Nem hagyták szó nélkül Gliwice-ben, hogy a csapat kieső helyre süllyedt – a Piast vezetősége megköszönte a munkáját Dariusz Fornalak vezetőeduzőnek. Utóda Ryszard Wieczorek lett, aki korábban többek között az Odra Wodzisław, a Korona Kielce, és a Górnik Zabrze csapatát irányította. A feladat adva van. Bent kell tartania a „Piastunkát" amely tavasszal három meccsen mindössze egy pontot gyűjtött.
Jan Urban leváltását már tegnap megszellőztette a legnagyobb lengyel sportnapilap, a Przegląd Sportowy online változata. Habár a fővárosi csapat győzelemmel kezdte a naptári évet, azóta két olyan meccset bukott, amelyen előre minden kétséget kizárólag hat pontot tervezett be. A Legia változatlanul versenyben van a bajnoki címért, ezért számomra kissé meglepő, hogy ilyen hamar megvonta a bizalmat a vezetőség Urbantól. A hátralévő tíz találkozón Stefan Białaś irányítja a gárdát. Nyáron, ha az utód munkájával sem elégedettek a klubvezetők, a bełchatów-i Rafał Ulatowskinak, esetleg a Jagiellonia padján vitézkedő Michał Probierz-nek ajánlhatnak munkát Varsóban.
Egy ismert név került A Wisła Kraków padjára, mivel Maciej Skorza vezetésével csapnivalóan indult a szezon a bajnoki címvédő számára. A „Wisełka" három meccsen gyűjtött egy pontja rendkívül vérszegény, ráadásul gólt sem sikerült szerezniük Paweł Brożek-éknek. Krakkó nagyobbik csapata ennek ellenére is az élen áll – igaz, nem kis szerencsével – a bajnokságban, de előnye immár csak egy pont a Bełchatów-ban leikszelő Lech Poznań-nyal szemben. A zsinórban harmadik bajnoki címért a német Winfried Schäfer irányításával folytathatják a harcot. A tapasztalt, és kiváló szakember számos Bundesliga-csapatot vezetett korábban, Kamerun nemzeti tizenegyével pedig az Afrikai Nemzetek Kupáját is elhódította 2002-ben, a Karlsuhe csapatát pedig egyszer a Német Kupa döntőjébe (1996), egyszer pedig az UEFA-kupa elődöntőjébe (1994) juttatta. Most a krakkói vezetők a bajnoki címet, illetve, ha minden igaz, a BL-csoportkör kiharcolását várják tőle. Maciej Skorża alatt ugyanis először a Levadia ellen ősszel elbukott BL-selejtező után ingott meg a "Fehér Csillag" kispadja.
(sports.pl/Przegląd Sportowy/pilkanozna.pl)
Három edzőváltás az Ekstraklasa-ban!
A Piast, a Legia, és a Wisła felkészülését is új szakember irányítja.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!