Stefan Kiessling vezeti 13 találattal, míg a Kicker osztályzatai alapján a legjobb kalkulusokat begyűjtő játékosok listáján az első ötben négy(!) leverkuseni – Kroos, Hyypiä, Kiessling és Castro – található a Bayernben játszó Arjen Robben mögött. (Illik megjegyezni, hogy amíg Robben „csupán” 12 meccsen szerepelt, addig csak Castro neve mellett található 17 összecsapás, a másik három játékos egyaránt 20-20 meccsen vett részt!) És akkor arról, hogy a nevezett szaklap által összeállított „forduló válogatottjaiba” idén eddig 38 alkalommal adott játékost a gyógyszergyári alakulat, és hogy Toni Kroos eddig nyolc alkalommal volt „Kicker válogatott”, meg hogy zsinórban háromszor lett a „forduló embere” – nos, ezekről még nem is szóltunk… Mi(k) lehet(nek) a titka(i) ennek a pazar menetelésnek? Nos, először meg kell jegyezni azt, hogy amíg korábban elsősorban a tapasztalatlanságuk miatt a sorsdöntő pillanatokban többször is rossz döntést hoztak, most úgy látszik, hogy „beértek” (vagy legalábbis elkezdtek beérni…) a játékosok, mi több, a keret nagy része most van a „legjobb futballistakorban”. A klub követte a klasszikus csapatépítés szabályait is: vettek egy jó kapust. René Adler már évek óta az abszolút „Nummer Eins”, mi több, nagyon jó esélye van arra, hogy a nyári vb-n ő legyen a német válogatott első számú kapusa. Sőt, a Schalke kapusa, Manuel Neuer mellett ő számít az ügyeletes „Kahn-utódnak” is. A védelem stabil, a rutinos Sami Hyppiä és Manuel Friedrich remekül fogja össze a fiatalokat. A középpálya tengelyében Vidal és (újbóli sérüléséig) Simon Rolfes adott stabilitást a csapatnak, addig a két szélen Barnetta és Kroos száguldozik, míg elől Kiessling és Eren Derdiyok lövik a gólokat, így Patrick Helmesnek jobbára csak a kispadon jut hely. A nyári igazolások is beváltak. A másodvirágzását élő Sami Hyypiaről már szóltunk, de jó fogás volt Derdiyok és Daniel Schwaab is, de az abszolút telitalálat a Bayern Münchentől kikölcsönzött Toni Kroos volt, akikről egyesek talán már lemondtak, de Jupp Heynckes bízott benne, és perpillanat az a helyzet, hogy „Tini Toni” ismét a régi fényében tündököl. És ha már szóba került az edző neve, akkor meg kell említeni, hogy leginkább talán Heynckesnek köszönhető az idei remek szereplés. Ő volt az, aki elengedte Angelos Charisteast és Theofanis Gekast, majd Kroost elhívta Leverkusenbe. Ő volt az, aki kihozta az évek során rutinosabbá vált játékosokból azt, ami talán már korábban is megvolt valahol bennük, de valahogy sem Michael Skibbének, sem pedig Bruno Labbadianak nem sikerült a „csúcsra pörgetni” őket. Hogy idén végre lesz-e bajnoki cím, azt egyelőre nem tudni. Egy biztos: valahol felesleges lenne a korábbi, szintén nagy lehetőség előtt állt gárdákhoz hasonlítgatni a mostanit (már csak azért sem, mert még nem értünk a szezon végére), de az tény, hogyha például a Werder Bremen idei teljesítménye (kölcsönvéve az ARD riporterének szavait) „mittelmass”, vagyis középszerű, akkor a Bayer Leverkusené eddig mindenképpen „extra class!”