Az Union Berlin trénere, Uwe Neuhaus jól megszervezte csapata védekezését, így már az első percekben látszott, hogy a bajnoki címre törő Lauternnek nem lesz könnyű dolga a fővárosiak ellen. Az első játékrészben nem is jegyezhettünk fel különösebben veszélyes szituációt, mindössze egy-két távoli lövés után kellett játékba avatkoznia a vendégek kapusának. A térfélcsere után sem változott sokat a játék képe: a hazaiak rendületlenül mentek előre, ám a berlini védők a legtöbbször már a térfelük közepén megakasztották a támadásokat. A 72. percben aztán megtört a jég, amikor egy szögletet követően a lauterniek középhátvédje, Rodnei emelkedett a legmagasabbra, és a bal sarokba bólintott. Sokáig azonban nem örülhetett a Fritz Walter Stadion közönsége, ugyanis a 78. percben Ede lövésébe Lakic nyúlt bele szerencsétlenül, becsapva ezzel saját kapusát. Az utolsó tíz percben a hazaiak mindent megtettek a győzelemért, ám kevésen múlott, hogy ne vesztesen hagyják el a játékteret: a lefújás előtt nem sokkal egy kontrát követően Sahin lövése után Amedick a gólvonalról vágta ki a labdát. A Lautern pozíciója a döntetlen ellenére sincs vezélyben, hiszen a második helyezett St. Pauli hét ponttal gyűjtött keveset Marco Kurz fiainál. A játéknap másik mérkőzésén az utóbbi hetekben kissé magáhoztérő Cottbus fogadta az élmezőnyhöz tartozó Düssledorfot. Az első félidőben magas színvonalú, változatos játékot láthatott a mintegy 11 ezer néző; helyzetek mindkét kapu előtt adódtak, ám gól nem született egyik oldalon sem. A fordulást követően az Energie rögtön első adandó lehetőségét kihasználta: az 56. percben Sticen Rivic nagyszerű labdát kapott Angelovtól, és öt méterről a hosszú sarokba lőtt. A Fortuna azonban szűk tíz percen belül egyenlíteni tudott – a csereként nem sokkal korábban beálló Oehrl Gauss beadását továbbította Tremmel kapujába –, így mindent kezdhettek előről a csapatok. Négy perc elteltével már újra a cottbusiaknál volt az előny, miután Petersen mintegy hét méterről bevette Ratjczak kapuját. Az utolsó negyedórában aztán felgyorsultak az események: a 79. Gaus egy kipattanó labdából egyenlített, két perccel később Shao szöglet utáni fejesével azonban ismét az Energie vezetett. Hogy a hátralevő időben ne kelljen túlzottan izgulnia a hazai szurkolóknak, arról Jula tett: a román támadó a 83. percben 13 méterről a bal sarokba tekert, végleg eldöntve ezzel a három pont sorsát. 1. FC Kaiserslautern – Union Berlin 1–1 (Rodnei 72. ill. Lakic 78., öngól) Energie Cottbus – Fortuna Düsseldorf 4–2 (Rivic 56., Petersen 69., Shao 81., Jula 83. ill. Oehrl 65., Gaus 79.)
Hazai pályán botlott a listavezető Lautern
Szombaton délután két mérkőzést rendeztek a Bundesliga másodosztályának 30. fordulójában. A tabellát vezető Kaiserslautern meglepetésre nem bírt hazai pályán az újonc Union Berlinnel, míg a Cottbus nagyszerű, változatos találkozón győzte le a Düsseldorfot.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!