Grosso döntött Firenzében

Az olasz bajnokság 27. fordulójának nyitó mérkőzésén Fiorentina–Juventus rangadót rendeztek szombaton kora este, amelyen Diego gyors góljára még válaszolt a hazai csapat, ám a csereként beállt Grosso döntött.

Rossz formában lévő riválisok találkoztak az Artemio Franchiban, a Fiorentina egymás után több fontos találkozót bukott az elmúlt hetekben, míg a Juventus múlt héten odahaza vérzett el a Palermo ellen, s szorult le a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helyről. Mindkét csapat számára kiemelten fontos volt tehát a három pont megszerzése.
A Fiorentinában Alberto Gilardino volt az egyetlen vérbeli csatár, őt Vargas és Jovetics igyekezett segíteni szélről, míg a Juventusban David Trezeguet volt az ék – Alessandro Del Piero és Vicenzo Iaquinta a kispadon kezdett, mint ahogy Fabio Cannavaro is a védelem tengelyéből.
Alig kezdődött el a mérkőzés, a hazai közönség még szinte meg sem találta füttyszavával a nyáron Firenzéből Torinóba költözött Felipe Melót, amikor már vezetett is a Juve! A második percben a szintén nyári szerzemény, Diego kapott egy labdát a télen igazolt Antonio Candrevától a leshatáron, s mivel a játékvezető továbbengedte az akciót, a brazíl talppal elhúzta azt Sebastian Frey mellett és az üres kapuba gurított (0–1).
Nem mondhatni, hogy ezután beállt volna védekezni a torinói együttes, mindenesetre jó ideig nem nagyon látogatott a firenzei kapuhoz, inkább a hazaiak kezdeményeztek. Már az első tíz percben könnyen sikerülhetett volna az egyenlítés is, Gilardino hasonló helyzetben ugrott ki, mint a gólnál Diego, ám ő nem tudta kihasználni a helyzetet, Manninger fantasztikus reflexszel hárított.
Kevés igazi nagy helyzet volt, az első félórából még Vargas szabadrúgását érdemes megemlíteni, amely nem sokkal ment a Juventus bal kapufája mellé. A 32. percben aztán váratlanul egyenlített a Fiorentina, Manninger óriási hibája után: a Juventus kapujában Gianluigi Buffont helyettesítő osztrák borzasztó rosszul jött ki egy keresztbe ívelés során, a labda pedig a kapus keze helyett Marco Marchionni fejére hullott, onnan pedig a kapu közepébe (1–1).
Ráadásul nem csak gólhoz segítette az ellenfelet szerencsétlen megmozdulásával Manninger, de csapattársát, Paolo De Cegliét is letaglózta, aki az eset után még visszatért a pályára, de a szünetben kénytelen volt őt lecserélni Alberto Zaccheroni mester.
És lehet, hogy ezzel nyerte meg a meccset a Juve! Grosso érkezett De Ceglie helyett, s a második félidőben ő törte meg Frey ellenállását, miután a francia kapus Diego szabadrúgását, majd Trezeguet lövését is hárította. A 68. percben azonban már tehetetlen volt, miután Momo Sissoko keresztlabdáját Grosso ballal szépen küldte a hosszú sarokba (1–2).
Ismét vezetett a Juventus, és ismét nem forszírozta a támadásokat, a mérkőzés ezután jórészt a nagy visszatérésekről szólt: a 72. percben pályára lépett Trezeguet helyén az öt hónapja sérült Iaquinta, majd három perc múlva Cristian Poulsen is játéklehetőséget kapott, ő január 10-e óta volt kényszerpihenőn, szintén sérülés miatt.
Az utolsó tíz percben még újra egyenlíthetett volna Cesare Prandelli csapata, a brazíl Keirrisont szemmel láthatóan szabálytalanul akadályozták a vendégek tizenhatosán belül, de nem ítélt büntetőt D’Amato, amit az elmúlt hetekben ehhez már lassan hozzászokó firenzei vezetők szinte rezignált közönnyel fogadtak.
Maradt az 1–2, fontos meccset nyert meg a Juve, hiszen így ideiglenesen visszavette a negyedik helyett a Palermótól.
A Serie A 27. fordulójában:
Fiorentina – Juventus 1–2
Fiorentina: Frey – Comotto (De Silvestri, 70.), Natali, Felipe, Gobbi – Marchionni, Montolivo, C.Zanetti (Keirrison, 72.), Jovetics, Vargas (Bolatti, 56.)– Gilardino
Juventus: Manninger – Zebina, Legrottaglie, Chiellini, De Ceglie (Grosso, 45.) – Sissoko (Poulsen, 75.), Melo, Marchisio, Candreva, Diego – Trezeguet (Iaquinta, 72.)
Gól: Marchionni (32.), ill. Diego (2.), Grosso (68.)

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában