A Hamburg a hétközi, Standard Liége elleni, győztes Európa-liga meccs után fogadta a teltházas Nordbank Arenában a Hannovert. A hazaiaknál sokszor elhangzott, hogy jelen helyzetükben az El a legfontosabb számukra, ám nem szabad félvállról venniük a bajnokságot. Egyáltalán nem garantált ugyanis, hogy eljutnak a második számú európai kupasorozatban a hazai pályán rendezendő döntőig, akkor pedig egyedül a Bundesligából kvalifikálhatják magukat Európába a következő szezonra. A meccs előtt a hamburgiak a hatodik helyen álltak, négy ponttal lemaradva a Werder Brementől, ez a hely azonban egyelőre El-indulást ér, hiszen a Német Kupa döntőjét két, a bajnokságban az első öt helyen álló csapat, a Werder és a Bayern vívja majd. Ám nem biztos a hamburgiak pozíciója, hiszen elmúlt hetekbeli remeklésével az Eintracht és a Stuttgart is beérte őket pontszámban, nagy szükség volt tehát egy győzelemre a kikötővárosban. A vendég Hannover pedig az utolsó előtti, kieső helyen állt a meccs előtt, két pontra az osztályozós Freiburgtól, de hátulról már a feltámadó Herthával a sarkában, tehát szintén nem hibázhatott. Az óriási tét alapján nagy meccsre volt tehát kilátás. A két csapat egymás elleni mérlege nagyon kiegyenlített, a hamburgiak az elmúlt 14 Hannover elleni találkozójukból ráadásul csak kettőt tudtak megnyerni. A HSV felemás teljesítményt nyújtott az elmúlt fordulókban, de a Hannover sem büszkélkedhet jobb mérleggel: a leggyengébb a védelmük a Bundesligában, ráadásul az elmúlt 13 meccsükön mindig kaptak gólt. Robert Enke tragikus halála óta mélyrepülésben van a csapat, a meccs külön pikantériája, hogy a válogatott hálóőr a két csapat őszi összecsapásán védett utoljára életében. Nem kezdődött rossz iramban a meccs, a két, sérülthullámmal is küzdő, foghíjas csapat közül a hazaiak kerültek enyhe mezőnyfölénybe, az első helyzet is az övéké volt: bal oldali beadás után Berg fejelt kapura, a jól helyezett labdát Fromlowitz magabiztosan fogta. Ezt követően is hajtós, de nem túl színvonalas és izgalmas összecsapást láthatott a közönség, igazi helyzet nélkül. A Hamburg meddő fölényben játszott, a vendégek sok szabálytalansággal tördelték a hazai akciókat, keveset vállaltak elöl. A félidő közepét megnyomta a Hamburg: előbb egy szabadrúgás után öklözte Fromlowitz pontosan Berg elé a labdát, de a lövésnél javított a kapus, majd Aogo unta meg a tétlenséget, egyedül vezette fel a bal oldalon a labdát, és gyönyörű távoli lövése a felső lécen csattant. Ezzel azonban el is lőtték a puskaporukat a kikötővárosiak. A hannoveriek egyetlen veszélyes kontrát vezettek az első játékrészben, de lényegében teljesen feladták a támadást. A szünetben Labbadia Guerrero beállításával próbálta meg felrázni csapata lagymatag támadójátékát, a gyengén teljesítő van Nistelrooy ült le a padra. A csere jó húzásnak bizonyult, a második játékrész elején bekezdett a HSV, Guerrero minden megmozdulása veszélyt jelentett. Azonban hamar elmúlt a lendület, visszaállt az első játékrészben látott felállás, kezdett a meccs a szabálytalanságokról szólni. Stajner és Aogo többször is összeakadtak egymással, egy ilyen párharc után a cseh előbb sárgát kapott, majd Pitroipa felrúgása után már piros lap volt a „jutalma”, az utolsó harminc percben tehát emberhátrányban kellett küzdenie a Hannovernek. A várakozásokkal ellentétben azonban nem fokozódott a hamburgi nyomás, sőt, a vendégek felbátorodtak, a 64. percben Ya Konan veszélyeztetett egy szöglet után, Rost a helyén volt. Labbadia kettős cserével jelezte, hogy megelégelte csapata játékát, beállt az érthetetlen módon mellőzött Trochowski. A félidő hátralévő részében a Hannover teljesen visszaállt, látszott, hogy már megelégszenek az egy ponttal is, a hazaiak támadásai pedig ötlettelenek, erőtlenek voltak, gyenge fejesekkel, és veszélytelen távoli lövésekkel próbálkoztak, de nem volt esélyük a gólszerzésre. Impotens játékával végül csak egy pontot tartott otthon a HSV, ezzel nagy veszélybe került az El-indulást érő helyezés, míg a vendégek tíz emberrel küzdve, teljesen megérdemelten szereztek a bennmaradás szempontjából fontos pontot. Hamburger SV–Hannover 96: 0–0 (0–0). Hamburg: Rost – Rincón (Tesche, 67.), Boateng, Mathijsen, Aogo – Torun (Trochowski, 67.), Jarolim, Zé Roberto, Pitroipa – van Nistelrooy (Guerrero, a szünetben), Berg. Vezetőedző: Bruno Labbadia. Hannover: Fromlowitz – Cherundolo, Eggimann, Haggui, Schulz – Schmiedebach (Bruggink, 81.), Andreasen (Chahed, 61.) – Stajner, Pinto, Rausch (Durica, 83.) – Ya Konan. Vezetőedző: Mirko Slomka. Gól: – Sárga lap: Jarolim (82.), Mathijsen (88.), Zé Roberto (89.), illetve Stajner (52., 59.) Kiállítva: Stajner (59.)
A forduló legjobb képeit megtekinthetik itt!
Boldizsár Márton