Góliát legyőzte Dávidot

Ha csak a két klub pénzügyi helyzetét vesszük figyelembe, akkor is helytálló a fenti állítás, de a tabellán elfoglalt helyezések sem árulkodnak másról.   Manchester City - Portsmouth 2-0 (2-0) Gólok: Adebayor (39.), Kompany (45.)

A mérkőzést azonban mégis a vendégek kezdték jobban. A 4. percben meg is szerezhették volna a vezetést, ha Utaka nem lepődik meg annyira Given hibáján, hogy közelről a kapu fölé lőjjön. A 36. percben ismét a hazai kapu forgott veszélyben. Egy igencsak tetszetős támadás végén Utaka sarkazott Vanden Borre elé a City tizenhatosán belül, akinek lövése Kompanyn megpattanva a keresztlécen csattant. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a másik oldalon gól következett. A leshatáron mozgó Adebayor, Irelandtől kapott egy remek labdát, majd némi igazítás után James feje fölött a kapuba vágta. A hosszabbítás első percében pedig meg is duplázta előnyét a hazai csapat. Kompany szezonbeli első gólját egy szöglet utáni fejessel szerezte meg.
A második félidőben inkább csak az eredmény tartására törekedett a hazai gárda, de azért így is láthattunk helyzeteket. A 66. percben például Basinas megpattanó lövésével gyűlt meg Given baja. A kipattanó labdát Webbernek lett volna lehetősége a hálóba lőni, ám ő majdhogynem komikus mozdulattal, inkább a saját támaszkodó lábát rúgta el. A 80. percben Tevez szerezhetett volna gólt. Bellamy középre tett labdája után remek cselekkel ugrasztott össze két védőt is a tizenhatoson belül, majd nyolc méterről a kapufát találta el. Hét perccel később Piquionne-nak lett volna lehetősége a szépítésre, ám a szöglet utáni kavarodásban nem tudta irányítani a rápattanó labdát, mely így végül Given ölében landolt.
Összességében könnyedén, a helyzeteit jól kihasználva nyert a City és ezzel a győzelmével hatodik a tabellán, de vesztett pontok tekintetében jobban áll, mint az őt megelőző Tottenham és Liverpool. A Portsmouth a pénzügyi nehézségek mellett a bajnokságban is egyre nagyobb bajban van. Eddigi 22 meccsükből 15 szerzett ponttal állnak a tabella alján.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában