Dr. Kamuti Géza, a HUNÉP Universal Építőipari Zrt. projektvezetője honlapunknak elmondta, hogy a bontás már befejeződött, az építési fázisnál tart a kivitelezés.
– A stadiont lebontottuk, a földet a talpgerenda felső síkjáig kiszedtük, és megkezdődött a pontalapok kiásása, majd a szerelő beton elkészítése következik – fogalmazott Kamuti Géza. – A kiviteli tervezés az ütemezésnek megfelelően halad. Az alapozási kiviteli terv rendelkezésre áll, és rövidesen a teljes szerkezet kiviteli terve elkészül. Tervezés alatt van az acéltető, valamint a rákerülő ponyvaszerkezet. Rövidesen elkészül a külső elektromos hálózat és a termálvíz vezeték kiváltása.
Éjjel-nappal folynak a munkálatok (Fotó: Ch. Gáll András)
Mint ismert, a debreceni székhelyű cégek, a Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. által alkotta konzorcium építheti fel a Nagyerdőn a 20 ezer néző befogadására alkalmas új labdarúgó stadiont. A kivitelező vállalta, hogy 11 milliárd 445 millió forintért 15 hónap alatt elkészül az arénával.
Debrecenben senki nem pihen (Fotó: Ch. Gáll András)
(dvsc.hu)
Hamarosan leteszik a Loki új stadionjának alapjait


Zajlanak a munkálatok a Nagyerdei Stadionban. A kerítéssel körbezárt területen kívül sokan megállnak nézelődni, sőt vannak, akiknek útja minden nap ide vezet, hogy megnézzék, miként halad az építkezés.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!