Kéjes nápolyi gólöröm (fotó: Reuters)
Egy héten belül az Arsenalt és az Internazionalét is legyőzte Benítez Rafael Napolija. A nápolyiak spanyol mesterükkel az élen fogadták vasárnap este a Serie A-ban az előző Napoli-edző, Mazzari Aladár által irányított Intert, és egy ragyogó meccsen 4-2-re győztek.
Higuaín szerezte az első gólt a 9. percben, miután a Nagatomo által épp középre kifejelt labdát ballal bevágta a bal alsó sarokba (1-0).
Szintén védelmi hibából egyenlített az Inter: Nagatomo jóvátette előző bakiját, és passza nagy viszontagságok után eljutott végül Cambiassóhoz, aki ballal egyenlített a 16-oson belülről (1-1).
Az első félidő hajrájában felgyorsultak az események, három gól is esett! A 39. percben Mertens visszaszerezte a vezetést a hazaiaknak (2-1), majd egy Handanovicról kipattanó labdát Dzemaili kotort a kapuba (3-1).
És ezzel még nem volt vége, a Napoli védelme is körülményeskedett, így Nagatomo a 45. percben szépített, vagyis3-2-vel mentek szünetre a csapatok.
Nagy sorscsapás volt az Internek, hogy a 71. percben második sárgáját is megkapta Álvarez Richárd, így kiállította a játékvezető (mindkét sárga talán túl szigorú volt).
Az emberelőnyben játszó nápolyi együttes pedig a 81. percben Callejón József Mária révén bevitte az utolsó tőrdöfést (4-2).
Serie A, 16. forduló, vasárnap esti mérkőzés
Napoli–Internazionale 4–2 G: Higuaín (9.), Mertens (39.), Dzemaili (41.), Callejón (81.), ill. Cambiasso (35.), Nagatomo (45.)
A forduló további vasárnapi mérkőzéseiről itt és itt olvashat.
A 16. fordulóból még egy meccs van hátra, a Milan-Roma összecsapás hétfőn 20.45-kor lesz.