A Bianconeri már hetek óta Ferrara leváltását tervezte, ám ez a folyamat a vasárnapi Roma ellen elszenvedett 2-1-es vereség után még inkább felgyorsult.
Az már hétvége óta valószínűsíthető volt, hogy Ciro Ferrara számára az Inter elleni Coppa Italia negyeddöntő az utolsó mérkőzés a Juventus vezetőedzőjeként az ederménytől függetlenül. Az már csak hab a tortán, hogy a Zebrák ismét az utolsó percben bekapott góllal 12-edszer kaptak ki zsinorban.
A Juventus elnöke, Jean-Claude Blanc Rafa Benitezt nevezte meg első számú célpontnak, miután Guus Hiddink visszautasította a torinói klub ajánlatát. Eközben az alelnök és egykori Juve játékos Roberto Bettega folyamatosan kutatott alternatív megoldások után. Többek közt Zaccheronival és Claudio Gentilével (a Juventus legendás játékosa és az U 21-es válogatott egykori kapitánya) is tárgyalt tegnap délután. Állítólag Bettega Gentilét részesítette volna előnyben, ám Blanc és a tulajdonos John Elkann választása Zaccheronira esett.
Zaccheroni ma reggel érkezett Torinóba, hogy aláírja 4 hónapos szerződését. Az egykori Udinese és Lazio edző legsikeresebb korszakát az 1999-es idényben élte, amikor az AC Milan csapatával sikerült bajnokságot nyernie. Az idén 57 éves szakember 2006 óta munkanélküli és utoljára a Juventus városi riválisát, a Torinot irányította, ahonnan azonban hét egymást követő vereség után elbocsátották.
A Tuttosport és az Il Corriere dello Sport információi szerint a mai tréninget már Zaccheroni fogja levezényelni, mely során a hétvégén sorra kerülő Lazio elleni összecsapásra próbálja felkészíteni a sérülésekkel sújtott csapatot. A Zebrák amellett, hogy jelenleg a tabella hatodik helyén állnak, már csak az Európa-kupáért folyó küzdelemben érdekeltek.
Hivatalos: Zaccheroni a Juventus új vezetőedzője
A Juventus hivatalos oldalán is megerősítette, hogy Ciro Ferrarát Alberto Zaccheroni váltja a Juventus kispadján.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!