George Best

„Két gólt rúgtam tizenkét perc alatt, és nagyon élveztem a játékot aznap este."


George Best, aki idősebbnek néz ki ötvenötnél, lassan csoszog be egy belfasti külvárosi luxusszálloda társalgójába egyszerű utcai ruhában. Fáradtnak és törékenynek tűnik, ami érthető, hiszen még nem heverte ki egészségügyi problémáit, amelyeket súlyosbított az alkohol, amely tavaly majdnem az életét követelte. Éles eszét, nyugodt stílusát és jó beszélőkéjét, mellyel a múltat képes megidézni, mind elhozta magával. Jó formában van, egy új Minivel érkezett ide vidékről („Ez az új játéka” – mondja a felesége, Alex). „Soha nem voltam boldogabb – jelenti be – és soha nem gondoltam, hogy futball nélkül éljek. Szeretem a mostani életemet, és ez így szinte tökéletes. Keith Moon és Oliver Reed. Ki volt a legnagyobb lázadó? Mike Murray, e-mailben Ha azt nézzük, hogy mindketten meghaltak már, akkor ők kicsit többet lázadtak, mint én. Én vagyok az egyetlen, aki még él. Amikor nagy nőcsábász volt, érezte magát valaha is üresnek, vagy olyan bámulatosan jó móka volt, mint gyanítom? Jim McCulloch, Glasgowból Óh nem! – mondja nevetve Best. Hidd el, ez mindig jó móka. Ez volt az egyetlen dolog, ami soha nem volt probléma. Hogy üresnek éreztem-e magam? Mindig hálás leszek a 60-as és 70-es évek tapasztalataiért. Izgalmas időszak volt. Az élet szabad és egyszerű volt, nem küzdöttem betegséggel, mint mostanság. Az élet a lányokról, a sörről, a fociról és a jó zenéről szólt, és szerettem minden percét. Soha nem voltam csalódott a szex miatt. Ez olyan, mint a foci. Ha jól megy a játék, szeretnéd folytatni, de ha rosszul, akkor egyszerűen csak várod a következőt. Van valaki, akiről úgy gondolja, hogy jobb futballista volt, mint ön? Richard Brown, e-mailben Nemrég végeztek egy felmérést a Manchester Unitednél, amelyben Eric Cantona mögött én lettem a második helyezett, de azt hiszem, hogy ezt csak a fiatal gyerekek gondolják így. Ha megkérdeznénk az idősebb generációt, akkor valószínűleg megnyertem volna. Engem Cruyffal, Pelével és Maradonával emlegetnek mindig, anélkül, hogy játszottam volna világbajnokságon. Nagy bók, hogy ezek a játékosok is elismernek. Emlékszem, láttam néhány felvételt Maradona kiborulásáról, amikor azt kérdezték tőle, hogy milyen jó voltam, meg persze egyszer Pelé azt mondta, hogy úgy gondolja én voltam a valaha élt legnagyobb játékos. Mindig is azt hittem, hogy én vagyok a legjobb, de ezt le kell zárni. Soha nem néztem úgy más játékost, hogy én éreztem magam gyengébbnek. Miért szereti jobban a szőkéket? Tom Gadsby, Manchesterből Valójában nem szeretem őket jobban, de a szőke barátnőim nagyobb figyelmet kaptak a médiában. – mondja nevetve. Az a tény, hogy klubjaim közül az egyiknek a Blondie nevet adtam, csak még inkább hozzátett ehhez a figyelemhez. Egyébként sötét hajú hölgyekkel is volt néhány kapcsolatom. Nem érzi magát bűnösnek abban, hogy miután elhagyta az MU-t „hanyatlásnak” indult a klub? Nick Malaperiman, Vancouver, Kanada Nem érzem magam bűnösnek. Azért indult hanyatlásnak a csapat, mert nem voltak megfelelő képességű játékosai, nem tudom, hogy miért engem kell emiatt hibáztatni. Én nem vettem játékosokat! Ők lecserélték a kiváló játékosokat átlagosokra, amíg haladtak a lehetőség felé, hogy kiváló játékosokat igazoljanak, mint Alan Ball és Mike England. Nem gondolom, hogy jó menedzserük lett volna Tommy Docherty személyében. Én mindent megtettem, amit csak tudtam, de nem voltam a játékosok körül. Ki a jobb játékos: Ryan Giggs vagy David Beckham? Michael Rushcutter e-mailben Ryan Giggs, mert izgalmasabb a labdával. Ő kapta meg a helyemet a szélen. David is kiváló játékos, azonban másképp kell gondolkodnia, de úgy vélem, hogy még jobb lesz. Már több gólt szerzett, a bal lábát is többször használja, de azt hiszem valójában nincs rá szüksége. Sir Matt Busby hagyta önnek, hogy túl sokat megengedjen magának? Ben Foot, Grimsby Egyáltalán nem. Olyan volt, mint Fergie. Ha kiléptél a sorból, akkor gondja volt rád, de csak zárt ajtók mögött. Emlékezned kell, amikor engem megbírságoltak, ő ejtette a dolgot. A probléma az volt, hogy nem tudott a markában tartani. Nem tudott húsz játékossal egyszerre foglalkozni. Melyik MU-támadóval szeretne a legjobban játszani? Cole-lal, Solsjkaerral, Yorke-kal vagy Van Nistelrooyjal? Derek Carr, Írország Nos, Cole-lal nem szeretnék. Nagyszerű játékos, de nekem úgy tűnk, hogy kicsit szeszélyes, mint aki nem érzi jól magát és számára ez csak munka. Tetszik, ahogy Dwight Yorke mosollyal az arcán játszik. Ole Gunnar Solskjaer több időt tölt a padon, de amikor beáll csodálatosan játszik. Azonban ha választanom kellene, akkor az Van Nistelrooy lenne. Nagy csatára lesz a Manchesternek és várom, hogy kivirágozzon. Sok gólt fog szerezni és természetesen nagyot fog véghez vinni. Benne van az álomcsapatomban. Ki a jobb menedzser, Sir Matt vagy Sir Alex? Abigail Cane, e-mailben Elfogult vagyok, hiszen Sir Matt keze alatt játszottam. Ő nemcsak nagyszerű edző volt, hanem igazán nagy ember is. Fergienek vannak kritikusai is, de olyan embernek találom őt, aki mindig tisztelettel bánt velem. Hogyan reagált volna, ha gólt rúg a Manchester ellen, miután elküldték, mint Denis Lawt? Cathy Whyte, Hampton Valószínűleg hasonló módon, rosszul érzetem volna magam, de nem kerültem ilyen helyzetbe, nem akartam soha a Cityben játszani. Tudom, hogy ez más volt, de Denis játszott a Maine Road-on előtte, és maradni akart Manchesterben a családja miatt. De Denis Manchester-szurkoló a szíve mélyén, támogatja a klubot, a lánya, Diana, pedig ott is dolgozik. Viccként próbálja felfogni a dolgot, de még mindig kérdezgetik arról a góljáról. Ha újrakezdhetné, akkor min szeretne változtatni? Barry King, e-mailben Semmin. Nagy életem volt. Nem akartam börtönbe menni, nem akartam, hogy eltiltsanak a vezetéstől és nem akartam érintett lenni a harcokban, de ez egy tanulási folyamat, amin keresztül kell menned. Fél a haláltól? Monica South, Salford Attól tartok, hogy nem, de még nem akarok elmenni! Nem kell félnem a haláltól, soha nem is tettem. Tervem még, hogy hamarosan ejtőernyővel ugrom. A feleségem, Alex már megcsinálta, és a következő alkalommal csatlakozom hozzá. Miért van néha szakáll, de soha bajusz? Harry Burn e-mailben Rövid ideig volt bajuszom, de rettenetesen állt. Volt egy kísérletem a bajuszra a 60-as években. Amikor megnyitottam a pékséget, mondták, hogy hordjak kalapot is, de azzal a bajusszal félelmetes volt. Másnap, amint megláttam ezt a képet, azonnal leborotváltam. Mi volt a legrosszabb poén, amit Sir Matt mondott önnek? Andy Brown, Urmston Amikor azt mondta, hogy tegyek szert egy szép lányra. Amikor ezt megtettem, akkor teljesen megőrült. Ezt a lányt néhány hét ismeretség után eljegyeztem, és azt gondoltam, hogy örül neki, hogy követtem a tanácsát, de bekattant. Azt mondta: „Miért jegyezted el őt, hiszen csak néhány hete ismered”? Erre azt válaszoltam: „Nos, te mondtad!” A futballisták használtak drogokat a 60-as és 70-es években? Frank Boston, Blackpool Soha. Ennek semmi jelét nem láttam. Egyszer San Francisco egyik kerületében, Haight-Ashburyben töltöttem a születésnapomat, és ott mindenki rajta volt a cuccon. De ez nem az én világom. Mit sajnál a legjobban? James Robertson, e-mailben Amikor kihagytam a Chelsea ellen egy büntetőt az Old Traffordon. Ez az egyetlen, amit sajnálok, és azt kívánom, hogy megismételhessem. Mikor jött rá először, hogy problémái vannak az itallal? Les Pasadena, Reading Csak tavaly. Tudtam, hogy problémám van, de soha nem szerettem volna felvállalni. Végül tavaly ébredtem rá, amikor kórházba kerültem, miután szó szerint a padlóról kellett engem felvakarni. Most három hónapig gyógyszereket kapok a gyomromra, amelyek meggátolják, hogy igyak, még ha akarnék, akkor se tudnék. Ez könnyebbé válik majd az idő múlásával. Ki volt a legjobb védő, aki ellen játszott? Rob Ellison, Ifracombe Ketten voltak. A Leeds-ből Paul Reaney és a Real Madridból Sanchis. Mindketten gyorsak voltak és szerettek megakasztani. Ki az a játékos, aki a legjobban hasonlít most önre? Paul Hunniford, Congleton Giggs áll a legközelebb hozzám, hiszen amint megkapja a labdát kapura tör. Giggs az utóbbi években lett remek, és kétségtelenül karrierje csúcsán van. Thierry Henry még hasonló, de ő középen és most a szélen is játszik. Maradona is ugyanezt tette. Felnézett és azonnal a kapu felé vette az irányt. Ütötte meg valaha csapattársát? Edith Barratt, e-mailben Nem, és ezzel azon kevesek egyike közé tartozom, akik nem tették ezt meg. Volt egy pár heves vérmérsékletű szóváltásunk Paddy Crerarddel és Nobby Stiles-szal az edzőpályán, de ezek után mindig barátként viselkedtünk. Kezet fogtunk és mentünk tovább. Melyik volt a kedvenc meccse? Steve Cooper, Swansea Sok olyan volt. A legfontosabb az volt, amikor megnyertük az Európa Kupát 1968-ban, de legjobb egyéni teljesítményem az volt, amikor Észak-Írország színeiben Skócia ellen játszottam a '60-as években. Várható volt, hogy kikapunk, mivel a skótoknak nagy játékosaik voltak, de 1–0-ra nyertünk. Még rúghattam volna négy gólt, de a kapus is remekelt. A Manchesternél a kedvencem az volt, amikor 1966-ban a Benfica ellen nyertünk. Két gólt rúgtam tizenkét perc alatt, és nagyon élveztem a játékot aznap este. Miért nem jöttek ki Bobby Charltonnal? Jason Boon, Stretford Ez inkább mítosz. Most nagyon jól kijövünk egymással, de amikor fiatalabbak voltunk különbözők volt az elképzeléseink. Nem találtuk a közös hangot. Én egyedülálló fickó voltam, ő családos és házas ember. Voltak incidensek közöttünk, de sohasem durvult el a helyzet. Egyszerűen nem mentünk együtt inni. Csókolózna és lefeküdne valaha Tommy Docheryvel? Lee Hagan, Stoke Soha az életben. Nagyon tisztességtelen ember. Szeretném rákötni egy hazugságvizsgálóra, amit azzal kapcsoltban állít, hogy miért távoztam a Manchester Unitedból. Azóta is azt mondja, hogy a játék előtt egy lánnyal érkeztem, és ezt még mindig elhiszi. Nem szeretem a becstelenséget. Fel kellene emelnie a kezeit és azt mondania, hogy ő volt a hibás. Mi a valódi sztori arról, hogy Billy Bingham megkérte, játsszon az 1982-es világbajnoki selejtezőkön? William Hoey, Belfast Ez annak idején történt, amikor Amerikában játszottam. A probléma az volt, hogy az amerikai csapat tényleg borzasztó volt, és Billy Bingham eljött, hogy megnézzen, és túrára hívjon a válogatotthoz. Nyomás volt rajta, hiszen értem jött, és a mutatott játékom nem volt túl látványos. Nem szerettem volna minden meccsen szerepelni, de elég lett volna tizenöt perc is, csak hogy ismét játszhassak a selejtezőkben. Gondolja, hogy lehet valaha egy közös ír csapat? Pam Ferris, Belfast Azt hiszem, hogy kell lennie. Kis országok vagyunk, de az egyetlen esélyünk tenni valamit, ha összefogjuk erőinket. Az a tény, hogy mindketten ott voltunk már a világbajnokságokon az elmúlt években, valószínűleg visszatartotta, hogy legyen egy közös ír válogatott. Ha ez segítene más problémák megoldásában, akkor támogatni kell. Ez hozzájárulna ahhoz, hogy növeljük az összetartás érzését. Sajnálja, hogy kevésszer volt válogatott? Brian Turner, Cork Ez a Manchester Unitednél teljesen más. A válogatottság és az MU nem illenek össze, és én az utóbbit választottam. Ha jól meggondoljuk végül is a több mint százszoros válogatott Pat Jennings-szel debütáltam a válogatottban. Igen, sajnálom, hogy nem sikerül többet szerepelnem. Szeretne angolnak születni? Lee Claridge, Romford (Nevet) Nem, persze, hogy nem! Szerettem volna a világbajnokságon játszani, de csak Észak-Írország színeiben vagy éppen Nagy-Britannia oldalán. A Neville-testvérek csapnivalóak, ezt vitassuk meg! Steve Shandon, Castlefield Nem mondanám, hogy ostobák, de nem a kedvenc játékosaim. Fergie jónak tartja őket, de szerintem nem világszínvonalú játékosok. Van még elég tennivalójuk. Ha bocsánatot kérhetne, kitől kérne, és mi lenne az? Frances Sheen, Manly A Northampton kapusától, Kim Boontól, akinek egy FA-kupa meccsen hat gólt rúgtam. Nemrég találkoztam vele, és azt mondta, hogy még mindig ezzel piszkálják. Szóval, Kim, nagyon sajnálom!
Forrás: Fourfourtwo.com
Fordította: Molnár Péter

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában