A Glazer család már a hét elején cáfolt a híreket, melyek szerint eladnák a klubot a Red Knightsnak. A Red Knights egy tehetősebb szurkolókból álló csoport, amely úgy gondolta, hogy az adósság, amit a Glazer család felhalmozott, megfelelő alkalmat jelenthet a tulajdonosváltásra.
Gill azonban hangsúlyozta, hogy Malcolm Glazer nem akarja eladni a klubot, és szerinte a dolgok a megfelelő irányba haladnak.
–A tulajdonosok meglehetősen hosszú távban gondolkodnak, ezt már megmutatták a Tampa Bay csapatánál is, amit 1994-ben vásároltak meg – mondta Gill a manchesteri Soccerex konferencián.–Nem akarják eladni a klubot, ez nem úgy működik, hogy a Red Knights egyszer csak előáll ezzel az ötlettel. Semmi nem utal arra, hogy el akarnák adni a klubot, és ebben az esetben nem is lehet megvásárolni, egyszerűen nem eladó. A Glazer család nem szeretné eladni a csapatot, és a mi szempontunk szerint jelenleg helyes irányba tartunk.
Gill nem biztos benne, hogy a Red Knights elképzelése működőképes, de ez addig nem is számít, amíg nincs eladási szándék.
–A Red Knights elképzelése, hogy 20, 30 vagy 40 tehetősebb ember irányítsa a Manchester Unitedet. Nem tudom, ez a gyakorlatban hogy nézne ki. Azok a klubok működnek igazán jól, ahol nincs sok döntéshozó. Ez gyorsabb és hatékonyabb is. Mint Abramovics a Chelsea-nél, Mansour sejk a Manchester Citynél, vagy Berlusconi az AC Milannál. Ennyi gazdag ember biztos, hogy a döntéshozatalba is szeretne beleszólni.Nem tudom mi a végső céljuk, de ez egyelőre nem is érdekes. A legfontosabb, hogy a Manchester United szurkolói boldogok legyenek. Azt hiszem, erre minden okuk megvan, amíg a csapat jól szerepel a hazai és az európai porondon is.
Gill: A United nem eladó
David Gill, a Manchester United igazgatója megerősítette, hogy a klub nem eladó, miután a Red Knights (Vörös Lovagok) nevezetű csoport bejelentette vételi szándékát.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!