Harcias komáromi amazon

---

Futballmeccsek ezreit láttam már, de Budapesttől csaknem száz kilométerre, Komáromba kellett utaznom, hogy nagyon is plasztikusan érezzem azt, mit jelent úgy istenigazából az a fogalommá nemesült kifejezés, hogy „megye egy”. Ugyanakkor nincs város kis hazánkban, amelyben erősebben élne a legendás Czibor Zoltán szelleme, és csak hogy a jelenben maradjunk, történetünkbe egy síkon belép Mario Götze is. Egy biztos: Komáromban sincs veszve minden. „Hoztál szotyit?” – lépett a B-közép (egyben a jobb- és balszárny) egyik vezéralakja a büfébe, amelynek ablakai akkorák, mint három szomszédos kirakat a körúton, és amelyeken át olyan kilátás nyílik a komáromi futballpályára, mint valami elnöki VIP-páholyból. Nem csoda, hogy két helyi, rutinos vén róka ott is ragadt a meccs végéig.

Komótosan szállingóznak a legfanatikusabb drukkerek a város határán és a vasúti síneken túl álló sportpályára, a vendégszurkolókkal együtt száznál sem lehetnek többen. Ide tényleg csak a legelszántabbak jönnek ki, a Komáromi VSE ugyanis átmeneti időszakon megy át, ezért kénytelen itt, a városközponttól távol lejátszani a meccseit. Sietve megnyugtattak, hogy nem sokáig lesz ez így. A gárda ugyanis ősszel visszaköltözik a Czibor Zoltán Sporttelepre, ahol egyrészt többen férnek el, másrészt egy most átadott műfüves edzőpálya is rendelkezésre áll, harmadrészt pedig most veselkednek neki a klubház és az öltözők felújításának. Előbbi egy 110 millió forintos projekt keretében valósult meg, utóbbi tízmilliós lesz, mindkettő az állami TAO-támogatás segítségével jöhetett létre.

„Komáromnak minimum az enbéháromban a helye!” – győzköd a futballrajongó polgármester, aki minden meccsen kint van. Eszem ágában sincs vitázni vele, már csak azért sem, mert szerintem sem a megyei első osztályban van a helye annak a városnak, amely olyan legendára lehet büszke, mint az Aranycsapat világklasszis, „rongylábú” balszélsője. Aki miután 1990-ben hazatért az emigrációból, itt telepedett le. „Emlékszem, nekünk akkoriban természetes volt, hogy Czibor Zoli bácsi velünk él és mozog – magyarázza nagy beleéléssel Molnár Attila, a húszezres város első embere. – Persze mindig is tisztában voltunk azzal, hogy ki ő, de egy alkalommal még mi is meglepődtünk azon, hogy a nevének milyen nagy hatása van a világban. Egy belvárosi étteremben ettünk éppen a kilencvenes években, amikor egy német turistacsoportból váratlanul odajött valaki az asztalunkhoz, és megkérdezte tőle: »Ne haragudjon, ugye, ön Czibor Zoltán?«”. Az étterem elnémult, a kanalak egyszerre álltak meg a levegőben, a tátott szájú pincérek pedig minden bizonnyal túlfőzték a kávét, amikor a futball-legenda kicsit zavarban igennel felelt. Az asztaltársaság legnagyobb elképedésére a német férfi letérdelt, és elkezdte csókolgatni Czibor kezét. „Nem az azóta eltelt idő színezte ki ezt a sztorit. Én ott ültem Zoli bácsi mellett, a saját szememmel láttam.” Csoda, hogy Czibor neve összeforrt a városéval?

Amelynek egyébként több futballcsapata is volt az utóbbi száz évben, de az 1947-ben alapított Komáromi Városi Sportegyesület a 23 évvel korábban létrejött Komáromi Atlétikai Club jogutódja egy klubegyesítésnek köszönhetően. Így örököse is, ami persze felelősséggel jár, de ezt a klub vezetői mélyen átérzik. Hiába álmodnak másodosztályról, a harmadnál magasabbra egyelőre nem törnek, nincs meg az anyagi és infrastrukturális háttér. Ez a cél egyébként teljesíthető is lenne. „Az idei szezon elejét sajnos elszúrtuk – vallja be töredelmesen Herczeg Csaba szakosztályvezető, aki jelenleg edzővé lépett elő az utolsó fordulókra, az eredeti trénernek ugyanis fontosabb dolgai akadtak így a hajrára, és elhagyta a csapatot. – De ha ma nyerünk a Vértesszőlős ellen, tavaszi elsők lehetünk! Sőt ha páran nem vállalják az indulást, még az NB III sem lehetetlen.” Azonban hiába csavarta be a szabadrúgást mesterien a bal felsőbe a 22 éves Simi, azaz a télen érkezett, egykori utánpótlás-válogatott Simigla Attila. Ő egyébként a Borussia Dortmundnál is járt próbajátékon Németországban, ahol Mario Götze edzőpartnere volt. Az utóbbi ma a Bayern München ígérete, Simit pedig nem engedték el Magyarországról, és azóta is kitartóan vándorol klubról klubra. Azért megígérte, hogy jövőre marad a feljutást megcélzó Komáromban.

A második félidőben viszont fordult a kocka, miután a bíró úgy szórta ki piros lapokkal a hazaiak játékosait (húsz percen belül hármat), mintha kötelező lett volna neki. Nem is tette zsebre, amit az ötventagú keménymagtól kapott. „Kinyírunk!” – tette nyilvánvalóvá szándékait az egyik szószóló, egy 60 év feletti néni. A játékvezetői hármas komolyan is vette a fenyegetést, a lefújás után hosszú percekig tanácskoztak a pálya közepén, amire le mertek jönni valamilyen egérúton. Szerencsére bunyó nem volt, de sajnos nincs meg a remélt tavaszi elsőség. Busszal vitték a hírt a szomszédos Vértesszőlősre: híres Komárom be van véve. Turner Pipi
A cikket nyomtatott formában is elolvashatod a FourFourTwo magazin 53. lapszámában!