Gerrard: Meg kell vernünk a Cityt!

A Liverpool csapatkapitánya, Steven Gerrard határozottan kijelentette, hogy mindenképpen meg kell verniük a Manchester Cityt, ha az első négyben szeretnének végezni!  

A hétközi fordulóban verességet szenvedtek ugyan az Arsenal otthonában, de a Tottenham és az Aston Villa sem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel; mert míg az előbbi kikapott a Wolves vendégeként, a Villa csak ikszelt a Manchester Uniteddel. Így megmaradt az 1 pontos előny a Tottenhammel szemben, az Aston Villa pedig 2 ponttal van lemaradva a liverpooliak mögött, bár 1 meccsel kevesebbet játszott. A harmadik hely most látszólag nagyon távolra került, hiszen 8 pont a liverpooliak hátránya az Arsenallal szemben. A bajnokság még BL-indulást jelentő 4. helyéért, a Liverpool legnagyobb vetélytársa a Manchester City csapata lehet. Azonos pontszámmal áll a két gárda, de a Pool 2 meccsel többet játszott… – Sok pozitívumot leszűrhettünk az Arsenal elleni meccsből – mondta Gerrard. Sok csapat alárendelt szerepet játszik az Arsenal otthonában, ám én mégis csalódott vagyok, hogy üres kézzel kellett távoznunk. Az Arsenal fantasztikus csapat, kíváló játékosokkal, akik a világ bármely csapata ellen eséllyel veszik fel a küzdelmet, ellenünk mégsem volt sok igazi gólhelyzetük. Csak egyet hibáztunk hátul, és ők ki is használták azt! Megérdemeltük volna az egy pontot, mert a fiúk megfeszültek a pályán, bár néha ez sem elég. – Ezen az eredményen most már nem tudunk változtatni, így nincs más hátra, mint egy nagyon nagy meccs a Manchester City ellen! Ha azon úgy játszunk, mint legutóbb az Arsenal otthonában, akkor úgy gondolom, hogy nyerni fogunk! Úgy érzem, hogy ha a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor bárkivel partiban lehetünk! A Liverpool eddigi statisztikája lényegesen rosszabb, mint az előző bajnokságban, hiszen már 8 verességet számlálnak (ebből hetet a bajnokság első 4 hónapjában) – szemben a tavalyi 2-vel.
(premierleague.com)
Abbas Krisztián

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában