Futballgasztronómia: melegített magok

---

Ötezres község a hajdúszoboszlói járásban, és akár valóságos fociláz helyszíne is lehetne. Sajnos nem az, de azért várjuk meg a bajnokság végét. Egy váratlanul feljutó csapat nagy harca zajlik a közönség kegyeiért, és nem állnak rosszul. Az Ebes a Hajdú-Bihar megyei élvonal győzteseként játszott a nyáron osztályozót az NB III-ban hatodik Körmenddel, az első meccs keleten volt, és 1–1-es döntetlent hozott – Körmenden talán már a pezsgőket is behűtötték. Na és akkor az ebesi futball először törte át az országos sajtó komor falát. Felvetődött ugyanis, hogy mivel Debrecenben és Körmendhez közel is van reptér, mi lenne, ha a megyebajnok csapat repülővel menne az osztályozóra. Kábé mint a filmeken. Vagy mint Spanyolországban. Merthogy majd szponzorok összeadják. A dolog aztán változott: a csapat végül busszal ment, és már csak a családtagok és drukkerek légi utaztatásáról volt szó, aztán már arról sem. Nem tudni, vajon ez a nagy publicitású testcsel zavarta-e meg a Körmendet, de az addig megyeszintű Ebes váratlanul 3–0-ra győzött idegenben, és feljutott – ami ezekben az átszervezős időkben nem is egy, hanem legalább másfél szintnyi ugrást jelent.

Néhány játékos elment (a valamikori debreceni Bojan Brnovics például a Rákosmentéhez igazolt, jelentsen ez bármit is), de érkezett erősítés Nyírbátorból, Gyuláról, Kazincbarcikáról, a Honvéd utánpótlásából. És ami fontosabb: a vezetőedzői posztra is új ember állt be, a magyar amatőrválogatott sikerkapitánya, Feczkó Tamás. Ha hozzátesszük, hogy a sorsolás pedig egyenesen a Kisfradit gurította az Ebes útjába a nyitó fordulóban, a kispadon veszettül dedikáló Lipcseistül, akkor látjuk, hogy minden adott volt a focilázhoz. És akkor a megyebajnok Ebes rákapott a harmadosztályra, mint medve a mézre. Öt forduló, tizenkét pont, és a hatodik fordulóban, amikor a Hajdúböszörmény volt a vendég, pusztán a gólkülönbség miatt nem vezette a tabellát. A harmadik fogadja a negyediket, mi pont itt kapcsolódtunk be.

A falun nem látszott a rangadó előszele, pedig a két hajdúsági csapat találkozója igazán annak számít a harmadosztályban. A kocsmában kicsit méregettek bennünket („á, ti böszörményiek vagytok, ne csináljátok”), de mindenki barátságos volt. A jegy 600, helyieknek 400, a jegyáruslányok mosolyogtak, a tökmagárus melegített magokkal vitt színt a futballgasztronómiába, a büféasztal legnagyobb vívmánya a bodzás ásványvíz, a klubház melletti büfékocsiban pedig olyan elemi erejű hamburgert adtak 450-ért, amilyet ritkán látni. Falusi búcsú hangulata, egyre élesebb szögből verő, vörösödő napfény, zene és kedély – ez várta a két kezdő tizenegyet. És az egybehangzó várakozás: jó a Böszörmény, de meglesz. Egy kedves pillanatnak lehettünk szemtanúi: amikor a bevonuló kétoszlopos menet, élén a játékvezetői hármassal a pálya sarkához ért, a bíró a kezét nyújtotta a biztonsági őrnek. Mégpedig annak, amelyik a legmagasabb, legerősebb, amelyik a főnök – az ilyet ránézésre meg lehet állapítani. A biztonsági viszonozta a gesztust, a tekintetében azzal, hogy igen, ez így szokás, a BL-meccseken is van ilyen, lepacsizunk a kamera előtt, megadjuk a tiszteletet egymásnak stb. Nos, a spori csak a bírói öltöző kulcsát nyújtotta át, nem pacsizni akart, a biztonsági őr pedig, a zavarba-nem-hozhatók határozott mozdulatával csúsztatta azt a zsebébe. A meccs mintha túl lett volna biztosítva. Rendőr, biztonsági őr, bárhova néztünk. Egyikük azt mondta, Miskolcról hozták őket, előző nap Diósgyőr-meccsen dolgoztak (éppen a Honvéd hagyta ott a skalpját), és hogy azért vannak ennyien, mert előzetes becslés alapján 500 fölötti nézőszámmal kalkuláltak, és akkor a törvény ezt írja elő. Megköszönjük az infót, és mennénk tovább, de még elmondja, hogy amúgy Diósgyőr-drukker, de neki az a munkája, hogy pártatlan legyen.

A klub jó kezekben van, van pénz és van figyelem. A lelátó új, százhúsz ülőhely és valamennyi álló, tele is van, a pálya mellettiekkel együtt talán 350-400-an lehetnek a meccsen. A klubház pofás. A bejáratnál egy (nem épp olcsó!) klubmolinóval szemben ugyanakkora Nagy-Magyarország-molinó. A klubcímerben latin idézet. Az egész ki van találva, a legkevésbé sem falusi csapat benyomását kelti ez az Ebes. A közönség viszont még nincs a klub szintjén. Egyedül a piros, címeres pólóban szurkoló kéttagú ultratábor hozza a rigmusokat. Az életet itt sem bonyolítják: ahol egy-egy ismert rigmusban van két szótagnyi, arra alkalmas hely, oda berakják, hogy Ebes. Néha a három szótagnyi helyre is. És ez így jó. A vendégcsapat legnépszerűtlenebb játékosa a hátvéd Nagy Zsolt, aki tavasszal még Ebesen játszott. „Állítsad ki azt a büdöslábút!” – durvább jelzőt kapott, de kreatívabbat nemigen. Elég nagy az iram, talán a meccs előtt valamiért beadott Himnusz pörgette fel a játékosokat, nem tudni. A vendégeknél 10-essel játszik Igor Bogdanovics, edző és játékos is. Nagy a tekintélye. Ő van az Oldalvonal magazin címlapján is. A félidőben egy úr a lappal a kezében várja a régió futballsztárját az öltözőajtóban – az autogram a keresztfiának lesz. Láthatóan boldog, szívesen beáll egy fotóra a zsákmánnyal – majd csatlakozik a már említett ultrákhoz. Ő mondja a meccs legszebb mondatát is, már 1–1-es állásnál, amikor észleli, hogy a Böszörmény nem nagyon támad. „Á, ezek már nem erőltetik. Jó nekik az iksz. Ebesen ikszelni? Az a legnagyobb dolog a világon!”

Merthogy közben gól itt, gól ott. A hazaiakat lekontrázták, a Böszörmény vezet, az Ebes szép támadásból egyenlít. Senki sincs elkenődve. A legszebb fél perc pedig a lefújáskor kezdődik: a (már) háromtagú ultrák pacsira hívják a csapatot. Azok indulnak is, sorban lepacsiznak velük – közben két kisfiú egy labdát dob a kapu felé, és futnak utána, ráküldik, gól. Simán lehet, hogy nekik már csak történelem lesz a megyei bajnokság. Az újonc Ebes egyelőre második. Minarik Ede
A cikket nyomtatott formában is elolvashatod a FourFourTwo magazin 44. lapszámában!