Nehéz mérkőzésnek nézett elébe a bajnok Debrecen Szombathelyen, ugyanis mindkét félnek nagy szüksége volt a három bajnoki pontra. A Loki a bajnoki versenyfutásban nem hibázhatott, ha tartani akarta a lépést a Videotonnal, míg a Haladásnak a kieső zónától kellett volna minél távolabb maradnia.
A hazaiaknál a sérülésből visszatérő Molnár Balázs végül vállalta a játékot, és a kezdőben kapott szerepet, de nem lelte benne sok örömét – már a 19. percben le kellett cserélni a rutinos középpályást. Nem kezdődött nagy iramban a meccs, a Debrecen hamar magához ragadta a kezdeményezést, míg a Haladás a tavasszal már tőlük megszokott taktikával próbált meg eredményre jutni: szervezetten védekeztek, és kontrákból igyekeztek megindulni a széleken, elsősorban Halmosi révén, aki azonban emberére akadt Bodnárban.
Az első helyzetnek nevezhető akció is a vendégeké volt, Laczkó nem találta el jól a labdát a kapu előtt, és laposan jócskán mellé lőtt. A fiatal játékos második helyzetére sem kellett sokat várni – ezúttal azonban egy röviden hazafejelt labda miatt a saját kapujára volt veszélyes, szerencséjére Nagy fölé emelt.
Az első játékrész ezt követően nagyobb esemény nélkül csordogált, leszámítva egy esetet, amikor Halmosi gyanús körülmények között huppant a földre a tizenhatoson belül, de a játékvezető sípja néma maradt. A Loki hiába próbálkozott beszorítani a Haladást, hiába birtokolták sokkal többet a labdát, hiányzott az ötlet a debreceniek támadásaiból. A Szombathely pedig bátran futballozott, távoli lövésekből és szabadrúgásokból próbáltak veszélyeztetni. Végül az élvezetesnek mondható, de nem túl nagy iramú első félidő után gól nélkül vonultak az öltözőbe a csapatok.
A szünetben nem változtatott egyik mester sem, és a játék képében sem történt jelentős változás. Nagy volt a küzdelem, kiegyenlített játékot hozott az első negyed óra. Változatlanul a Debrecen birtokolta többet a labdát, és próbálta irányítani a játékot, a Haladás pedig a kontrákra épített. Egy ilyen akció végén Bogdanovics hagyta ki a meccs helyzetét: tőle indult az akció, a védők gyűrűjében küzdő Halmosihoz passzolt, aki zseniális mozdulattal, háttal állva, talppal húzta vissza a labdát társa elé. Bogdanovics egy az egyben léphetett ki a labdával, ám nemes egyszerűséggel megbotlott a játékszerben…
A 67. percben lecserélt Szakály Péter éppen a kispad mellett nyilatkozta, hogy szerinte tipikus egygólos meccset láthatunk, amikor meg is született a várva várt gól: egy szokásos debreceni támadás végén, amikor már éppen elfogyott volna az ötlet a tizenhatos előtt, Rudolf húzogatott, majd lőtt, a mellé tartó labda pedig Czvitkovics hátán megpattanva a vetődő Rózsával ellentétes sarokba hullott – megszerezte a vezetést a Loki!
Némi meglepetésre ez semmit nem változtatott a játék képén, a hátrányba kerülő Haladás nem nyílt ki jobban, Polekszicsnek továbbra sem volt dolga. Mégis megduplázta előnyét a bajnokcsapat: a nagyon aktív Rudolf beadását a csereként beállt Feczesin csúsztatta a hálóba, elégtételt véve egy könyökös nyomán felszakadt, vérző arcáért.
Végül tehát a debreceniek, ha nem is csillogó játékkal, de nagyobb rutinjuknak köszönhetően elhozták a három pontot a Rohonci útról. A Haladás az egész második félidőben szinte semmit nem mutatott, így borítékolható volt, hogy nem szereznek győzelmet a kelet-nyugati rangadón. A Loki ezzel egy napra biztosan átvette a vezetést a tabellán, a Videoton szombat délután a Honvéd otthonába látogat.
Soproni Liga 19. forduló
Szombathelyi Haladás – DVSC-TEVA: 0–2 (0–0)
Szombathely, 6500 néző. Vezette: Sulyok (Erős, Vámos)
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth P. – Molnár (Iszlai 19.), Simon Á. – Nagy G. (Simon A. 79.), Bogdanovics (Sipos 79.), Halmosi – Oross
DVSC: Polekszics – Bodnár, Mészáros, Mijadinoszki, Laczkó – Szakály (Yannick 67.), Varga, Ramos, Czvitkovics – Rudolf (Kiss 85.), Coulibaly (Feczesin 53.)
Gól:Czvitkovics (69.), Feczesin (76.)
Sárga lap: Halmosi (37.), Rudolf (47.)
Boldizsár Márton