Heralces–Willem II A bajnokságban jelenleg hatodik helyezett Heracles számított a mérkőzés esélyesének, hiszen vendége, a csupán 17. Willem II ugyan megnyerte legutóbb meccsét, azonban előtte négyet elveszített. Kiválóan kezdődött a meccs a hazaiak számára, hiszen a 4. percben Darl Douglas megszerezte a vezetést. Az első negyed óra után úgy nézett ki, hogy könnyű győzelmet arathat az Almelo-i gárda, ám a 24. percben Stefan Nijland remekül játszott a szinte kimondhatatlan nevű holland Gerson Sheotahulhoz, aki egyenlített. A zebracsíkos mezesek gyorsan feldolgozták a bekapott gólt, azonban nem sikerült helyzetet kialakítaniuk, mivel a vendégek betömörültek kapujuk elé. Két perccel az első félidő vége előtt a nevével ellentétben holland Marko Vejinovic szabadrúgásból ismét előnyhöz juttatta a hazaiakat. Alig kezdődött el a második játékrész, máris vihette vissza a kezdőkörbe a labdát a vendégek. A brazil Everton ugyanis az 50. percben tovább növelte az előnyt, ám a hazai védelem újabb hibáját ismét kihasználta Sheotahul a 66. percben, izgalmassá téve az utolsó, közel fél órát. Bár voltak lehetőségei az egyenlítésre a tilburgiaknak, végül 3–2-es vereséget szenvedtek. Miután az Alkmaar is győzött, a Heracles nehézkes sikerével maradt az ötödik, a Willem II pedig továbbra is nagy bajban van. ADO Den Haag–Vitesse A kiesési rangadó tétje az volt, hogy amelyik csapat nyer közelebb kerülhet legnagyobb célja, a bennmaradáshoz, illetve lépéselőnybe kerül a másikkal szemben. A meccset a hazaiak kezdték aktívabban. Előbb Jens Toornstra lövését védte bravúrral a holland válogatott kerettag Piet Velthuizen, majd Timothy Derjick fejesénél is a helyén volt. De nem csak a kapuson múlt, hogy nem vezetett már az első félidőben a zöld-sárga mezes gárda, mivel Wesley Verhoek fejesét a gólvonalról vágta ki Nicky Hofs. A másik oldalon csupán Santi Kolk zörgette meg a keresztlécet egy szabadrúgása után. A második 45 percben visszább vett a ritmusból az ADO és ez megbosszulta magát. Az 57. percben Lasse Nilsson Kolk passzát lőtte a kapuba. A bekapott gól után ismét felpörgött a hazai csapat és 66. percben egyenlített. Egy szöglet után Christian Kum fejelt Velthuizen kapujába. Az 1–1-es végeredmény egyik csapatnak sem jó eredmény, így továbbra is veszélyzónában vannak. Eredivisie, 26. forduló Heracles–Willem II 3–2 Gólszerzők: Douglas (4.), Vejinovic (43.), Everton (50.) ill. Sheotahul (24., 66.) ADO Den Haag–Vitesse 1–1 Gólszerzők: Kum (66.) ill. Nilsson (57.)
Győzött a Heracles, iksz a kiesési rangadón
Gólgazdag mérkőzésen, 3–2-es sikert ünnepelhetett a Heracles Almelo a kiesés ellen menekülő Willem II ellen az Eredivisie 26. fordulójának szombati mérkőzésén. A bennmaradásért küzdő csapatok csatájában nem bírt egymással az ADO Den Haag és a Vitesse.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!