Stuart Munro Felcsúton, az ausztrálok edzésén (fotó: Takács József)
Stuart Munro 1962-ben született, közel húsz éves profi karrierjének legfontosabb állomása a Glasgow Rangers csapata volt, ahol 1984 és 1991 között mintegy 230 meccsen lépett pályára, általában a védelem bal oldalán . Rögtön bajnoki címet nyert a csapattal, és kis híján kijutott az 1990-es világbajnokságra, de egy bokasérülés miatt végül otthon maradt. Visszavonulása után azonnal Ausztráliába költözött, idén pedig Magyarországra sodorta a sors, a FourFourTwo pedig szinte mindenről kikérdezte. Ez az első Puskás-Suzuki-kupája. Hallott már a névadóról, Puskás Ferencről? Stuart Munro: Hogyne, apám kedvenc futballistája volt. Ő kint volt Glasgow-ban, a Hampden Parkban az 1960-as BEK-döntőn, ahol a Real Madrid 7-3-ra legyőzte az Eintracht Fraknfurtot, Puskás pedig négy gólt szerzett. Én csak két évvel később születtem, de az öreg rengeteget mondta, hogy Puskás volt a legnagyszerűbb játékos, akit valaha látott. Így aztán úgy nőttem föl, hogy mindent tudtam róla, és mikor Ausztáliába költöztem, ugyanazt a csapatot edzhettem, mint egykor Puskás, a South Melbourne-t. Más magyart nem ismer? Stuart Munro: Őszinte leszek, nem. A régióból sok remek játékost ismertem – Hagi, Prosinecki, Pancsev -, mert játszottam ellenük. A BEK-győztes Crvena Zvezda pedig pályafutásom legjobb ellenfele, fantasztikus csapat volt. A második körben, Belgrádban lemostak minket a pályáról. Magyarokkal sosem játszottunk, de úgy tudom, önöknek is remek játékosaik voltak abban az időben. Hát, igazság szerint mi sem ismertünk túl sok skót játékost. Ön kit tartott a legjobbnak az akkori Rangersből? Stuart Munro: A skót válogatott szélsőt, Davie Coopert, soha nem játszottam nála nagyszerűbb játékossal. 39 évesen meghalt agyvérzésben, de olyan kaliberű futballista volt, akinek a Real Madridban lett volna a helye. Eszméletlen bal lába volt. A 80-as években nem volt a brit szigeten futballcsapat, amely ne kocsmázott volna rendszeresen. Gondolom a Rangers sem maradt ki a szórásból? Sruart Munro: Nem, de ez egyáltalán nem elítélendő dolog, hiszen akkoriban más volt a futballisták életstílusa. Akkoriban közel sem kerestünk annyit, a pénz pedig megváltoztatta az egész játékot. Persze mi is jól kerestünk, de ami ma megy, az már őrület. A pénz nagy része ma a médiától jön, amely cserébe egyre többet és többet akar tudni a játékosokról. A mi időnkben nem a játékosoknak volt szüksége a médiára, hanem fordítva, a médiának a játékosokra, és hogy újabb és újabb információkat kaphasson, nem nagyon írt ezekről a kocsmázásokról. Ma azonban a média annyi pénzt öl a sportágba, hogy gyakorlatilag azt kér, amit akar. Miért és mikor hagyta el Skóciát Ausztráliáért? A profi közeget a félprofiért? Stuart Munro: 1997-ben vonultam vissza a profi labdarúgástól a St. Mirren csapatából, és korábban ígéretet tettem a feleségemnek, hogy az ő hazájába, Ausztráliába költözünk majd, ha visszavonulok. Még egy évig felhúztam a stoplist kint is, de utána rögtön elkezdtem edzősködni egy kis csapatnál Victoriában, majd egyre nagyobbaknál. Igazi profi futballról viszont tényleg csak 2005-től beszélhetünk Ausztráliában, és én ez idő tájt kezdtem el egyre aktívabban fiatalokkal foglalkozni Melbourne-ben. Olyannyira, hogy 2007-től már a kormány utánpótlásnevelő programjában is szerepet vállaltam, és technikai igazgatóként is dolgozom. De azért szeretne később újra felnőttekkel foglalkozni? Stuart Munro: Tavaly csatlakoztam Jesper Olsenék csapatához, és azért dolgozom velük szívesen, mert nemcsak profik, hanem jó emberek is, és látom a fejlődést a gyerekeken. Húsz éves korom óta a futball tölti ki az életemet, és soha nem akarok mással foglalkozni. Hálás lehetek a sorsnak, mert Auszráliában ez nem annyira könnyű. Itt nincs szükség annyi teljes állású edzőre, pláne az első ligában. Akkor tehát jól értem, ideje feljebb lépni? Stuart Munro: Nézze, ha jön szembe egy lehetőség, nem fogok félreugrani előle, ami akár azt is jelentheti, hogy egy időre elhagyom Ausztráliát. Szeretnék vezetőedző lenni valahol, mert akárhányszor is csináltam ezt főállásban, mindig sikeres voltam benne. Ha külföldre mennék, akkor már csak a családom miatt is inkább Ázsiában gondolkozom, ahol a piac már elég nagy. Malajziában, Thaiföldön, Dél-Koreában, Japánban vagy Kínában szívesen dolgoznék. Nekem éppen a szenvedély hiányzik a legjobban Ausztráliában, bár az utóbbi években szerencsére azért itt is megváltozott az edzői kultúra. Ezt hogy érti? Suart Munro: Jött egy holland edző, aki bevezette a 4-3-3-as rendszert, és mindenki ehhez igazodott, a fiatal játékosok pedig ebben szocializálódtak. Rengeteg új dolgot tanulhatunk belőle, én pedig igyekszem napra kész lenni, hogy ne csak a játékosoknak tudjak újdonságokat mondani, hanem technikai igazgatóként a trénereknek is. Bár Ausztráliában nem a futball a legnépszerűbb sportág, a gyerekek egyre többet foglalkoznak vele, és így haladunk szépen együtt előre. Nem hiányzik Skócia és az itteni futball annyira, hogy visszatérjen Európába? Stuart Munro: Persze, hogyne hiányozna Skócia, hiszen az a hazám, bár inkább bizonyos emberek hiányoznak már: édesanyám és a barátaim. És persze a futball, mert Ausztráliában nem beszélnek túlságosan sokat róla, nincs benne elég pénz, noha olykor akár 30 ezren is kimennek a meccsekre. Ez az ország viszont hatalmas, ezért nem is túl kényelmes idegenbeli meccsekre utazni, mert gyakran az már másik időzónában van. Mondjuk Új-Zélandon. Ilyen Skóciában sosem volt, ott busszal mozogtunk mindenhova. És mit tanácsolna annak az országnak Európában, amelyik nagyon lent van, de fejlődni akar? Stuart Munro: Nehéz kérdés, mert Ausztrália ugyan hasonló helyzetben volt tíz éve, de ott az is generálta a változást, hogy volt egy aranygeneráció a sportágban, akik tehetségesek és sikeresek voltak. Nagy részük például Európában futballozott. A fordulat talán az volt, hogy ez a gárda 32 év után kijutott a vb-re, márpedig az ausztrál sportvezetők – és az ausztrálok általában – azt szeretik támogatni, ami sikeres. A futballra úgy kezdtek tekinteni, mint egy versenyre, amely lehetőséget ad arra, hogy a világ elé lépjenek, és megmérkőzzenek vele. Most viszont nincsenek túl jó játékosaik. Stuart Munro: Tényleg nincsenek, de már ott tartunk, hogy egy ilyen a csapat is ki tudja harcolni a kijutást a világbajnokságra. Pedig nincsenek játékosaink a Premier League-ben, vagy a Serie A-ban, talán páran a Bundesligában. Ez már a fejlődés eredménye, ahol viszont tíz év a minimum. Nézze csak Japánt. De ehhez ütőképes edzőgárda is kell. Stuart Munro: Feltétlenül, de a legjobb edzőknek a fiatalokkal kell dolgoziuk. Ezért kellenek az olyan helyek, mint önöknél a Puskás Akadémia, amelynek hosszabb távon meglesz az eredménye. Persze több ilyen futballiskola kell a komoly változáshoz. Nemcsak azért, mert a hazai bajnokságuk is egyre erősebb lesz. hanem mert hamarosan talán önöknek is lesz 6-7 olyan játékosuk, akik erősebb ligákban játszanak majd, így pedig az utánpótlás-, és a nemzeti válogatott is ütőképesebb lesz. Mert akkor már lesz honnan kiválasztani a legjobbakat, és ez kétség kívül jó irány. Vincze Szabolcs
