Este hatkor, a Siófoki Nagystrandon felépített Beach Arénában indul a Magyar Strandlabdarúgó Bajnokság 2013-as idénye. Nyolc csapat vesz részt a szezon fordulóiban, a Super Final, a bajnokság döntője augusztus 2-án és 3-án lesz. A program szerint minden pénteken este hatkor és hétkor rendeznek mérkőzést, szombaton 14 órakor kezdődik az első, hétkor az utolsó találkozó, vasárnap pedig 10-től az első, 15 órától az utolsó meccset játsszák. A belépés az arénába a Siófoki Nagystrand vendégeinek díjtalan, úgy is fogalmazhatunk, hogy csak a strandbelépőt kell megvenni, és azzal együtt jár a balatoni nyár legnagyobb futballrendezvénye is.
(mlsz.hu)
Futballban is indul a strandszezon


Áll az 1200 férőhelyes aréna, lengenek a zászlók, élén színekben pompáznak a virágok, mindeközben zúg a Balaton, és fürdőruhás kíváncsiskodók érdeklődnek, hogy mikor kezdődik már. Nos, pénteken kezdődik.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!