Glazerék hajthatatlanok

A Glazer család igyekezett szertefoszlatni a híreszteléseket, amelyek szerint a Manchester Unitedben szerzett részesedése eladására készülne.

A Vörös Ördögök amerikai tulajdonosai elmondták, hogy a tervezett megbeszélések mögött a Red Knights (Vörös Lovagok) nevű szurkolói/befektetői csoport áll. Tehetősebb szurkolók egy csoportja egyértelművé tette, hogy hajlandók lennének megvásárolni a klubot Malcolm Glazertől és a fiaitól. Az amerikai milliárdos azonban nem akarja eladni a klubot, és ragaszkodik hozzá, hogy továbbra is ő maradjon a United tulajdonosa.
A Red Knights nevezetű csoport úgy érzi, hogy látván a Glazer család által felhalmozott hatalmas adósságot, eljött az ő idejük, hogy megszerezzék a klubot. Az ajánlatuk körülbelül 1 milliárd fontról szólna, és a szurkolók is nagy örömmel fogadnák a tulajdonosváltást, ugyanis a kezdetektől fogva tiltakoztak a külföldi tulajdonosok ellen. Glazerék 2005-ben szerezték meg a Manchester United részvényeinek többségét.
Mindeközben a Glazer család szóvivője igyekezett cáfolni bármiféle eladásról szóló híresztelést: „A Manchester United nem eladó!” – mondta.
A Red Knights kapcsolatban áll a neves futballügynök és nagy United-szurkoló Keith Harrisszel, valamint Jim O’Neillel, aki a Goldman Sachs vezető közgazdásza.
A Manchester United Supporters' Trust (a United egyik szurkolói csoportja, az ő tagjaik alapították például az FC United of Manchester nevű csapatot, amivel szintén Glazer ellen tiltakoztak) tagjai pedig szoros kapcsolatban vannak azzal az illetővel, aki az amerikai elnöki kampányban Barack Obama digitális kampányát dolgozta ki. A cél természetesen Glazerék rábírása, hogy eladják a klubot.
Ugyanakkor az amerikai tulajdonosok semmilyen jelét nem mutatták eddig annak, hogy megválnának a világ egyik legnagyobb klubjától. Az erőfeszítések a klub „visszaszerzésére” eddig sikertelennek tűnnek.
(skysports.com)

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában