Az előző bajnokság bronzérmese, a szerdai Manchester City elleni BL-meccsre készülő Napoli a várhatóan idén is a bennmaradásért harcoló Cesena vendége volt. Walter Mazzari kihagyta a kezdőcsapatból Marek Hamsíkot és Goran Pandevet, vélhetően pihentette őket az angolok elleni csatára, és csak akkor küldte be őket, amikor veszélyben volt a három pont megszerzése. De haladjunk sorjában! Már a 3. percben zörgött a háló, a nápolyiak kihasználták, hogy bedobásnál nincs les, így Ezequiel Lavezzi öt méterről lőhetett tisztán kapura, és nem is hibázott. (0-1) Annál inkább hibázott Paolo Cannavaro, a vendégek csapatkapitánya, aki a 24. percben nem ment elég szorosan Roberto Guanával, így egy jobbról érkező beadást könnyedén értékesíteni tudott a tar középpályás. (1-1) A Napoli mezőnyfölénye egy óra játék után sem akart góllá érni, annak ellenére, hogy az 55. perctől Benalouane kiállítása miatt emberelőnyben volt, ezért Mazzari a 60. percben Hamsíkot, a 65. percben Pandevet küldte pályára, és a 66. percben vezetést is szerzett csapata: egy jobb oldali szabadrúgás után Hugo Campagnaro érkezett a hosszú sarok elé, és közvetlen közelről a léc alá továbbította a labdát (1-2). Felszakadtak a gátak, a végén még Hamsík is betalált, biztossá téve a Napoli győzelmét. (1-3) A Serie A 1. fordulójában: Cesena – Napoli 1-3 (1-1) Cesena: Ravaglia – Comotto, Benalouane, Von Bergen, Lauro – Parolo (Martínez, 81.), Guana, Colucci (M. Rossi, 58.), Candreva – Éder (Bogdani, 69.), Mutu Napoli: De Sanctis – Campagnaro, P. Cannavaro, Aronica (Pandev, 65.) – Maggio, Inler, Dzemaili, Dossena, Santana (Hamsík, 60.)– Lavezzi (Fernández, 84.), Cavani Gól: Guana (24.), ill. Lavezzi (3.), Campagnaro (66.), Hamsík (87.)
Hozta a kötelezőt a Napoli
A nápolyiak 3–1-re nyertek a Cesena otthonában a Serie A szombat esti mérkőzésén.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!