Kemenes a Nyíregyháza, illetve a Debrecen elleni Ligakupa-mérkőzéseken már állt a kispestiek kapujában, és hosszú ideje az együttessel készül, így nem teljesen ismeretlen számára a környezet. Kontraktusa június végéig szól, lejárta előtt tárgyalnak ennek meghosszabbításáról.
A 24 éves futballista 2005 és 2007 között a Ferencváros kapuját őrizte, majd légiósnak állt, és két ciprusi együttesben is megfordult. Tavaly novemberben igazolt az MTK-ba, ám az év végén lejáró szerződését nem hosszabbították meg, így télen a Honvédnál próbált szerencsét.
A patinás fővárosi csapat keretében már így is viszonylag sok portás található, így kérdés, mennyi lehetőséget kap majd Kemenes. A bajnokságban legtöbbször Németh Gábor kap szerepet, az ő cserekapusa rendszerint a tapasztalt Tóth Iván. Az NB II-es keret tagja az egykori kuvaiti válogatott Saleh Mahdi, illetve a fiatal Kunsági Roland és Juhász Gábor. (honvedfc.hu)
Honvéd: Kemenes Szabolcs érkezett
A Budapest Honvéd csütörtökön szerződést kötött a már télen tesztelt egykori ferencvárosi kapussal, Kemenes Szabolccsal.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!