A 2007-es bajnokcsapat – immár csak volt – kapitánya, a bivalyerős ballábas lövései miatt „Kalapácsnak” becézett futballista egészen eddig a szezonig alapembere volt a stuttgarti gárdának, azonban az idei bukdácsolásnak (a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a svábok ugyan a címvédő Barcelonával találkoznak, de a bajnokságban perpillanat a 11. helyen állnak) többek között ő lett az egyik kárvallottja. Nemcsak a karszalagját, hanem a kezdőcsapatbeli tagságát is elveszítette, idén eddig a bajnokságban összesen csupán 12 mérkőzésen lépett pályára.
Thomas Hitzlsperger természetesen tagja a német válogatott bő keretének, ahol az egyik fő esélyesnek számít a Michael Ballack melletti másik belső középpályás poszt betöltésére. De mivel egyrészt többen is pályáznak az ominózus "hatos” pozícióra, másrészt pedig "Hitz” sincs éppen állandóan játékban, így nemcsak a versenyt veszítheti el, hanem legrosszabb esetben még a világbajnokságra utazó keretből is kimaradhat!
Ám mivel mindenképpen ott akar lenni a világbajnokságon, megpróbálja magát visszaverekedni a kezdőcsapatba – vagy másik klubot keres magának. „Legszívesebben Stuttgartban maradnék. Egy átigazolás ebben a pillanatban csak szükségmegoldás lenne. De az én esetemben teljesen normális, hogy az ügynököm keresgél a piacon” – mondta a középpályás a Stuttgarter Nachrichten-nek adott interjújában. Hozzátette azt is, hogy beszélt a szövetségi kapitánnyal, aki elmondta neki, hogy rendszeresen kell játszania, ha nem akarja, hogy veszélybe kerüljön még a válogatott kerettagsága is.
Hitzlsperger azonban hisz abban, hogy megtudja oldani úgy a helyzetet, hogy Stuttgartban marad: megbeszélést tervez a nemrégiben kinevezett vezetőedzővel, Christian Gross-szal. Más csapat konkrét érdeklődésről pedig eddig senki nem számolt be.
Hitzlsperger a távozáson gondolkodik
Zajlik az élet a német válogatott védekező középpályás posztjáért harcoló futballistáknál. Joachim Löw szövetségi kapitány a múlt héten közölte Torsten Fringsszel, hogy nem számít rá, míg tegnap Simon Rolfesnek kellett elhagynia a Nationalelf edzőtáborát sérülése miatt. Most pedig Thomas Hitzlsperger kért szót magának, és kijelentette: fontolgatja a döntést, miszerint elhagyja jelenlegi egyesületét, a Stuttgartot.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!